Bones & Cinnamon

11. fejezet

Kardamom
Egy fontos találkozó előtt, ha el akarod varázsolni a hallgatóságot rágj el belőle pár szemet

Az első iskolai napot megelőző este semmit se aludtam szinte. Az elmúlt napokban próbáltam adnia lazát, hogy nem érdekel igazán az új iskola, de valójában be voltam tojva.
Új környezet, új emberek és nekem megint bizonyítanom és beilleszkednem kell. De legalább Aris ott lesz még ha alattam is jár legalább szünetekben látni fogom.
Mindenesetre már nem bírtam tovább feküdni az ágyban. Az éjjeli szekrényemen lévő óra hajnali ötöt se mutatott még, de már nem tudtam mit kezdeni magammal. Már az összes Aris-tól kapott és még el nem száradt növényem alatt kicseréltem a vizet. Lassan a ház összes pohara az ablakomon sorakozott, de a többiek nem tették szóvá. Még Camilla néni se, ami több mint meglepő volt.
Valahol talán még kezdtem is megszokni ezt az új életet. Camilla néni majdnem olyan szigorú volt, mint apa, anya kezdett megint anyás lenni és Ella maradt a maga megfoghatatlan kissé idegesítő kishúg-önmaga, aki egykor is volt. Hát tényleg ennyi lett volna a katasztrófa?
Még én is helyre zökkentem, ha úgy éreztem agyon nyom valami belülről már öntudatlanul is Aris-hoz fordultam. Nem mintha különösebben jó lett volna a tanácsadásban. Nem, ha tanács kellett akkor Aegeus vagy Thetis termett mellettem az előbbi könyvekből tanult a másik az életből. De mindketten segítettek.
Aris inkább jó volt a vigasztalásban még ha nem is voltam feltétlen szomorú. Egy mézes kenyér, egy ölelés és mehettünk közösen meghódítani a világot.
Miközben ezen tűnődtem kinézve az ablakon megláttam az erdő szélén ahogy a bokrok megmozdulnak. Ez nem csak egy szellős megborzongás volt, hanem egy előlény mozgolódása.
Minden második meggondolás nélkül rögtön a szarvasgida jutott eszembe még arról az első napról.
Felkaptam a kék flanel ingem, amit még este az ágy fejfájára dobtam és felkaptam a pizsamámra.
Csak belebújtam a tornacipőmbe és betűrtem a cipőfűzöm és már kint is voltam a szobából.
A lépcsőn épp csak elkerültem a legurulást és kint is voltam már a kúriából.
A kerítést kilökve mégis megálltam a földúton.
Az égen narancs és világoskék foltok futottak a semmibe a hegyek fölött, és megcsapott az első őszi szél ígérete.
Egy nanoszekundumra elgondolkodtam talán csak el kéne kezdenem futni és sose visszanézni. Talán itt hagyhatnék mindent magamat is beleértve. Új városba, sőt országba szökni és nevet változtatni. Újságkihordóként élnék mondjuk Londonban és egy szobát bérelnék magasan és gyárkéményekkel telekarcolt kilátással.
Ez persze csak mind egy álom volt, amit a Twist Olivér ihletett, amit a minap néztem anyáékkal.
De nem ez tartott vissza, hanem a gondolat, hogy megígértem Aris-nak bárhova is megyek velem tarthat.
Így elfordítottam a fejem az ég felől és az erdő széle felé vettem az irányt, ahol a mozgást láttam.
Siettem ahogy csak tudtam, hogy le ne maradjak az őzről. Most bármi történjék is nem fogom elszalasztani és megsimogatom. Ha ehhez az kell, hogy a familiárisom is legyen – bármennyire volt még mindig homályos a szó jelentése – akkor azt is megteszem.
A ház oldalához érve elértem a bokrokhoz, ahonnan a mozgást láttam és a lehető leghalkabb lopódzásra váltottam.
A bokor ismét megmozdult és rajtam borzongás futott át az izgalomtól és a hűvös hajnali levegőtől.
De még mielőtt akár csak igazán közel kerülhettem volna az erdőhöz felbukkant a susnyásban az állat feje.
Nem az őz volt az.
Először azt hittem csak egy kóbor kutya. Bár még nem láttam igazán errefelé még csak macskát se.
Aztán rájöttem nem igazán hasonlított egyik kutyafajtához se. Egy farkashoz viszont már annál inkább. Az állat figyelmét nem kerültem el. Hogy is ne vett volna észre, ha egy merészebb kőhajításnyira voltam csak tőle? Az farkas sárga szemei mereven rám meredtek én pedig levegőt se mertem venni. A hátamon végig szánkázott egy izzadságcsepp és nem tudtam mit tegyek. Fussak el? Az nem pont beindítaná a vadász ösztöneit? Tettessem magam hatalmasnak és ijesztőnek? Per pillanat egyiknek se éreztem magam még a közelébe se. Tetsz halottat játszak? Az meg csak a rajzfilmekben vált be.
A farkas kivillantotta fogait és morogni kezdett. Fülei hátra lapultak míg fejét kissé leszegte. Ugatott párat majd sikolyszerű hangot adott ki.
Aztán én is sikítottam.
Úgy tűnt ő is épp olyan ijedt volt, mint én mert hirtelen a szemei elkerekedtek és bevetette inkább magát az erdőbe.
Még akár büszke is lehettem volna, hogy el rémisztettem egy farkast, de őszintén? Csak mázli volt.