Wonder [Taehyung ff.] - Befejezett

43. - Epilógus

Az esküvő napján, mikor az én fejemre is korona került, először olyan szokatlan volt, hogy legszívesebben elhajítottam volna az első bokorba, és azt mondtam volna, hogy nem tudom, mikor esett le rólam, azonban nem tehettem meg. Előző nap Taehyung hosszas regényeket mesélt nekem arról, hogyan kel viselkednem, ha tömegben vagyunk, és a beszédemen is csiszolni kellett, elvégre eléggé szabadnyelvűnek számítottam, ami akár le is ronthatja a királynő hírnevét.

Nem gondoltam, hogy a napjaink ennyire összetettek lesznek, de mit is várhattam volna, elvégre sosem voltam még egy nemes oldalán. Igyekeztünk minél többet a tanyán lenni, segíteni, én pedig Wonder-al foglalkozni, aki ahelyett, hogy versenyeken indult volna, inkább V személyes lova lett, akin természetesen én többet ülök, mint a férfi.

Eléggé furcsa és hosszú folyamat volt, mire megtanultam hosszú szoknyában lovagolni, ami ugyebár előírás a nemeseknél. Volt olyan, hogy meguntam az egészet, és leszaggatva magamról a hacukát lepattantam Wonder-ra, és cseppet sem érdekelt, hogy egy lenge fehér alszoknyában - V nevezte így, mivel ez véd meg a kíváncsi szemektől, ha esetleg valami történne a ruhámmal, és az elszakadna rajtam - vágtázok a mező közepén.

Taehyung egy elég nagy projektba fogott, ami rengeteg időt és tudást igényel, elvégre egyesíteni akarja az összes tartományt, hogy egy nagy ország lehessünk, erős gazdasággal, és uralkodókkal. A háborúk korszaka lejárt, semmi értelme annak, hogy egymás vérét ontva döntsük el, ki legyen a hatalmasabb, aki uralkodik mindenki felett, éppen ezért voltak olyan hónapok, mikor alig láttam Tae-t, elvégre én nem mehettem vele a tárgyalásokra, amiket a tartományok királyaival kezdeményezett.

Egyedül a kisebb fajta gyűléseken vehettem részt, de akkor is csak csendben ültem mellette, és füleltem, mivel nem szólhattam a dolgokba. Őszintén ennek örültem is, mivel voltak olyan témák, amikhez még csak hozzá sem tudtam szagolni.

TaeJon mivel nem tudott megbarátkozni a ténnyel, hogy V a király, elköltözött a palotából, és mostanában már nem tudni róla semmit, merre van, mit csinál. A lényeg, hogy nem áskálódik ellenünk, és nagyon remélem, hogy vele is történt egy olyan dolgom, ami miatt belátta, hogy az a fajta viselkedés, amit ő produkált, nem vezet eredményre, és megváltozik.

Ami a nagyszüleimet és anyámat illeti.. Jelenleg V álnagyszüleivel élik mindennapjukat a tanyán. Mikor összeházasodtunk, a legjobb építészmérnököket, kőműveseket, valamint munkásokat fogadott fel, hogy minél előbb építhessen a birtokra még egy házat, anyámékat pedig egy nap alatt átköltöztettük, elvégre nem volt sok cuccuk az tűzeset után.

Nem tudok eléggé hálás lenni SoAh-nak, és SeokBin-nek, akik minden szó nélkül megengedték, hogy oda építkezzenek és költözzenek. Nyilván ebben az is szerepet játszik, hogy mindennél jobban szeretik V-t, és mivel most már engem is a családjuk részének nyilvánítanak, így elfogadták a másik felét a rokonságomnak.

Mivel ők is szinte ugyan olyan közegből valók, így tökéletesen megértik egymást, és rövid időn belül alkalmazkodni tudtak az ottani technológiához, ami sokkal fejlettebb, mint a másik tartományban. Többek között ez is ok volt az egyesítésre, ami így hallás alapján jó irányba halad. V nem sokat mesél róla, elvégre amíg nem biztos, addig ő maga sem akar hamis ábrándokat kergetni, de látom rajta, hogy nagyon akarja az eredményes ország megszületését.

- Hogy vagy? - lépett az ágy elé, majd feltérdelve felém hajolt, így fejjel lefelé nézhettem bele nagy barna szemeibe.

