Wonder [Taehyung ff.] - Befejezett

39. fejezet

Taehyung pov's

Ez az egész dolog elvette a kedvemet a ceremóniáról, ami voltaképp az én felnőtté avatásom is egyben. Élveznem kellett volna, hiszen mikor a fejemre húzták a koronát, én pedig lelkesítő beszédet mondtam a népnek, azok meghajlással fejezték ki az irántam érzett tiszteletüket, és szeretetüket.

Tudom, hogy volt olyan is, aki kényszerből hajtott fejet előttem, azonban remélem, hogy hamar el fogok jutni arra a pontra, mikor majd ő maguk is belátják, hogy én a nép javát is szem előtt akarom tartani.

Végig ideges voltam, alig tudtam figyelni, mikor pedig meg kellett volna szólalnom, hogy egy olyan összefüggő monológot tudjak mondani újdonsült királyként, ami megrendíthetetlen, de ezzel együtt pedig reménykeltő is, eltántorodtam. Csakis arra tudtam koncentrálni, hogy hogyan fogom visszaszerezni a lány bizalmát, aki most minden bizonnyal azt hiszi, én bántottam őt, elvégre nincs itt.

Akárhova pillantok, sehol sem látom, ezért tudom, hogy félreértette ezt a kegyetlen helyzetet. A szám és a gondolataim most messzemenőkig nem voltak összhangban, így nem is tudom, milyen üresnek tűnő szavakkal dobálóztam, több mint fél órát. Alig vártam, hogy vége legyen, hogy átöltözzek, valamint, hogy elindulhassak Yoora-ért.

- Fiam! - hallottam meg apám hangját, aki a folyosón kapott el, közvetlenül a szobám előtt. Nagyot sóhajtottam, majd felé fordultam, azonban már nem tartoztam neki semmiféle tisztelettel, így nem hajoltam meg. - Mégis mire készülsz, ilyen nagy hévvel?

- Elmegyek. - jelentettem be kemény hangon, majd benyitottam szobámba, és a szanaszét hagyott ruháimat kezdtem keresgélni.

- Mit képzelsz?! - förmedt rám, idegességében pedig becsapta maga mögött az ajtót. - Most koronáztak meg, te pedig elhagyod a palotát?

- Királynak lenni nem azt jelenti, hogy itt fogok megrohadni! Megmondtam. - jelentettem ki neki, kihúzva magam. Próbáltam lenyugodni, mivel felesleges engednem neki, hogy felhúzzon. - Az én uralkodásom alatt el fogok törölni mindent, amit a te rendszered elrontott.

- Azt hiszed, ez ilyen könnyű? - nevetett fel, majd életében először összefonta maga előtt kezeit, és gúnyos arckifejezéssel meredt rám. - Hogy csak meglendíted a karod, és mindenki eléd térdel?

- Nem. - ráztam meg fejem, a lehető legkomolyabb hangszínemmel válaszolva. - Azt hiszem, hogy idővel, és rengeteg munkával képes leszek egy olyan nemzetet irányítani, aki nem él nyomorban, és a tisztelet, amit a királya felé érez nem kényszeres. Most pedig ne haragudj, de mennem kell. .- fordultam el tőle, majd ledobtam magamról mályvaszínű palástomat, és a pólómért nyúltam.

- Nem mehetsz el! JiSoo is beszélni szeretne veled.

- Ja, igen! - emeltem fel fejem, majd átbújtattam karom a pólómon, és felhúztam magamra, aztán a farmeromba is belebújtam. - Nem tudom, ki az a lány, de nem fogom feleségül venni. Nem is értem, mit gondoltál, mikor ide hoztad. Eddig is önállóak voltak a döntéseim, ezután pedig pláne, hogy azok lesznek. Már van egy nő, akit kiválasztottam, és tudom, hogy nem halt meg a te gyerekes bosszúkísérletedben, ezért elmegyek, és visszahozom. Aztán a szemed láttára fogunk összeházasodni. - tekintetem mélyen az övébe fúrtam, és tudat alatt mosolyogva élveztem azt a fajta dühöt, ami a szemeiben gyúlt szavaimtól.

Nem volt több időm, így kikerültem őt, majd elcsípve az egyik szolgáló fiút, kissé talán túlzottan hangosan, de rámordultam, hogy keressen fel egy kocsist, és induljunk a birtokra. Normális esetben gyalogolni szoktam odáig, most azonban sürget az idő, és ha minden jól megy, akkor még ma útnak indulok.

Egyetlen egy dolgot nem tudtam még ebben a sürgetett helyzetben sem hanyagolni, a nagyszüleimet. Muszájnak éreztem elmondani, mire készülök, de igyekeztem gyorstalpalóba beavatni őket, elvégre hamarosan besötétedik.

- Sok mindent kinéztem volna az apádból.. De, hogy másodjára is megkísérli a lányt bántani.. - rázta meg fejét az öreg.

- Vissza fogom hozni. Tudom, hogy nem lett semmi baja. - magyaráztam, miközben hitegettem magam. Azt akartam, hogy éljen, hogy még ha gyűlöl is, ott várjon rám abban a faluban, ahol felnevelkedett, és pedig hadd magyarázhassak meg neki mindent, és végre ismét a karjaimban érezhessem. Fájt a szívem, ha arra gondoltam, mennyire meg lehet most ijedve, valamint össze is van zavarodva, elvégre azt hiszi, hogy én tettem ezt.

- Vidd Wonder-t is. - fordult felém SoAh, majd a kezembe nyomott egy kosarat, amibe útravalót csomagolt. Nem is vettem észre, mikor kezdett el mellettünk serénykedni, elvégre mikor megérkeztem, megakadtunk a konyhába, annyira belemerültünk a beszélgetésbe. - Mióta HaNeul elment, teljesen magába van fordulva. Jót tenne neki egy kis környezetváltozás. - kissé meglepődtem a név hallatán, de rögtön leesett, hogy ők nem tudják Yoora igazi nevét. Belegondolva, nem volt rossz ötlet, és volt is realitása annak, amit mondott.

Iparkodva kimentem a két férfihoz, majd utasítva őket visszaküldtem a palotába, hogy hozzanak egy ló szállítót is, mivel lesz egy vendégünk. Nem panaszkodhatok, elvégre egész gyorsan megfordultak. Wonder még így is, hogy nem látott pár napig, felismer, és hagyta, hogy betereljem őt a kocsiba. Egy hangja nem volt, még csak nem is sunyított, ami igen meglepett, elvégre mikor először láttam, majdnem kivájta a szemem, annyira ellenkezett.  Intettem az öregeknek és felszálltam a járműre, majd kopogtattam nekik, hogy indulhatnak. Már az elején leszögeztem, hogy sietek, és ne foglalkozzanak semmivel, csak menjenek a lehető legrövidebb úton, így most az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy ülök, és várok. Addig is kigondolhatom, mivel fogom meggyőzni a lányt, hogy egyáltalán rám nézzen.