Bones & Cinnamon

28. fejezet

Fahéj
Felhasználása sokrétű, az igékben boldogságot és bőséget hoz

Thetis-t elhamvasztották. Ugyan kapott a lavender hill-i temetőben egy sírt a hamvait Ikarián annak a szigetnek tengerébe akarták szétszórni, ahol született. Abba a tengerbe, amit úgy szeretett.
- Visszaadom őt a tengernek – mondta Aegeus mosolyogva akkor.
A sír, amit Thetis-nek emeltek hófehér márványból készült tetején egy női mellszoborral, ami egészen hasonlított rá. Aegeus azt mondta eredetileg egy Hecate szobor volt, de ő csak Thetis-t látta benne. Azt hiszem elnyerte volna a tetszését. Az állt rajta:
„Szeretett Thetis, az emléked örökké velünk él"
Csak harminckét éves volt alig pár héttel a születésnapja előtt halt meg. A mai napig rémülettel tölt el ez a csekélyke életév.
A sír előtt egy nyitott Sappho kötet volt kihelyezve a temetés alatt, ami Thetis-é volt és Aegeus-nek szánt. Ez a vers volt olvasható:
„Járj csak boldogan, és reám
emlékezz: tudod, úgy szeretett szívem.
S hogyha elfeleded talán,
emlékedbe idézem én:
kedves volt s gyönyörű közös életünk."
A szerény temetésre még a legtöbb rokon eljött aztán ők is lassan eltünedeztek. Utoljára Naida és Aegeus szülei utaztak haza és repülőjük után még hosszan integettünk.
Pythia azt mondta majd a nővérével tér csak vissza így ő volt az egyedüli rokon, aki maradt.
A túlzsúfolt Boszorkánylak után a kihalt csak még furcsább volt. Úgy tűnt senki se találja a helyét. Aegeus a kanapén aludt egyszerűen nem tudott pihenni abban az ágyban, amit egykoron megosztott a feleségével. Megfogyott és megszürkült, de azért Aegeus maradt. A gyengédség nem veszett ki belőle és bár idő kellett hozzá majd visszatalál régi önmagához.
Aris sokat volt nálunk. Most már inkább a Zöldkúria lett az életünk középpontja. Camilla néni gyerekei is fel-fel bukkantak sose látott unokatestvéreket hozva magukkal. Meglepett, hogy milyen sokan is vannak a családban, akikről sose hallottam még. De mind kedvesek voltak és úgy tűnt a híd, ami egykor a néni és a családja között leomlott kövenként de lassan visszaépült.

De engem egy gondolat kötött le igazán ebben az időben.
A halál.
Egyszerűen falba ütköztem, ha belegondoltam mi is történt igazán.
Először Camilla nénit kérdeztem róla.
Ő szinte babonásan elhessegetett.
- Hát mi lenne a halállal? – zsörtölődött – meghalsz és vagy a mennybe, vagy a pokolba kerülsz. Attól függ milyen életet éltél.
Ez egy ésszerű válasznak tetszett. De mi lesz a nem hívőkkel? Ez csak több kérdést vetett föl.
Aztán elmentem anyához, akit zavarba hozott a kérdés.
- Hát Jack szívem azt igazán senki se tudja.
Paul ugyan ezt a kitérő választ adta mintha csak összebeszéltek volna.
Az apás hétvégén már a kocsiban feltettem neki ezt a kérdést mire elkomorult.
- A nagy semmi – majd szinte bocsánatkérően folytatta – sajnálom bajnok. Nem hinném, hogy lenne utána bármi is.
Ez a válasz elborzasztott és remélni tudtam csak, hogy téved.
Végül arra jutottam Aegeus-től kéne megkérdeznem. De túlságosan is féltem, hogy megbántom így egészen a görögországi utazásukig tartogattam a kérdést.

