Bones & Cinnamon

22. fejezet

Ibolya
A szerelmi igék kedvelt hozzávalója, ami a hűséget reprezentálja

Kezdtem eggyé válni a bőrdzsekimmel. Még abban is aludtam karácsony éjjelén. Az apával töltött napok lassan a végükhöz értek ahogy az év is és mi ismét Lavender Hillben találtuk magunkat.
Több mint három hetet töltöttünk Brookville-ben, ami akkor egy örökkévalóságnak tűnt most, hogy pedig ismét a Zöldkúria nappalijában ültem. Camilla néni Ellával pasziánszozott míg anya a konyhában sütött. Mintha sose mentünk volna el. Hiányzott apa, de örültem, hogy haza jöttem végre.
- Tényleg nem veszed le azt a dzsekit? – kérdezte Camilla néni miközben keverte a lapokat.
- Tényleg nem – vontam vállat amennyire tudtam a nehéz anyagban. Idegesen játszottam a mellettem lévő ajándékszatyor fülével. Ebben volt Aris ajándéka. Azt beszéltük meg, hogy ma miután visszajött az apukájával a bevásárlásból bekopog és együtt átmegyünk hozzájuk a Boszorkánylakba. Thetis még itthon volt és az ünnepekre rengeteg rokonuk jött át Görögországból. Általában ők mentek, de az anyukája helyzete miatt most a többiek repültek ide. Kissé izgultam a bemutatkozástól. Nem tudtam sok emberre számítsak, vagy csak a nagyszüleire. Reméltem jó benyomást keltek bennük ezért se vettem le a dzsekim. A lovag se veszi le a láncingét mikor lovagi párbajra indul.
Fél órája bámultam egy karácsonyi filmet mikor meghallottam a csengőnket.
- Elmentem! Ella te jössz? – fordultam a húgom felé.
- Nem! Nem! Nyerő szériám van! – intett miközben komoly tekintetét le se vette a kezében tartott lapokról. Észre se vettem mikor váltottak pókerre.

Kint a kertkapunál várt rám Aris és mikor megláttam a nyakába borultam. Hősiesen megtartotta súlyom még ha rogyadozott is a térde.
- Szia Jack! Boldog Újévet! – ölelt magához.
- Szia! Neked is! – engedtem el vonakodva, hogy felé nyújtsam az ajándékát. Aris izgatottan átvette majd rögtön belekukkantott. Felcsillanó szemmel nyúlt bele majd a magasra emelte, amit benne talált. Egy hógömb volt, amiben a mozgástól komótosan szálldogáltak a hópelyhek mint a kókusz reszelék.
- Ó, egy kutyus! – kiáltott fel Aris ahogy az arcához közel tartva megnézte mi van bezárva a gömbe. Valójában egy kutyáról készült szobor volt, de nem javítottam ki.
- Ez Balto – magyaráztam.
- Elnevezted nekem? – fordult felém meghatódva Aris mire felnevettem.
- Nem, ő egy igazi kutya volt. Ez az a szobor, ami a Central Parkban van róla. Tudod ő fönt északon volt szánhúzó kutya. Mikor a városában megbetegedtek az emberek és a vihar miatt nem tudták eljuttatni a gyógyszereket hozzájuk, őt tették a szán elejére, hogy menjen el és hozza el a gyógyszereket. Rengeteg embert mentett meg mikor a legnagyobb viharban is kitartott és visszajött az ellenszerrel – magyaráztam.
- Értem – bólogatott hevesen Aris majd ismét a magasba emelte a hógömböt – szóval ez egy szerencsetalizmán!
Zavarba jöttem a kijelentéstől. Egy egyszerű szuvenír boltban vettem az egyik alkalommal mikor a Central Parkban jártunk apával. Csak azért választottam mert aranyos a szobor. Mi van, ha Aris rájön, hogy semmi mágikus nincs benne?!
- Hát... én – nem tudtam, hogy hozzam fel az igazságot.
- Köszönöm Jack – dörgölte össze az orrunk – eszkimó puszi. A nagyim tanította.
Így csöndben maradtam és inkább elindultunk a Boszorkánylak felé.

