Wonder [Taehyung ff.] - Befejezett

31. fejezet

Ahogy megérkeztünk, rögtön azzal nyitottam az estét, hogy kiestem a kocsiból, mivel megbotlottam a magas sarkúm miatt, de szerencsére V rögtön elkapott, és úgy tett le, mintha ez mindennapos lenne. Ahogy körbenéztem, senki se látta a kis belépőmet, ezért gyorsan el is felejtettem, hogy ez megtörtént, és megragadva a férfi kezét, amit felajánlott nekem, besétáltunk a palotába, aminek ajtajai most tárva nyitva várták a látogatókat.

Épp egy előadás közepébe csöppentünk, hiszen a zene már javában szólt, az emberek pedig kipirult arccal forogtak egymás körül. V megragadta a derekamat, és egyenesen arra kezdett húzni, ami miatt felnéztem rá, de már nem volt időm tiltakozni.

- Remélem tudsz táncolni. - nézett rám pimasz mosollyal, amit nyilván nem hagyhattam, ezért felbátorodva átvettem a vezetést, és behúztam őt a tömeg közepébe, majd közel léptem hozzá, és felvéve a zene könnyed ritmusát, lépkedni kezdtem. - Hát persze. - nevetett fel visszafogottan, ámde mégis jóízűen, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra. - Művelt kisasszonyom van. - suttogta fülembe, majd átvéve a vezető szerepet megforgatott, és a megszokottól eltérő forgásmódot alkalmazva kezdtünk el táncolni.

Nem bántam, hogy keze a lapockám helyett a derekamat simogatja, azonban mivel eléggé elpirultam miatta, inkább amellett döntöttem, hogy a fejem a mellkasára hajtva táncolom tovább a jól betanult lépteket. Rág volt már, mégis úgy emlékszem rájuk, mintha tegnap lett volna.

A palota egy idő után tömve lett, az emberek pedig egyre csak jöttek, mintha sosem akarnának elfogyni, amitől szinte egy pillanat alatt rosszul lettem. Egy fél perces szünetre megállva, kihasználtuk az emberek mozdulatlanságát, és kislisszoltunk közöttük oldalra, majd megkeresve az egyik asztalt, felkaptunk egy pohár pezsgőt, majd koccintottunk az egészségünkre, és kortyolni kezdtük.

Ahogy látom, nem csak én fáradtam el az intenzív tánclépésekbe, hiszen V-nek is fel-le mozog a mellkasa, szemei pedig szinte vibrálnak.

- Jut eszembe. - nézett fel, majd le rám, de nem fordult felém, csak fel akarta hívni a figyelmem. - Ha elmész, néha visszalátogathatnál ide. Legalább Wonder miatt. - idejét se tudom már, mikor beszéltem vele utoljára arról, hogy mikor fogok elmenni innen. Azt gondoltam, ez az időpont igen hamar el fog jönni, elvégre Wonder egy idő után nagyon gyorsan fejlődött, most mégsem akarok megválni az itteni élettől.

- Miattad is visszajönnék. - rántottam vállat, majd leraktam a mellettem levő asztalon heverő tálcára az üres poharamat, azonban nem voltam annyira bátor, hogy egy másikért nyúljak. Nem úgy, mint V, aki már a másodikat issza, még sincs semmi baja tőle. Legalább is látszólag.

- Ezek szerint te is megkedveltél? - döntötte fejét a falnak, majd sóhajtott egyet, és lehunyta szemeit. Csak nem unatkozni kezdett? Hiszen ő akart annyira jönni.

- Igen. De lehet csak azért, mert kevés emberrel beszéltem az életem során.

- Hé! Ez gonosz volt! - nézett rám, én pedig kinyújtottam a nyelvem, majd rá se hederítve elfordultam tőle. Mondanom sem kell, hogy nagy hiba volt, ugyanis amint pislantottam egyet, megláttam TaeJon-t elhaladni az oszlopok mögött, amiket még nem takart a vörös függöny, ami a bálteremben levők előtt lóg. Különös arckifejezése, amivel ránk nézett eléggé felkeltette az érdeklődésemet, hiszen lehetetlennek tartottam a tényt, hogy pont minket szúrt ki a tömegből.

- Biztos furcsállja, hogy itt lát. - lépett mellém V.

- Engem? - kérdeztem vissza felvont szemöldökkel, ő pedig bólintott egyet.

- Mikor beteg voltál, ismét eljött, de szerencsére gyorsan távozott, mikor szembesítettük a történtekkel. - remélem, azt nem mondták el neki, hogy egy nemes lánya vagyok. Bár, ha jobban belegondolok, senki se tudja, ki volt az apám, így megint csak túlaggódom, hiszen nem vagyok veszélyben. Ha ki is derülne, nem vagyok köteles elmondani a szülői hátteremet senkinek, a királyhoz pedig szerintem nem jutna el ez a gyarló hírfoszlány. - Maradj itt, mindjárt jövök. - nézett le rám szigorúan, majd elhaladt mellettem egyenesen arra, amerre az előbbi férfi is ment.

Idegesen harapdáltam ajkaim, és próbáltam nem rosszra gondolni, hogy mi is tarthat neki ennyi ideig. Az ablak mellett állva, pontosan tudtam, mennyi ideje ment el, elvégre mindig is a nap volt az órám, ami bárhol velem volt.

Gyerekkoromban utáltam, mikor nagypapa elkezdte magyarázni, hogyan is lehet megtudni róla az időt, de elég hasznos ,,képességnek" bizonyult az évek alatt. Bárhol voltam, elég volt csak felnéznem az égre, és tudtam egy viszonylag pontos időpontot mondani magamnak.

Nem bírtam magammal, ezért észrevétlenül besurrantam arra a folyosóra, amint eltűntek, és halkan - ami elég lehetetlennek bizonyult a magas sarkúm kopogása miatt - lopakodva füleltem, hátha meghallom a hangját.

Átmentem egy díszes ajtón, ami mögött ismét egy folyosó húzódott, azonban ez már más volt, hiszen vörös szőnyeggel volt befedve a padló, a falakon képek és festmények lógtak le, a plafon pedig díszes mintázattal volt ellátva.  Azon gondolkodtam, hogy ha valaki elkapna, rá tudnám arra fogni az ittlétem, hogy a királlyal van beszédem a munkám miatt, ami ugyebár nem lenne hazugság, így nem vonhatnak felelősségre.

Ahogy közeledtem a következő ajtóhoz, elfogott a borzongás, hogy vajon mit fogok mögötte találni, azonban nem kellett ezen sokáig gondolkodnom, mivel nem értem el odáig. Valaki halk léptekkel ért hirtelen mögém és fogta meg karom, ezzel egy időben pedig a homlokomat is, így vissza tudott rántani magához anélkül, hogy meglátnám az arcát. Úgy szorított, mintha ki akarná törni a kezem, a fájdalom és félelem miatt pedig szabadulni akartam, így mocorogni kezdtem.

- A király tudja, ki vagy. - suttogta fülembe mély hangon. Teljesen lefagytam ,így szabad útja volt zsebébe nyúlni, és kivenni belőle egy rongy darabot, amit utána az orrom elé szorított. Élesen szívtam be a levegőmet, hiszen rettenetesen megijedtem, éppen ezért is ájultam el szinte rögtön a fullasztó és édeskés illat miatt, amit az anyag ontott ki magából.