Wonder [Taehyung ff.] - Befejezett

34. fejezet

Csend van, és meleg. Mindegy, hova megyek, vagy, hogy mi történik, ez a két dolog mindig jelen lesz. Csak épp nem mindegy, milyen értelemben vesszük. Csend van, mert egyedül vagy, de kérdés, hogy te egyedül akarsz e lenni? Éppenséggel, most félnem kellene, hiszen ez a némaság jelentheti azt is, hogy a saját halálom előkészülete van előtérben, de a hideg pince földje helyett valami meleg, és puha van alattam. Mintha ismét a tanyán lennék, V ágyában betegen, és mikor kinyitom a szemem, nem lesz semmi baj, hiszen az egészet csak álmodtam.

Azonban az élet nem kegyes senkivel sem, és nem adatik meg, hogy egy ilyen megálmodjunk. A rideg valóságban élek, ahol kiderült, hogy V a király, TaeJon az öcsém, és megtaláltam az eddig halottnak hitt anyámat. Fogalmam sem volt, miért pont én keveredtem bele ebbe az egészbe, hiszen mások, még ha kutatják is a múltjukat, nem jutnak semmire, én pedig egyenesen belesétáltam a sajátomba, akaratom ellenére.

Lassan nyitottam a szemem, azonban az ismeretlen környezet miatt rögtön felültem, és idegesen kapkodtam jobbra-balra a fejem, hogy szétnézhessek, egy személyt keresve tekintetemmel, aki nem volt jelen.

- Ne aggódj. - szólalt meg egy hang, aki pontosan előttem volt. - Anyád a másik szobában pihen. - óvakodva néztem a férfira, aki keresztbe font lábakkal ült a székben, és egyenesen engem vizslatott átható tekintetével. Arcáról nem tudtam leolvasni semmit, mintha ő, nem is az lenne, akit megismertem, és hónapokra össze voltam zárva. Egy idegen volt előttem, a tartomány királya, aki dönt a sorsomról.

Kimásztam az ágy szélére, és leraktam talpam a földre, majd az ajtó felé pillantottam, Kétlem, hogy el tudnék menni, elvégre szerintem volt annyi esze, hogy becsukja azt, nehogy egy óvatlan pillanatban megszökhessek.

- V.. - sóhajtottam fel, azonban nem mertem rá nézni, csupán a férfi irányába pillantottam, hogy ha megindulna felém, akkor fel tudjak készülni. - Mi az igazi neved? - tettem fel ingatag kérdésem, hiszen az ő szájából akartam hallani azt a nevet, amit az őr mondott neki.

- Kim Taehyung. - felelte könnyed hangvétellel, mire sóhajtottam egyet, és beharaptam alsó ajkam. Ezek után nem volt kétséges, hogy ő a király, mégsem tudtam addig teljes mértékben elhinni, amíg tőle nem hallottam.

- Meg akarsz ölni?

- Miért akarnálak? - nevetett bele a mondatba. Szerette volna megmutatni, hogy nem vagyok veszélyben, azonban ez a túlzott jókedv csak még jobban eltántorított, és kezdtem elveszíteni az önkontrolomat, hogy ne fakadjak ki.

- Mert... Megtagadtam, hogy hozzád menjek. - nyilván tud róla, ezért nem is kellett volna erre a kérdésére válaszolnom, hogy felhánytorgassam a múltat, most azonban a gondolataim, és az, amiket kiejtek a számon valahogy nincsenek összhangban.

- Megértem. Egy idegenhez én sem tartoztam volna. Azonban most. - mélyült el a hangja, majd meghallottam, ahogy mocorog, de minden bizonnyal csak lábait igazgatta, hiszen nem állt fel a székből. - Gyere ide Yoora. - olyan rég hallottam az igazi nevem, hogy egy pillanatra nem is tudtam felfogni, hogy nekem beszélt. Nem volt kérdéses, honnan tudja a nevem, mégis abszurdnak gondoltam, hogy a király kiadott ilyen információkat rólam ahelyett, hogy rögtön a fejemet vette volna.

Felálltam, de tekintetemmel továbbra is a földet kémleltem, és úgy lépkedtem elé. Mikor megláttam cipője orrát megálltam, de a lábszáránál tovább egyszerűen nem mertem feljebb nézni. Tudtam, mit fogok látni, elvégre semmit sem változott, azonban a tény, hogy egy király ül előttem nagyon megrémisztett, még ha ismertem is a személyét.

- Miért nem nézel rám?

- Mert.. Félek. - hangom, mint eddig mindegyik alkalommal, mikor megszólaltam, most is megremegett, és nyelnem kellett egyet a mondat végén.

- Megmondtam, hogy nem foglak bántani. - kulcsolta össze kezeit ölében, majd továbbra is éreztem égető tekintetét az arcomon, amivel próbálja magára vonni az enyémet, amit nagyon nehéz volt visszatartanom.

- Nem értelek. Semmit sem értek! - hunytam le szemeimet és léptem hátra egy fél lépést. - Miért voltál a tanyán, ha ide való vagy? Miért hazudták azt azok az emberek, hogy a nagyszüleid, ha nem is... - hangom elcsuklott, és egy pillanatra sötét gondolatok száguldottak át fejemen. Mi van, ha megzsarolta, vagy kényszerítette őket erre? Fogalmam sincs, a lepel alatt milyen ember, hiszen mindeddig elrejtette magát a világom elől, sőt, mindenki elől, és remekül álcázott maszkjába bújva olyan életet élt, ami senkinek sem tűnt fel. Még nekem sem.

Nem válaszolt, csak kinyújtotta felém a kezét. Nem mondott semmit, nem csinált semmit, csak várta, hogy mit fogok tenni. Ha most elmegyek, vagy nem egyezek ebbe bele, akkor elárulom őt, aki mindeddig segített nekem, ha pedig elfogadom, ki tudja mi lesz velem..  Most már nem tudom, mi megengedett, és mi nem.

Próbáltam figyelni kezemre, hogy ne remegjen annyira, azonban ez lehetetlennek bizonyult, mikor kinyújtottam én is felé, hogy nagy tenyerébe helyezzem az enyémet, ami aprónak látszott az övében. Lágyan, maga felé kezdett húzni, és ettől függetlenül mégis olyan keményen fogta ujjaimat, hogy nem tudtam mit tenni ellene. Nem akartam ráesni, ezért feltérdeltem a karosszék két oldalra, pontosan a combjai mellé, majd ölébe ültem.

Lábaim már nem érintették a talajt, én pedig a férfi közvetlen közelébe értem, ami csak még jobban megbolondította a már amúgy is zakatoló szívemet, aki jelenleg nem tudta eldönteni, hogy féljen, vagy attól álljon meg, hogy ilyen közel van.

Ha nem lennék ilyen helyzetben, már rég mosolyognék attól az érzéstől, amit a bőre puhaságának érzete vált ki belőlem. Mikor megfogta a kezem, mintha áram cikázott volna végig a testemen, bizsergető érzést hagyva maga után, aminek hatására kénytelen voltam felsóhajtani, és lehunyni a szemem.

Taehyung ezt tökéletesen kihasználta, hogy másik kezével állam alá fogjon, és a még mindig leszegett fejemet felhúzza. Résnyire kinyitottam szemeim, hogy meglássam, mit szeretne, de ekkor már csak annyit vettem észre, hogy fejével rohamos iramban közeledett felém, majd megszűntetve a közöttünk levő távolságot, megcsókolt.