- Miért nincs rajtad póló? - kerültem ki kérdését egy újabbal, ami miatt megforgatta szemeit.

- Csak te látsz. Amúgy is. - nevetett fel, majd lehajolt, és megcsókolt, ami így fejtetőn eléggé fura volt, ezért én is belemosolyogtam a csókba. - Számtalanszor láttál már így.

- Az lehet, de akkor este volt. Most viszont nappal van, bármikor bejöhet egy őr, vagy az udvarhölgyek, és meglátnak.

- Félted, ami a tiéd? - jelent meg arcán a birtokló mosoly, amit mindennél jobban szerettem, ezért belefúrtam ujjaimat tincseibe, és azzal kezdtem játszadozni, miközben ő csak az ajkaimat bámulta, várva az alkalmat, mikor lophat egy újabb csókot. - Ne aggódj. - hunyta le szemeit, majd oldalra dőlt, ezért nagy nehezen és is oldalamra feküdtem, hogy továbbra is szemezhessek vele. - Csak a tiéd vagyok.

- Ahogy én is. - viszonoztam kedves szavait, majd felhúztam a térdem magamhoz, és a hasamra fogtam.

- Mi a baj? - nyomta fel magát, én viszont megráztam a kezem, és intettem neki, hogy nyugodjon meg.

- Csak olyan eleven, mint az apja. - bájosan elmosolyodott, majd hasra fordulva felhúzta pólómat, és egy lágy csókot nyomott a hasamra.

- Ne bántsd anyát, oké? Arra ott van a másik két testvéred.

- Hékás! Ne tanítsd már most hülyeségekre! - rivalltam rá, persze ugyan olyan poénos hanggal, mint ahogyan ő is beszélt a gyermekhez, aki hamarosan megszületik. Először TaeMin látott napvilágot, aki már most olyan határozott, mint az apja, pedig csak négy éves. Igazán jó uralkodó fog belőle is válni, ha az apja génjeit és gondolkodásmódját örökölte. Aztán jött a most épp az ágyában alvó szépség, TaeYong, akit még nem igazán ismerünk, hiszen most lett két éves, és eddig csak azt vettük észre, hogy csendes gyerek, aki szereti megfigyelni, és megjegyezni a dolgokat, hogy később azt fel tudja használni, mondjuk mikor el kell futnia előlem a fürdetés előtt. Imádom nézni, ahogy azokon az ingatag apró lábain toporog, ezért néha hagyom menekülni, és órákig eljátszok vele, aminek az lesz a vége, hogy későn fekszik le.

- Szerinted fiú lesz, vagy lány? - döntötte oldalra fejét, miközben kedvesen cirógatta hasam, amitől libabőrös lettem, de tagadhatatlanul jól esett.

- Rúgásból ítélve fiú. - nevettem fel, majd megállítottam kezét, és ujjaimat az övéi közé fúrtam, hogy teljes tenyerével beborítsa pocakom, ezzel megtapasztalva mekkora is az ereje a gyerekének, akinek rúgásától úgy éreztem, hogy leszakad a vesém. Egyik gyerekkel sem voltak ilyen problémák, de hát nekem kellene a legjobban tudnom, hogy mindenki más.  - Lehet ideje lenne megint elmennem egy kicsit Wonder-al lovagolni. Az meg szokta nyugtatni.

- Olyan lesz, mint az anyja. Aminek én csak örülök. - közel hajolt, azonban nem csókolt meg, csak végignézett szemeimen, és ismét elmosolyodott, azonban ez más volt, mint a többi. Úgy nézett le rám, mintha csak engem látna, mintha én lennék az egyetlen az életében, ez pedig olyan jól esett, hogy szemem sarkából folyni kezdtek a könnyeim. - Születni fog még egy csoda az életembe.

🤜Szóvaaaaal🤛
Remélem senkinek sincs ellenére ez a nyálas, túlzott happy end 🤗
Köszönöm annak, aki olvasta, aki kommentelt (imádtam olvasni 😂) aki vote-olt (csak a szokásos duma, ami hihetetlen, de tényleg kurva jól tud esni az embernek)
A hibák miatt, elütött szavak, vagy felcserélt betűkért pedig elnézést, se a word, se a wattpad nem mutatja ki, hogy elrontottam, ezért nem is veszem észre. Magyarul meg alapból nem tudok ✌️ 😋
💜❤️💕