Korán akartam keltem aznap, hogy legyen időm elbúcsúzni Aris-éktól még mielőtt apa elvisz minket. A nyár felét nála töltöttük még nyaralni is elvitt minket a spanyol tengerpartra. De bármennyire is vártam, hogy ismét lássam előtte még hátra volt a búcsú Aris-tól.
Mire leértem a többiek már megreggelizhettek mert nem volt senki a konyhában. Egy sebtében kent vajas kenyérrel kiléptem a Zöldkúria ajtaján. Kint a verandán ott ült Camilla néni és Bianca, aki két napja érkezett látógatóba. A két nő jókedvűen kávézott miközben Bianca erős lábaival ringatta a hintaágyat.
A hintaágy Paul egyik áthozott bútora volt. A terv úgy szólt nyár végéig mindenét áthozza, hogy kényelmesen átköltözzön. Nem mintha ez a költözés sok mindenen változtatott volna már hónapok óta nálunk lakott szinte.
A néniék köszöntöttek majd vissza süppedtek az előbbi beszélgetésükbe. Sok-sok évet kellet még bepótolniuk. De minden idejük megvolt rá, hogy újra megismerjék egymást. Camilla néni lépésről lépésre, de egyre messzebb ment. Már képes volt elmenni majdnem a kerítésig még ha egész testében remegett is de kitartott. Mi pedig ott voltunk szurkolni.
Most a kertben Ella próbálta megtanítani anyának és Paulnak a megfelelő kecskesimogatás technikáját.
Amíg Aegeus Görögországban volt megkérte anyáékat, hogy vigyázzanak Goathe-re és anya belement bár leginkább csak Ella unszolására. Kissé tartott a patás jószágtól.
Mikor a húgom kiszúrt felém indult magára hagyva anyát, akinek Goathe azonnal bekapta zöld blúzának csücskét. Paul bármennyire is próbálta a nevetéstől nem bírta arrébb rángatni az állatot.
- Beszélnünk kell – kezdte Ella amint közel ért hozzám. A kert közepén voltunk hallótávolságon kívül mindenkinek. Érdeklődve fordultam felé a kenyerem sarkát rágcsálva. Tudtommal nem tettem semmi rosszat mégis, amikor ilyen komoly hangnemben beszélt elfogott a kétség efelől.
- Szóval gondolkodtam és arra jutottam én se leszek már fiatalabb. És Aris nagyon kedves meg minden, de gondolnom kell a jövőmre. Ezért úgy döntöttem átadom neked Aris-t – majd feltartotta kezét – nem kell megköszönnöd valójában nagyon jól járok. Én ugyanis Pythiához fogok hozzámenni. Vagy az időjóshoz a híradóban mert nagyon tetszik a bajusza. Mindegy ezt még nem döntöttem el. A lényeg, hogy tiéd lehet Aris.
- Értékelem a kedvességed – dünnyögtem. Nos, végülis így minden egyszerűbb lesz. Talán. Persze Ella nem rendezte le ennyivel.
- Miután én öröklöm apa vállalatát gondoltam kiengesztellek – vonogatta vállát.
- Mi? – kaptam fel erre a fejem.
- Így döntöttem. Ugyanis rájöttem az élet nagyon drága – majd elmosolyodott – szóval én kapom a vállalatot te pedig Aris-t. Biztos nagyon boldogok lesztek a szoba-konyhás lakásotokban.
Hitetlenkedve meredtem a húgomra. Úgy tűnt nagyon a szívén viselte a „minden fejben dől el" gondolatát. Végül vállat vontam.
Ha akarja vigye csak a vállalatot. Nem mintha valaha igazán akartam volna. Majd leszek más. Mondjuk író.
Mily meglepő végül valóban minden a húgom akarata szerint történt. Ella egyetemre ment és végül némi szamárlétra mászás után valóban átvette apa helyét. Én pedig tényleg író lettem a közepesen elismert fajtából. De legalább több jutott nekünk, mint egy szoba-konyhás lakás.