Bones & Cinnamon

16. fejezet

Csontok
Szimbolikus felhasználásuk gyakori az igékben.

Így visszagondolva rendkívül melodramatikus gyerek voltam. Nem a felszínen ott inkább csak mérges. De a szobámban a zárt ajtók mögött ki tudtam sírni a szemem a legkisebb problémán is. Egyszer nem találtam meg a kedvenc zoknimat és egy egész hétvégét azzal töltöttem, hogy megpróbáltam elképzelni az életemet ezentúl nélküle.
A szüleim válása se segített sokat ezen. Csak még erősebben kötődtem azon kevés dolgomhoz, amik megmaradtak nekem.
Thetis árulását úgy éreztem sose tudom megbocsátani. Olyan szépnek láttam addig a pontig, de hirtelen a vörös heges bőrétől a hideg kirázott. Hangja hirtelen rikácsoló és idegesítő lett. Még egy szobában se akartam vele lenni. Valamilyen szinten az ő árulása még anyáménál is jobban fájt. Anyámmal szemben legalább nem voltak nagy elvárásaim. Thetis azt akartam, hogy több legyen. Arra volt szükségem, hogy ő valami más legyen, mint a felnőttek, akik eddig körül vettek.
Ekkor pedig még Aris is hátat fordított nekem.
A héten miután visszatértünk többször is lerázott, hogy átmenjen az új barátjához Jacob-hoz. Már attól toporzékoltam mikor meghallottam, hogy „J" -vel kezdődik a neve. Micsoda árulás! Micsoda olcsó hamisítvány!
Aris hirtelen nem volt folyton mellettem még a szünetekben. Már megmondta, hogy nem szereti a fogócskát, amit eddig is tudtam, és hogy csak miattam játszott ahogy a fociba is csak ezért szállt be mert egyébként rettenetes volt benne.
Aris, aki eddig olyan szépen elélt kettőnk buborékában, ahol én voltam az okos és erős, rájött a világon nagyon sok Jack Sullivan kaliberű fiú van. Köztük Jacob is. A fene egye meg még szőke is volt!
Mikor számon kértem rajta az ígéretünk könnyedén vállat vont. „Én próbálkoztam, de elhervadt a virág" és elment.
Megpróbáltunk hármasban játszani. De összeverekedtünk Jacobbal is mikor az sírni kezdett Aris nem az én oldalamra állt.
Azt mondta undok vagyok, hogy utál.
Hazáig zokogtam miután már nem láthattak.
Olyan vagyok, mint apám, sírtam magam álomba.

Ennek két napja volt. Vasárnap reggel rávettem magam, hogy ha bocsánatot nem is kérek legalább valami nem túl megalázó megbánást mutassak. Szigorúan csak Aris-nak.
Jacob csókoljon meg egy varangyot az se érdekel.
Valójában persze Camilla néni nem túl finom unszolására gondoltam át a dolgokat.
„Micsoda egy zsarnok vagy! Az a gyerek a barátod vagy a kiskutyád?! Na menj szépen és tedd rendbe! Micsoda egy keményfejű kölyök vagy" mondta nekem miután visszaértem az egyik megbízásából.
Persze csak magamra vethettem, hogy megint tanácsot kértem tőle. Rémes miniszterelnök lenne.

