Wonder [Taehyung ff.] - Befejezett

28. fejezet

Taehyung pov's

Ideges voltam, ezért rohadtul nem érdekelt semmi, csak az, hogy eloltsam a tüzet, és HaNeul után menjek. Nem vagyok benne biztos, hogy megtalálta a lovat, elvégre rettentő sötét van, ő pedig látszólag halálra ijedt a történtektől. A tűzre is úgy nézett, mintha megbabonázták volna, azonban csodálat helyett mély félelem gyúlt fel szemeiben.

- Megoldom, menj! - vette ki kezemből a vödröt az öreg, majd arrébb lökött, én pedig gondolkodás nélkül befutottam az erdőbe. Fogalmam sem volt, merre induljak, csak futottam fejvesztve, miközben a lány nevét kiáltoztam.

Egyik pillanatban hangos sikolyt, valamint a ló éles nyerítését hallottam meg, így tudtam, merre fussak, és nem érdekelt, hányszor botlottam meg egy-egy kiálló gyökérbe, szaladtam, ahogy tudtam.

Ahogy megkerültem egy vaskos törzsű fát, megláttam elsuhanni a másik oldalon egy farkast, azonban nem tudtam foglalkozni vele, mivel a következő, ami a szemem elé tárult maga a lány volt, a földön fekve, eszméletlenül. Wonder mellette állt, védelmezően fölé hajolva, én pedig odafutottam, és felvettem őt karjaimba. Vetettem egy pillantást a lóra, akin néhány karcoláson kívül nem láttam egyéb sérülést, ezért elindultam a ház felé, bízva abban, hogy követni fog.

Nagypapa még az erdő szélénél átvette a lovat, így nekem szabad utam volt.

SoAh rögvest beengedett minket, mikor látta, hogy kit hozok, majd heves karmozdulatokkal jelezte, hogy vigyem utána. Bevittük őt a szobámba, én pedig amint lekerült az ágyamról minden útban heverő anyag, letettem a lányt, és végignéztem rajta.

Ázott ruhája koszos volt, és a testére tapadva fedte fel karcsú vonalát, valamint az összes sebet, amit az állat ejtett rajta. A lábából még mindig szivárgott a vére, amit nagymama a cafatokra szakadt nadrágjával akart elszorítani. Arcán a futás miatt apró hajszálvágások éktelenkedtek, ő maga pedig öntudatlanul zihált, a hidegből hirtelen melegbe hozott érzet miatt.

- Gyorsan, hozd a dobozt, egy tál vizet, és valami ruhát! - nézett rá , én pedig bólintottam, és kiszaladtam a felsoroltakért. Nem akartam azzal húzni az időt, hogy átmegyek az istállóba a lány bőröndjéhez, ezért letettem az ágyra az eszközöket, és kivettem a legnagyobb ingemet a szekrényből, ami még rajtam is lóg.

- Menj ki. Le kell vennem a ruháit, hogy ne betegedjen meg. - jelentette ki az öreg, majd a lány fölé hajolt, és megfogta a homlokát. - Bár ahogy látom, ezzel már elkéstem. - sóhajtotta, majd elkezdte kigombolni a felsőjét, én pedig bezártam az ajtót, azonban nem mentem sehova. Kint vártam, hogy végezzen, ami óráknak tűnt, pláne úgy, hogy nem hallottam semmit bentről.

Nem értem, hogy történhetett ez, évek óta nem csapott be ezen a területen a villám. Miért pont most?

A földön ültem, és a térdemre hajtottam fejem, azonban nem tudtam megállni, hogy ne aludjak el. Fáradt voltam, és már én is rohadtul fáztam, de nem érdekelt. Az se érdekel, ha beteg leszek vele együtt, csak ő legyen jól.

Ahogy kinyílt az ajtó, rögtön felálltam, és a mamára néztem, ő azonban semmi közlékenyet nem mondott.

- Öltözz át te is, és gyere a konyhába. - nyitotta ki az ajtót. Az első kezem ügyébe akadt ruhadarabot ráncigáltam magamra, de még mielőtt kimehettem volna, visszanéztem HaNeul-ra. Fején egy fehér kendő hűtötte lázas bőrét, a takaró pedig a nyakáig elfedte apró termetét.

Kimentem a konyhába, ahol az asztalon már várt rám egy nagy bögre gőzölgő tea, valamint SoAh.

- Mézes. - jelentette be, mikor közelebb húztam magamhoz, én pedig elfintorodva kortyoltam bele. - Nem tudom, mennyit mondott el neked magáról, de ezt meg kell beszélnünk.

- Mi a baj? - kérdeztem rá nagyot nyelve, mivel cseppet sem volt biztató a hangja.

- Rajta van a pecsét a combján. Ő egy nemes lánya, V. - ajkaim elnyíltak egymástól, hang azonban nem távozott rajtuk. Nem tudtam erre mit mondani. Álmomban sem gondoltam volna ezt róla, ezért is vagyok ennyire meglőve. Habár nekem pont nem lenne szabad az ilyeneken meglepődnöm.. - Nem hazudhatok neki. - folytatta - Ha felébred, még ha el is akarnám titkolni, tudni fogja, hogy megláttam.

- Nincs szükség rá. - húztam ki magam, egy kis gondolkodás után. - Mikor felébred, megbeszélem ezt vele, de nem kell, hogy bármi megváltozzon.

- Rendben, ha így akarod. - mondta, majd elvette előlem az üres bögrét, és fejével a nappali felé intett. - Mindjárt megágyazok neked.

- Nem fog kelleni. - toltam el magam az asztaltól. - Aludtunk már együtt. - jelentettem be, majd nagyot ásítva az ajtó felé indultam.

- V! - szólított meg, ezért hátrafordultam felé. - Ő lesz az? - nem kérdez rá nyíltan, mert régen ezt kértem tőle. Amíg nem jön el az ideje, csak képletesen beszélünk róla, hogy nekem könnyebb legyen. Azóta vagyok hálás nekik...

- Talán. Ha ő is akarja. - zártam le a beszélgetést, majd felmentem a szobába. Nem akartam zavarni egy percre sem az alvó lányt, így betakartam magam egy pokróccal, és a székembe gyűrve magam hajtottam fejem álomra. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy a kényelmetlen hellyel foglalkozzak.