Ott majdnem semmi se változott. Talán azért, mert most Thetis otthon volt, vagy talán Pythia végre rájött hogyan vezessen egy háztartást. Csak egy nagyon nagy különbség volt.
Mindenhol emberek voltak.
Meg se tudtam őket számolni ahogy beléptem. Az arcok összemosódtak és mind egyformának tűntek. Két csoportba tudtam volna osztani őket, ha megerőltetem magam. Azokra, akiknek olyan éles orruk volt, mint Aegeusnek és azokra, akiknek olyan éles vonásai, mint Thetis-nek. Egy nő lógott csak ki, aki Pythia mellett állt.
Először azt hittem Thetis-t látom. Szőke haját hosszú fonatban hordta, kék szemét pedig messziről láttam. Ugyan olyan kékben volt, mint amit Thetis viselt mindig és azokra a templomi képekre emlékeztetett, amiken a kis Jézus az anyja ölében ült. Nem kellett találgatnom, hogy tudjam ő Thetis anyja, Aris nagymamája.
- Ya! – kiáltotta el magát Aris ahogy beléptünk mire az összes olajbarna arc felénk fordult. Hirtelen az egész szóba lelkes „ya" kiáltásokkal telt meg. Mindenki nagyon örült, hogy megérkeztünk, amitől kissé megszeppenve az ajtónál maradtam míg Aris hadarva körbe nem mutogatta a hógömböt. Csak a saját nevemet értettem belőle és Baltoét. Az embersereg hajlongva magyarázott fogták a fejük mintha Aris egy dzsinn lámpásával állított volna haza. Az arcuk sugárzott a vidámságtól ahogy Aris mesélt nekik hol bólogattak hol sikongattak.
- Szervusz Jack! Aris nagyon sokat mesélt rólad mind örülünk, hogy megismerhetünk – észre se vettem mikor siklott mellém Thetis mamája. Így közelről már láttam, hogy szeplős az arca. Ez volt az egyetlen különbség közte és a lányai között. Meg persze a két ép szem.
- Csókolom – feleltem megilletődve. A nő háta mögött Phytia integetett nekem lelkesen majd feltartotta a hüvelykujját.
- A legtöbbünk nem tud angolul sajnos, de mind örülünk, hogy Aris-nak ilyen jó barátja van. Thetis és Aegeus is sokat dicsért – éreztem ahogy elpirulok és örültem, hogy rajtam van a dzsekim így legalább egy kicsit biztonságban éreztem magam a nehéz dicséretek alatt.
- Ő itt a nagyim! Angol tanár így jól beszél angolul a többiek viszont nem igazán – jött vissza hozzám Aris majd megfordult és tovább magyarázott görögül a rokonainak, akik hirtelen elkezdtek angolul köszönni míg valaki be nem kiabálta, hogy „hola" mire mind nevetésben tört ki. Aztán elkezdte mondani a neveket egymás után mutogatva az emberekre, de alig tudtam megjegyezni bárkiét is. Úgyis mindig együtt voltak. De azt megjegyeztem, hogy Aris nagymamája Naida volt. Később középiskolában megtudtam a vízinimfákat is így hívták a görög mitológiában, mint ahogy az is egy nimfa volt, akiről Thetis kapta a nevét. Kíváncsi vagyok mennyi tudatosság volt benne. Artemist az istennőt – ami Pythia igazi neve is volt egyben- nimfák edzették. Mind-mind összefüggőt. Aris családja sok gondot fordított a nevekre. Talán mert megértették milyen súllyal is nehezedik az emberre élete végig.
Végül jobb nevet nem találhattak volna Aris-nak mint, hogy Aristophanes, a legfényesebb.