Wonder [Taehyung ff.] - Befejezett

7. fejezet

Reggel a birtok ellentétes oldalán levő tyúkudvarban rikácsoló kakas torz hangja riasztott fel. Amint meghallottam, rögtön felültem, és egy pillanatra el kellett gondolkodnom, hol vagyok. Annyira elfáradtam, hogy egész éjjel meg se mozdultam, most azonban már nem hiszem, hogy vissza tudnék aludni. Úgy kipattantak a szemeim, rögtön megéreztem a hely idegenségét, ami miatt az álmosságom messze szállt.

Átöltöztem, imádkozva, hogy senki se jöjjön be, majd átmentem a másik istállóba. A nap feltörni vágyó, kósza sugaraiból kiindulva nem lehet később, mint négy óra ezért tudtam, hogy mit fogok látni, ha bemegyek a szarvasmarhákhoz. Elmentem az ellető mellett, és a hátsó ajtónál lefordulva bekukkantottam a nagy helyiségbe. A tehenek már türelmetlenül várták a dolgozókat, hogy kezdjenek velük valamit.

Furcsának találtam, hogy az egyetlen ember, aki bejött, az V volt, egy gőzölgő vízzel teli vödörrel, amiben úszott egy szürke rongy darab. Lement a fejőállás előtti mélyedésbe, és letette a vödröt. Egyesével elkezdte letörölni, a maguktól elhelyezkedő hat tehénnek a tőgybimbóját. Nem értettem, mik azok a furcsa sapkának kinéző vasak, amik a férfi feje felett lógtak, de rögtön válaszolt a kérdésemre, amint mindet letisztította.

Megfogta a furcsa kinézetű szerkezetet, majd a négy karját felhelyezte a tőgyre. Alul tartotta nagy tenyerével, és megnyomta a hozzá tartozó vezérlő gombját. Megrezzentem a szívó hangtól, de a kíváncsiságom nagyobb volt, rpgtön hozzászoktam.
A tehenek fejét elnézve, ez egyáltalán nem volt fájdalmas. Ez sokkal gyorsabb megoldás, mint a miénk. Bár szerintem mama szeme ketté állna, ha egy ilyennel térnék haza. A végén a tőgyeket piros folyékony anyaggal vonta be, úgy indította ki a teheneket.
A rács felhúzódott, a tehenek pedig tudván az utat az ajtóig, elindultak.

Ezt a következő csoporttal is megcsinálta, a végére pedig már csak négy maradt, ám az egyiknél különösen hunyorítanom kellett, hogy mégis mi történik.

Mikor rátette a gépezetet, az egyik szívó ágba egy dugót tett, és az amíg fejte a tehenet, ott laffogott a többi mellett. Ha jól láttam, az a bimbó, amire nem helyezte fel, sokkal kisebb volt, mint a többi. Most, hogy belegondolok, papa mesélt nekem a vaktőgyről, mikor a tehénnek nem fejlődik ki rendesen, de azt nem jegyeztem meg, hogy miért.

- Mi lenne, ha nem onnan figyelnél, hanem mondjuk idejönnél? - kérdezte. Nem nézett rám, ezáltal még ijesztőbb volt, hogy tudta, itt vagyok. Kiléptem az ajtó takarásából, majd be is csuktam magam mögött, és lehorgasztott fejjel odatipegtem elé. Pontosan láttam, hiszen sokkal magasabban vagyok, mint ő. A lábam ott van, ahol az ő válla, ezért nem tudtam annyira leszegni a fejem, hogy ne lássam a férfi tekintetét.  - Kócos vagy. Nem szoktad meg a reggeli kelést? - nevetett fel. Pufogva visszaszóltam volna neki, ám elvonta a figyelmem, a kezében tartott pohár, amit felém nyújtott.

A benne levő tej még meleg volt, ezt még az üvegen keresztül is éreztem, pláne akkor, mikor kortyoltam belőle.  Bólintottam neki, mire ő ezt egy dicséretnek vehette, mivel diadalittas mosollyal az arcán ő is töltött magának, és úgy húzta le, mintha valami alkohol lett volna. Én azonban szeretem érezni az ízét, ezért amíg ő teleengedte vízzel a lenti helyet, ahol eddig állt, én csak csendben szürcsölgettem az italomat.

- Úgy néztél, mintha a megváltó jött volna le. Nem láttál még fejőgépet? - fordult felém, miközben hátrasimította haját, ami idő közben ugyan olyan kócos lett, mint az enyém.

- Nem. Mi kézzel szoktunk fejni. - adtam meg az egyszerű választ, és úgy gondoltam, ha már ilyen jó a hangulat, kihasználom egy kicsit, és kérdezősködök. - Szeretnék kérdezni valamit, a lovakkal kapcsolatban.

- Ne kímélj - mondta, majd fejével intett a kijárat felé, mivel a keze tele volt a tejjel megtöltött sajttárral. Kimentünk, de nem kellett sokat sétálni, amíg meg nem érkeztünk egy tárolónak kinéző helyre, ahova letette a nehéz tárgyat, és csípőre tartott kézzel rám tekintett.

- Van olyan ló, akin lehetne lovagolni?

- Nincs. Mi a tehenekre szoktunk nyerget tenni - nyújtotta ki felém nyelvét, majd mellém lépett, és ezáltal otthagyva engem, visszament a következő sajttárért.  

- Úgy értettem - köszörültem meg a torkomat, és igyekeztem sértett fejet vágni. - Nem tudom, hogy van e bértartott lovatok. Nem szeretnék botrányt abból, hogy ki szeretnék mozdulni.

- Ezen ne aggódj. Itt az összes ló a király tulajdonában van, azzal mész el terepre, amelyikkel csak akarsz, amíg nem okozol kárt bennük. Mal-al viszont vigyázz.

- Ne hívd így! - csattantam fel idegesen dobbantva egyet, ő azonban meg se rezdült.

- Miért? Hogy hívjam? Talán adtál neki egy jobb nevet?

- Ennél bármi jobb! - vágtam vissza.

- Akkor gyerünk, kis doktornő - fordított hátat, majd a megszokottól háromszor akkora mosogatót kezdte a benne levő sárga szivaccsal dörzsölgetni. - Kíváncsi vagyok az új nevére - vetette még oda lezárás gyanánt, de olyan hangnemben, ami már végképp nem tetszett, ezért fogtam magam, és eljöttem tőle.

Átbújtam a villanypásztor alatt, majd elindultam az egyik foltos ló felé, ami így ránézésre hannoveri fajtájú lehet. Mihelyst közelebb értem az állathoz, lelassítottam, nehogy megijesszem, de egy óvatlan pillantással elnéztem a másik állat felé, aki árgus szemekkel figyelte, mit is csinálok társával.

Kinyújtottam a kezem, hogy a ló nyisson felém, amit szinte azonnal meg is kaptam, ezért elkezdtem simogatni, először a fejét, majd végig a nyakát, aztán a marjától egészen a lábaiig. Erős alkatú, biztos jó a díjugratásban, hiszen a németek erre tenyésztették ki, azonban mégis úgy érzem, mintha kicsit el lenne hanyagolva az állat.

Mivel V azt mondta, itt minden a király tulajdona, gondolom egy olyan ló sincs, aki ne lenne lovagoltatva. Fogtam magam, és átdobtam háta felett lábaimat, majd felülve rá előre löktem a csípőmet, ám utána már nem én diktáltam neki, hogy merre menjen. Nem az volt a célom.