Wonder [Taehyung ff.] - Befejezett

25. fejezet

Reggel kinyújtottam a kezem oldalra, hogy belecsúsztathassam ujjaimat a hideg és nyirkos fűbe, ám minden, amit éreztem, az zsibbadás, meleg, és valami nehéz volt a derekamon. Lassan kinyitottam szemeimet, majd amint észrevettem V arcát magam előtt, elrúgtam magamtól a férfit, így leestem a kanapé széléről.

- Ez.. Nem esett jól. - nyögte fájdalmasan, ahogy alhasához szorította a kezét, ahova minden bizonnyal betaláltam a lábammal.

- Mi.. Mit keresek itt?

- Este nem találtalak, és mivel a házban tudom, hogy nem alszol, elindultalak megkeresni. Eléggé fáradt lehettél, ha még arra se keltél fel, hogy behoztalak ide.

- De, hogy hoztál fel?! - néztem szét, elvégre ismét a padláson vagyunk, én pedig nem vagyok olyan könnyű, hogy csak így cipelni lehessen.  V elmosolyodott, és szája elé emelve kezeit kacsintott egyet.

- Az legyen az én titkom. - fújtattam egyet, majd lemásztam a cuccomhoz, és átöltöztem, remélve, hogy a férfi nem mászik addig le és lát meg, mert az már tényleg sok lenne. Gyorsan felkaptam az első nyerget, ami fölé nem volt címke fűzve, és kiszaladtam vele, hogy ne kelljen többet beszélgetnem. Most valamiért nem volt kedvem, és az, hogy megint vele aludtam, valamiért az egekbe emeli a vérnyomásomat, amitől az arcom lángokban áll. Miért csinál ilyeneket?

Wonder ahogy meglátott, szinte hallottam még pár méteres távolságból is, ahogy sóhajt egyet lemondóan borús hangulattal. Gondolom felismerte, mit is tartok a kezemben, azonban nem kezdett el távolodni, csupán csak felém fordult.

Megemeltem a nehéz tárgyat, és odatoltam elé, hogy kedvére szaglászhassa, barátkozzon vele, mielőtt ráteszem. Véleményem szerint ezzel a lóval nincs semmi baj, csak olyannak kell mellette lennie, aki megérti, és türelmes vele.

Ezt az állításomat tökéletesen alátámasztotta az, amikor becsatoltam a nyeregszíjat, és igazítottam rajta egy keveset. Wonder-t egy olyan trauma érte, ami miatt elvesztette a bizalmát az emberek felé, azonban mivel én hajlandó voltam neki megmutatni, hogy nem áll szándékomban bántani, és nem csak önös cél érdekében foglalkozom vele, így nekem adta a legnagyobb dolgot, amit csak adni tudhat egy ló: a bizalmát. Nem mondom, hogy teljes ez a dolog felém, de így is többet élvezhetek belőle, mint bárki más.

- Menjünk egy kört? - kérdeztem nyakára simítva, mire hátra nézett rám, és megrázta sörényét, ami kuszán állt hol jobbra, hol pedig balra. Beállítottam a kengyelt, és egy gyors mozdulattal felpattantam rá, majd rögtön szorítani kezdtem, nehogy meginduljon alattam. Mivel mióta kiengedem őt a szabadba, mindig a derekamra van kötve a kötőfék, ezért egy álkantárt fűztem belőle, ami arra elég volt, hogy vezethessem a lovat, ha valami történne, bár most inkább csak azt szeretném, hogy arra menjen, amerre ő akar.

Meglöktem a csípőmet, ő pedig lassan elindult a kapu felé. Felnéztem az istállóhoz, amiből V jött ki egy nagy dobozzal, amit lerakott a fal mellé, majd megtörölve homlokát elnézett felénk. Még innen is láttam a hatalmas megdöbbenést, ami az arcára ült ki, mikor meglátott. Elfordítottam Wonder-t a másik irányba, majd addig-addig jeleztem neki, amíg ügetésbe nem vágta magát, de pár méter után gondolt egyet, és inkább egy könnyed, visszafogott vágta tempót kezdett diktálni.

Egyszerűen csodálatos érzés volt rajta ülni, hiszen a sikerélmény elöntötte a gondolataimat, ami miatt nem tudtam levakarni a győzelemittas mosolyom. Valahol a mező hátsó határánál álltunk meg egy pillanatra, mivel már begörcsölt a lábam a rég nem tapasztalt érzés miatt.

