Bones & Cinnamon

23. fejezet

Kanári sárkányfa
Gyantáját vagy füstölőjét varázslatokban használják, hogy aki elment épségben visszatérjen

Végül eljött a nap amikor Thetis-nek be kellett feküdnie a kórházba. Naida magyarázta el nekem mi fog következni ahogy a bérelt autójával bevitt minket Aris-szal és Pythiával. Mind hátul ültünk, az anyósülésen Naida nehéz táskája pihent. Mi ketten Aris-szal alig bírtuk el, amikor megpróbáltuk odavinni hozzá induláskor felébresztve bennem a kíváncsiságot miket is tarhat benne.
- Évekkel ezelőtt mikor Görögországban kezelték Thetis nagyon nehezen viselte a sugárkezelést. A legtöbb embernek csak a kezelésekre kell bemennie, de Thetis úgy tűnik érzékenyebb rá így biztonságosabb, ha bent marad és ritkábban jár haza. Ma meg is kapja az első kezelést.
- Sok lesz belőle? – kérdeztem próbálván kitalálni vajon meddig is fog tartani amíg meggyógyul. Minden este fogmosás közben arra gondoltam erősen, hogy meg fog meggyógyulni. Lefekvés előtt pedig megsimogattam Nero elhagyott tollát szerencsetalizmánként.
- Eltarthat egy ideig mire jobban lesz – felelte csöndesen a nő indexelés közben.

Bent Thetis ugyan abba a kórterembe fektették, mint legelőször. Vagy talán csak én nem találtam semmi különbséget a két szoba között.
Aegeus az éjjeliszekrény könyvtornyát rendezgette, amiket ő válogatott gondosan össze, hogy legyen, mit a feleségének olvasni unalmasabb óráiban. Most gondosan háttal állt az asszonynak mintha látni se akarná.
Thetis az ablaknál ült egyikén a megannyi kinyitható kórházi szék közül. Világtalan szeme ragtapasszal volt leragasztva mintha nem lenne több egy szépséghibás játékbabánál. A jobb szemöldöke fölött gondosan csupaszra nyírt koponyáját tárta elénk. Tényleg egy jobb napokat is megélt rongybabára emlékeztett ormótlan kórházi köpenyében.
Pythia elkezdett sírni. Nem hallottam mert nem szipogott csak láttam ahogy széles vállai rázkódnak.
- Fíltatos – lehelte Naida majd elsuttogott pár szót görögül. Thetis is megszólalt, de nem az ő hangján. Fáradtan forgatta a nyelvét az édesanyja pedig hevesen bólogatott. Naida is úgy mozgott, mint egy játékbaba ahogy odasétált a lányához. Csuklójával törölgette könnyeit, de így is elfolyt a szemfestéke fekete csíkokat hagyva orcáján. Pythia is lassan elindult feléjük.
Egy olyan előadás részese lettem, amit fel se foghattam.
Aegeus nem nézett rájuk csak beletörölte tiszta kezeit a nadrágjába a földre szegezett tekintettel.
- Hozok... hozok kávét – majd elindult kifelé – te jössz Jack? – nézett rám, de nem hittem valóban lát a szemén ülő könnyektől. De azok nem csordultak ki én pedig csak megráztam a fejem. Aris már kint is volt a folyosón őt szinte húzni kellett idáig a gyomrára panaszkodott, ahova beette magát a félelem a tudta nélkül.
Én viszont látni akartam mi fog történni. Tudni akartam a varázslatról, a végbemenő rítusról. De talán csak azért volt bátorságom maradni mert elhittem Thetis-nek, hogy nem fél. Fáradt és törött volt, de a felszegett álla és egyenes tartása tovább éltette bennem a reményt. Háromszor elmondtam magamban, hogy meggyógyul mielőtt átléptem volna a küszöböt.
Naida táskájából végre előkerült a varázspálca és a varázslópalást.

Villanyborotva és kendő.

