Bones & Cinnamon

12. fejezet

Alma
Ha az almahéját átdobod a vállad fölött kiadja a jövendőbelid nevének kezdőbetűjét.

Őszintén nem tudom mit vártam az új iskolától. Mégis a naplómban az iskolakezdésről mint a csalódás napjaiként írok.
Mert hiába voltam friss hús, sőt hiába pletykáltak a családomról nem kellett ököllel megvívnom a helyem az osztály hierarchiájában. Nem csöppentem a Legyek urába, amitől én több mint sértett voltam.
Harcolni akartam és verekedni. Bajba kerülni és összességében mindenkinek kellemetlenséget okozni.
Nem azért, mert bajom lett volna az osztályommal egyszerűen nem tudtam elviselni a tudatot, hogy a Harrison Általános tanulója lettem. Ez véglegesítette a dolgokat. Mert hiába éltünk már hónapok óta Lavender Hillben mégis egy egészen apró porcikám szentül hitt benne egy nap apám ott áll az ajtóban és azt mondja befelé a kocsiba megyünk haza. Mert a nyelvem nem állt rá, hogy a Zöldkúriát otthonnak a Harrison Általánost a sulimnak hívjam. Ha pedig a környezetem egy kicsit is érzékeltette volna velem, hogy nem ide illő vagyok boldogan vettem volna magamra a rebellis diák szerepét.
Persze valójában nem voltam egy kemény fiú. Néha erőszakos néha durva, de összességében egy eminens diák.
De a várt összetűzések elmaradtak. Lavender Hillben úgy tűnt mindenki pacifista.
Persze, itt-ott bepróbálkoztak a helyi fiúk, de pár keménykedő megjegyzés után mire észbe kaptam már a falka élére tettek. Mert ezek a srácok még alig voltak egy nagyobb városban így mikor elmondtam, hogy New York-ból jöttem épp csak nem esett ki a szemük. Európa egyenesen a Holddal volt egyenlő a szemükben.
A tanerő akaraterejét se tudtam próbára tenni. Mint kiderült a tanítónőm a könyvtáros Lizbeth nővére a szintén szeleburdi Betty aki egy paradicsom vörös hajú hippi lelkű nő volt.
Így a számtan mellé rengeteg a kapitalizmus megdöntéséről szóló beszédet is kaptunk.
Aris se járt sokkal jobban. Neki már nehézkesebb volt a barátkozás így a szünetekben mindig mellettem volt. A többi gyerek így nem merte heccelni. De az osztályteremben bár sose panaszkodott tudtam nem ugyan ez a helyzet.
Mivel a szülei különcök voltak könnyű célpont volt. Az első napokban még megpróbálta megértetni velük mi is az a boszorkányság, de hamar feladta mikor viccet űztek belőle.
Egyszer még sírva is felkeresett mikor a mamája szeme miatt gúnyolták ki.
De ezek elsősök voltak így mikor felbukkantam, hogy elverem őket, ha kell egyedül is mind szétszaladtak mint a csótányok a fényre.
Ella viszont sziporkázott az új óvodai csoportjában. A hétvégi szülinapi zsúrja oltári sikerrel végződött. Igazi nagymenő lett a társai között bár sose tudtam meg a személyisége vagy esetleg a hazugságai vitték fel a csúcsra. De ő élt, lélegzet és mindent a magáévá tett az új környezetben.
Zöldültem az irigységtől.
Ha másnak nem is örülhettem legalább az idegesítő kísérgetéssel felhagytak. Lavender Hillben ugyanis úgy tűnt senki sem hitt a gyerekrablókban vagy bármi hasonlóban mert minden gyerek magától indult iskolába már a tanévkezdés másnapjától.

A pénteki napot ünnepelve Aris a házuk felé futó kőkerítésen táncolt mögötte Ella félénkebb mozdulatokkal utánozta erősen kapaszkodva a kezembe.
- El ne eressz! – pisszegte újra és újra minden ingásnál mire csak bólogattam. A mai remek napot végképp nem a sebészeten akartam tölteni mert Ella feje feltört mint egy földre ejtett tök.
Hiába volt ősz már még mindig túl meleg volt, hogy akár csak egy dzsekit magára kapjon az ember. Miss Betty, a tanárnőm, a globális felmelegedésről sírt és hogy a teknősök orrlyukába szorulnak a szívószálak. Én pedig bármennyire is sajnáltam őket és próbáltam leállni a szívószál használatával – még a viccesen hosszúakéval is – próbáltam a vidám dolgokra gondolni, amiket az ősz hoz magával.
Cukorvadászat és tökfaragás összegereblyézet levelek közé való ugrálás. Esőben szaladni és csónak versenyek.
De Lavender Hill úgy tűnt az örök nyár hazája. Talán a levendulák voltak a hibásak a globális felmelegedésért, gondoltam akkor. Semmi sem lehet normális egy olyan helyen, ami mindig úgy szaglik, mint egy nagymama szekrénye.
Ahogy megközelítettük a Boszorkánylakot láttuk Aris szülei megint a kertben dolgoznak. Most, hogy hivatalosan ősz volt a láthatatlan és érzékelhetetlen fagytól tartva a Katsaros család a kert átrendezésébe kezdett. A virágok a ház mögötti nemrég felhúzott üvegházba kerültek. A fák és bokrok, amiken gyümölcsök csillogtak sorra kopaszodtak meg Thetis gondos keze alatt, hogy lekvár és más finomságokká váljanak. Aegeus komoly töktermesztésbe kezdett és a komoly alatt vér komolyat értek.
Most is Thetis fehér kötényébe szedte a zöld almákat, amik a ház előtt nőttek míg Aegeus keservesen próbálta távoltartani Goathet a tököktől.
Mikor észrevett minket intett felénk.
- Na milyen napotok volt srácok? – hangjára Thetis is észrevett minket és most ő is felénk tekintett – Ella! Nincs kedved velem kertészkedni? - kérdezte a férfi – annyi répát adhatsz Goathe-nek amennyit csak akarsz!
- Csak amennyi a zöldséges vödrében van! Egy levéllel se többet! Lassan gurul az a szerencsétlen állat! – akadékoskodott rögtön Thetis majd felénk intett – ti fiúk meg gyertek almát szedni! Estére készítek belőle pitét – ösztönzött minket.
Ella azonnal felsprintelt, hogy a konyhából kihozza Goathe vödrét, amibe Thetis dobálta a konyhában felhasználatlan zöldségeket és gyümölcsöket.
Mi Aris-szal összedolgozva almát kezdtünk szedni. Aris belecsimpaszkodott az ágba míg én amilyen gyorsan csak tudtam letéptem az almákat. Thetis morgott ugyan az orra alatt, de hagyta hadd tegyük a magunk módján.
Ellából és Goathe-ból csak két foltos villanást láttunk néha Aegeus pedig végre annyi törődéssel foglalkozhatott a tökökkel amennyit azok megérdemeltek.
Közben a napi beszámolóinkat tartottuk egymás szavába belevágva és csak fél füllel hallgatva.