- Köszönöm. - hajoltam előre, hogy meg tudjam simogatni őt, és igyekeztem úgy mondani, hogy azt meg is hallja, és ami fontosabb, értse is, mennyire hálás vagyok neki. Egyre közelebb vagyunk a célhoz, ami boldoggá tesz, de el is szomorít, elvégre nem akarom elhagyni. Túlságosan megkedveltem, ahogy ezt a helyet is. Mamáék már biztos várnak, én pedig ilyen dolgokon gondolkodok.. Én vagyok a legrosszabb.

Visszavágtattunk, egészen az istálló bejáratáig, ahol leszálltam, és bevittem őt a bokszába, hogy a munka után következhessen a jól megérdemelt csutakolás. Nagyon tetszett neki, hiszen alig bírtam visszatolni őt, ahogy többet akarva felém hajolt, és az eszköznek nyomta magát a kis türelmetlen.

Miután szabadon engedtem, ő pedig visszament a többiekhez, én is zuhanyozni indultam, de most rutinos voltam, és magammal vittem egy spray-t, amiről fogalmam sem volt, micsoda, csak az volt a lényeg, hogy ha megint megpróbálna fölényeskedni, jól szembe tudjam fújni. A következményekkel pedig majd számolok, miután ez megtörtént, addig nem tudok aggódni rajta.

Szerencsére még az orrát se dugta ki az ajtón, mikor én bementem, és akkor se hallottam semmilyen életjelet tőle, mikor végeztem, és visszaindultam az istállóba. Arra tudtam csak gondolni, hogy elfáradt a hatalmas semmittevésbe, és most piheni ki egy kiadós alvás keretében.

Én is arra vágytam, úgyhogy szinte futottam vissza, hogy végre lefeküdhessek, de amint beértem az ajtón, V az utamat állta, mintha mondani akarna valamit.  Ő már el volt készülve, hiszen az az ing volt rajta, amiben aludni szokott, ezért értettem meg a következő pillanatban feltett kérdését.

- Jössz? - biccentett oldalra fejével, gondolom a fenti kanapéra célozva.

- Nem. - mosolyodtam el, és ráztam meg fejem vele egyidejűleg. Ki van zárva, hogy most ott aludjak.

- Kár..- biggyesztette le ajkait, majd lassan megindult felém, én pedig már rutinból hátrálni kezdtem, amíg el nem értem a falat. - Jobban alszok, ha mellettem vagy.

- Én viszont nem. - vágtam rá rögtön, hátha le tudom állítani, de ez már most veszett ügy volt. Addig közeledett, míg mellkasa az enyémhez nem ért, fejét pedig a nyakamba hajtotta úgy, hogy szinte éreztem a leheletét. Nem volt erőteljes illata, mégis amit éreztem rajta, az ő volt, és ez csak még jobban ellehetetlenítette a helyzetem, mikor teljesen ellepte a gondolataim.

- A nyakad. - suttogta fülembe, majd megfogta a pizsama pólóm szélét, és középre igazította, mivel a nagy sietség miatt az egyik vállamról szinte teljesen lecsúszott, elvégre kivágottabb a nyak résznél. Miután megcsinálta, kicsit vonakodott, és megállt minden fajta mozgásban, mintha gondolkodna, de nem kellett neki sok idő, hogy rászánja magát a fejében kavargó gondolatra, és egy apró mozdulattal, ajkát a nyakam bőrére tapasztotta, hogy egy lágy csókot hagyjon rajta.

- V! - fújtam ki szaggatottan levegőmet, majd mellkasára helyeztem kezem, amiben a váltóruhámat szorongattam, és megpróbáltam eltolni magamtól, de nem volt erőm. Ez teljesen más, mint amit a másik férfinél éreztem. Ez is félelem, de keveredik egy olyan ismeretlen érzéssel, ami csak még jobban felemeli a pulzusomat, hiszen nem tudom mire vélni.

- Ne aggódj. Nem csinálok semmit. - jelentette ki, majd elhajolt, hogy a szemembe tudjon nézni. - Megértem, miért érzel így. Jóéjt. - biccentett fejével, majd a létrához lépve, kettesével vette a fokokat, hogy előbb felérjen. Egy ideje gondolkodok már rajta, de lehetséges, hogy azért alszik ott, hogy ne keljen egy légtérbe lennie TaeJon-al. Azonban ezzel a tettével teljesen összezavart, hiszen eddig nem csinált semmi ilyesmit, még csak ehhez mérhetőt se.

Mitől lett ennyire közvetlen velem? Lehetetlen, hogy csak én nem vettem volna észre, hogy eddig is ilyen volt, ez most változott meg benne. Egyre jobban lankad a figyelmem, amit most végképp nem engedhetek meg. Össze kell szednem magam.