Pythia kapta a kendőt és hiába bírt el megannyi súlyzót, hiába tanult meg száguldó autókból kiugrani vagy verekedni most úgy rogyadozott a selyemanyag súlya alatt, hogy félő volt összecsuklik.
A kék anyag csillogott ahogy két karjára vetve terült el szálai között aranyfonalak bújtak meg míg a sötétebb kék mintája elveszetten kanyargott rajta. Eszembe jutott a legyezős doboz a Boszorkánylak szekrényében. Legközelebb hoznunk kell egy legyezőt is, ami illik a kendőhöz.
Pythia arcáról csöndesen gördültek le a könnyei akár a könnyező szentek szobrairól.
Naida könnyei viszont felszáradtak és ahogy a villanyborotvát bekapcsolta mindannyian megrezzentünk.
Thetis rám mosolygott minden boldogság nélkül.
- Ha szeretnél menj ki Jack – szólalt meg üres új hangján és hálás voltam amiért még most is szán rám időt még ebben a pillanatban is tud másra gondolni mint a betegségére, a félelemre vagy arra amit most kénytelen megtenni.
- Szeretnék segíteni – suttogtam mire Thetis meglepetten felhúzta szemöldökét de végül elmosolyodott. Úgy ahogy mindig tette finoman, szeretettel. Ezt a mosolyát szerettem.
- Akkor kérlek fogd meg a kezem – suttogta vissza. Sose volt még olyan hosszú egy szoba, mint akkor mikor Thetis-hez kellett érnem. De mikor elé léptem ő még mindig csak rám tekintett térdein pihenő jobb kezét felfordította én pedig belecsúsztattam a sajátom. Mikor körém zárta rövidre és tompára vágott körmű ujjait rátettem a másik kezem is. Így majd biztonságban fogja érezni magát. Semmi baj Thetis, akartam mondani, majd én itt leszek és megvédelek. Leszek helyetted is bátor ahogy bátor vagyok Aegeus és Aris helyett is.
Thetis most felpillantott az édesanyjára és finoman bólintott. Naida pedig csak egy pillanatig hezitált, de úgy éreztem sose fogja megtenni addig amíg végül a borotva tényleg bele nem vágott Thetis hajába.
Az évekig nővesztett tincsek egyenként hullottak a földre. Thetis és Nero nem is különböztek annyira egymástól, gondoltam. Az egyik elveszti a tollait a másik a haját, de ettől ők még ők maradnak. Talán mégse a világ vége, ha Thetis elveszti a haját hisz a következő nyárra majd visszanő. Amikor almát szed majd ősszel már össze kell, hogy kösse. Karácsonyra kontyba fogja csillogó hajtűkkel. Csak egy egészen kicsikét kell kitartanunk még.
Nem szorította a kezem, de éreztem, hogy biztosan fogja. Úgy fogta a kezem ahogy Aris szokta. Még ha a szemeivel előre is meredt az ajtó felé tudtam minden egyes hajszálától elbúcsúzik. Pythia nem tudta abbahagyni a sírást pár könnycsepp a kendőre hullott mire Thetis kopasz lett.
Ahol a fejbőrét sugár érte most vörösen égett és bár senki se mondta rájöttem majd ez is olyan lesz, mint a szeme körüli hegek.
Nem tudtam volna rá azt mondani, hogy szép hisz fáradt volt és beteg még az egyenes tartás mögött is vérző büszkeséggel.
De ezt legalább el lehetett mondani róla.
Bátor volt és büszke.
A mostani szépségét pedig csak meg kellett szoknunk.
Naida finoman tekerte körbe a lánya fejét a kendővel és varázsolta át az ezeregy éjszaka Seherezádéjává.
A rituálé véget ért Pythia pedig összeroskadt. Ahogy tompán térdre esett nővére mellett mindenki megugrott. Kezem kicsusszant Thetis-éből és jobb is volt mert a következő pillanatban Pythia hisztérikusan az ölébe vetette magát.
- Bocsáss meg. Könyörgőm bocsáss meg – zokogta bele a betegköntös ráncaiba. Nővére csitítólag végigsimított szőke haján.
Vajon Thetis féltékeny volt most a húgára, hogy annak még mindig megvoltak az aranyfürtjei?
Képes volt akkor is szeretni őt mikor önmaga betegen egy kórházi széken a tulajdon hajtincsei körében is őt kellett vigasztalnia?
Nem kívánta azt, hogy bár az ő teste lenne fiatalabb és izmos?
Nem hittem el egy pillanatra se. Ha valaha is átsuhantak ezek a gondolatok a fején nem mutatta őket.
Mert rá kellett jönnöm és se tudnék soha így gondolni Ellára.
Örülnék, hogy ő jól van, hogy ő egészséges. Minden erőmmel azt kívánnám, hogy sose betegedjen meg.
- Nem tudhattad. Szerelmes voltál – suttogta Thetis – hogy is jöhettél volna el idáig a messzi Hollywoodból.
- Ha akkor nem Veronique-ot küldöm, hanem magam jövök... és miért, mi értelme volt a végén? Egy hónap után lapátra tett Evangeline. Ha egy hónappal hamarabb teszi már meggyógyultál volna. Ha egy hónappal korábban jövök én magam... - zokogta tovább. Egészen addig eszembe se jutott ki az a Veronique amíg otthon vissza nem olvastam a naplómat. Akkor viszont összeállt a történet, amit évekkel később Pythia is elmesélt végül. A nő, aki jósolni jött Thetis-hez az ősz elején valóban segítségért jött. De Veronique másik feladat az volt, hogy megnézze Pythiának, hogy van a nővére. A jóslás után még a taxiban biztosította minden rendben van vele és a húga el is hitte. Csakhogy egy idegen sose látna át Thetis-en. Pythia mégis Hollywoodban maradt mert szerelmes lett egy táncosnőbe, Evangeline-be, aki ott marasztalta őt. A lány végül dobta és Pythia azután ült repülőre csak, hogy kiheverte a szerelmi bánatát. Így érkezett meg Halloween éjszakáján.
- Nem tudhattad – tűrte húga füle mögé rakoncátlan tincseit Thetis.
- De tudtam! Láttam! Megálmodtam! Nyár vége óta! Istenem Thetis hát nem érted mennyi minden más lenne?!
- Nem minden jóslat egyértelmű. Érthető, hogy nem erre gondoltál legelőször.
- Csak nem akartam erre gondolni. Féltem és most...
- Elég lesz – mondta határozottan Thetis – nem a te hibád, hogy rákos vagyok. Senkinek se a hibája.
Az egész szoba csöndbe borult. Még sose mondta ki eddig ennyire nyíltan. Az orvosok, mások elsuttogott szavai, de maga Thetis szájából még sose hallottuk.
Minden igazzá vált attól a pillanattól.