Wonder [Taehyung ff.] - Befejezett

24. fejezet

Épp az erdőben lófráltam, és az állatot kerestem, akit nem több, mint tíz perce engem ki, hogy kicsit a tiltott mélységekben is futhasson pár kört, azonban most nem a folyónál volt, mint eddig. Nem hallottam semmit, csak az őszi szél susogását, a ló nyomai pedig eltűntek, mintha innen repült volna.

- Wonder! - kezdtem kiabálni nevét, bár nem hittem magam sem, hogy ezzel idecsalogatom, elvégre neki nagyon ritkán mondtam, szóval lehetséges, hogy nem tudja, hogy ez az ő neve. Megkerültem egy nagyobb sziklát, majd kifújtam a tüdőmben maradt sóhajom, mikor megláttam a lovat. Leültem, és őt figyeltem, ahogy legelészik, hiszen ahogy látom igazán finom csemegét talált, amit nem vonhatok meg tőle.

Türelmesen kivártam, hogy lelegelje az egész helyet, majd mellé lépdeltem, és felcsatolva a vezetőszárat elindultunk visszafele. Csakis akkor fogtam meg az anyagot, mikor már a kerítéshez értünk, elvégre tud ő jönni magától is mellettem, nem kell, hogy vezessem. Azonban még mindig bennem van az a fajta félelem, hogy itt ijed meg valamitől, és ismételten elfut olyan helyre, ahol már nem fogom megtalálni, ezért is nem bízom a véletlenre.

- Te komolyan kiengeded a lovat, hogy utána megkeresd? - hallottam meg egy irritáló hangszínt mögülem, amitől rögtön elengedtem a lovat, majd kitárva felé kezem megadtam neki a jelet, hogy fusson, amíg csak tud. Ha én nem menekülhetek meg, legalább ő.

Ránéztem a férfire, aki csak egy kicsivel volt magasabb nálam, de nem tudtam neki azonnal válaszolni, elvégre megint csak belenéztem azokba a furcsán ismerős szemeibe, amit a múltkor már észrevettem, most azonban, hogy közvetlenül előttem van, sokkal kifejezőbbnek érzem.

- Ne szólj bele a munkámba. Nem teszek semmi olyat, amivel árthatnék neki, és eddig mindig visszahoztam. - jelentettem ki, majd visszamentem a házhoz, és a pincéből felhoztam egy almát, majd kis kitérővel a hátsó istállóba térve mentem el a legelőig, hogy ne kelljen megint találkoznom vele.

Wonder már várta, elvégre közel volt a legelő széléhez, és amint meglátott, izgatottan felnyerített, majd elém loholt. Fújtatott párat, majd elfogadta az almát, és miközben rágcsálta, a levegőben maradt kezemhez dörzsölte a fejét, mintha viszketne neki.

- Mit szólnál hozzá, ha tanulnánk valami újat? - vetettem fel az ötletet. - Ha azt mondom öl, akkor te lefejeled a gyereket. - simogattam meg homlokát, majd elnevettem magam a saját hülyeségemen. Ha kutya lenne, az volna az első teendőm, hogy ezt megtanítom neki. - Holnap megismerkedünk a nyereggel, jó? - néztem szemeibe. Megnyugtatott, hogy még ha nem is érti, milyen merényletet készülök tenni ellene, elmondhatom neki, mert ő meghallgat.

Mára ennyi volt, elvégre esteledni kezdett, így bementem az istállóba, hogy felkapjam a pizsamámat, és elmentem zuhanyozni a házba. Mivel le voltak kapcsolva a villanyok, így azt hittem, nincs itt senki, ezért nyugodtan végeztem a saját kis dolgomat, hiszen nem kellett sietnem, így áztathattam magam egy kicsit a meleg víz alatt.

Azonban ahogy kiértem a gőzfürdőből, a mosdóban világító lámpa fénye miatt megláttam a folyosó falának dőlt TaeJon-t, aki keresztbe font karokkal figyelt engem, enyhén bosszús arccal. Lehunytam szemeimet, mintha észre se vettem volna, majd elfordultam, és az ajtó felé vettem az irányom, ő azonban nem azért állt ott, mert a fürdőbe várakozott.

Engem akart elkapni, ami sikerült is neki. Erőszakosan megragadta csuklómat, majd a falnak lökött, amitől nyekkentem egyet, és egy pillanatra elfogott a hányinger, ahogy meg is szédültem a fejem koppanása miatt, a hideg felületen.

Levegőt venni sem volt időm, hiszen rögtön ott termett előttem, kezeimet a fejem mellé lefogva, hogy moccanni se tudjak.

- Na idefigyelj, Kishercegnő. Nem érdekel, milyen életed van, és hogyan akarod letölteni azt, de ha nem fogod betartani a királynak tett ígéretedet, akkor én magam foglak kivégeztetni. Már mióta itt vagy, és még sehol sem állsz azzal a rühes döggel! - milyen jól tájékozott az úrfi! Kíváncsi vagyok, kitől tudja, mikor is érkeztem ide.

- Talán akkora hatalmad lenne? Vagy csupán csak a szád nagy? - kérdeztem megremegett hanggal, amit végképp nem akartam, hiszen nem az a szándékom, hogy kihasználja a helyzetünket, és félelemben tartson, hanem, hogy összezavarjam. Azt akartam, hogy ő maga vallja be, ki is valójában.

- Feleselj még, és megtudod, ki vagyok! - ordította, miközben jobban megszorította kezem, amitől felszisszentem, és leszegtem a fejemet.

- Engedj már el! - mondtam erőteljes hangnemben, majd mocorogni kezdtem, de semmi esélyem sem volt ellene.

- Kurvára nem azért vagy itt, hogy V-vel enyelegj! - tette még hozzá a mondatot, majd faképnél hagyott, és becsapta a szobájának ajtaját, egyedül hagyva a gondolataimmal. Lávaim rögtön összerogytak, és nagy akaraterő kellett hozzá, hogy ne sírjam el magam. Rettentően megijesztett, ráadásul szinte égette a bőrömet az érintése, hiszen nem akartam, hogy egy idegen hozzám érjen. Még mindig magamon érzem a szorítását, ami miatt zsibbad a karom.

Beszaladva az istállóba, megfogtam a pokrócomat, és kinyitva a hátsó ajtót, felmentem az almafa alá, majd ott feküdtem le és próbáltam meg minél előbb elaludni. Nem akartam, hogy ez az idegbeteg, ne adj isten folytatni akarná a monológját, és utánam jönne az istállóba, miközben én alszom.

Inkább itt maradok estére, hiszen ha jön valaki a lovak úgy is jelezni fogják, bár nem hiszem, hogy még egyszer elmerészkedne idáig. Minden pillanatban azon leszek, hogy dolgozzak, ezáltal talán gyorsabban elrepül ez a két nap, amíg még itt van. Nagyon remélem, hogy amint az öregek visszatértek, ő elmegy innen.