Nero az alsó ágakon várt, de még őt is utáltam éppen. Pusztán mert Thetis familiárisa volt.
- Spicli – sziszegtem neki ahogy felrebbent, hogy szóljon a gazdájának. Féltem, hogy visszajön és kivájja a szemem ezért csak nagyon halkan mondtam.
A Boszorkánylaknál nem láttam mozgást pedig mindenkinek otthon kellett lennie. Goathe a felhúzott üvegház melletti kis óljában lehetett ahogy általában a hidegebb reggeleken. Aegeus a dolgozószobában, Thetis a konyhában. De Aris? Arisnak itt kéne rám várnia.
Mérgesen megdörgöltem a szemeim ahogy átvágtam a kerten.
Úgy nyitottam be a konyhába mintha hazaérkeznék. A zöld illat kicsit jobb kedvre derített, de keserű lett a szám amint megláttam Thetis-t ahogy a reggelit takarította fel.
Ahogy beléptem felpillantott és elmosolyodott. Ma bent volt a műszeme és jókedvűnek tűnt. Dacosan elfordítottam a fejem, de jól esett vidámnak látni. Csak egy egészen picurkát.
- Szia Jack – mondta ahogy átvitte a tányérokat a mosogatóhoz – hogy van Ellie?
A húgom amióta csak hazajöttünk az ágyat nyomta. Úgy tűnt elkapta a náthát anyámtól és az nem eresztette. Nyűgős volt és nehezen kezelhető de meglepő módon Camilla néni könnyen és minden sértődés nélkül ápolgatta. Pedig Ellának még csípősebb volt a nyelve betegen.
- Ma már sikerült eltalálnia a párnájával mikor narancslevet vittem neki alma helyett – mondtam beljebb lépve – hol van Aris? – minél hamarabb lerázom Thetis-t annál jobb, gondoltam.
- Már elment Jacob-hoz – mikor meglátta a fintort az arcomon újra elvigyorodott – hallottam a kis veszekedésetekről.
- Nem volt kicsi – vágtam rá sértetten. A nő továbbra se vakarta le az arcáról az idegesítő vigyort, azt a mindentudót és álszentet, amitől régen segítséget vártam, de most tudtam, hogy egy viperát rejt.
- Na, gyere csüccs le ide – húzott ki egy széket maga mellett – amire neked szükséged van az egy kis tea és mézes kenyér.
Egy ideig csak bámultam az asztalt szinte várva, hogy életre kel és kivágtat a szobából. Persze semmi ilyen nem történt én pedig valóban kissé éhes voltam. Csak ezért fogadtam szót.
Az asztal Thetis-tól legmesszebb levő pontjára ültem. A nő még tett-vett egy keveset a mosogatni valóval amíg a teavíz főtt. Az ujjaimmal a megmaradt morzsákat nyomtam szét föl se nézve a boszorkányra. Thetis közben letette az asztalra a gyümölcsös tálat, majd egy tányéron elém rakott két mézes kenyeret és pár szem szőlőt, amiken még csillogott a víz. A tányér szélére a horoszkóp jegyei voltak felfestve. Addig forgattam amíg az a karika a kis lófarok szerű kacskaringóval pont előttem a tányér tetején volt. Elégedetten biccentettem.
Mikor megéreztem a hosszú ujjakat a hajamban olyan hirtelen kaptam el a fejem, hogy majdnem leestem a székről. Thetis visszahúzta a kezét és szemöldök ráncolva nézett rám. Én dacosan álltam a tekintetét. Micsoda undok piszkos húzás volt ez?! Alattomos támadás!
- Jack te rám is mérges vagy? – kérdezte Thetis minden harag nélkül ahogy leült mellém. Én távolabb húzódtam és benyomtam egy marék szőlőt a számba. Thetis még egy kis ideig nézte az arcomat, az üres szeme rám hozta a frászt. Aztán felállt és kinyitotta az ablakot. Addig észre se vettem, hogy Nero ott ül. Talán a nő se, csak a familiárisa közelségét érezte meg. Vagy valami ilyesmit magyarázott egyszer Aris. Levette a teavizet a fekete madár pedig a vállára röppent és a hajával játszott.
A tea leveleket maga Thetis szárította és állította össze. Sokkal erősebb illata volt, mint a boltinak. Egy kanna elég volt, hogy a szobát megtöltse az illatával. Vártam, hogy Aegeus bedugja a fejét a dolgozószobájából és örvendezve megszólaljon „Oh drágám nekem is önts egy keveset! Pont erre van szükségem". De a dolgozó, ami mindig résnyire nyitva volt most csukva maradt. Talán Aegeus a városba ment.
Thetis nem félt, hogy megcsalják?
- Nos, hadd gondolkodjam mivel bántottalak meg – ült vissza két csészével. Ennek is horoszkóp jeles volt széle. Köténye zsebéből kivett utána egy apró magos kekszet és feltartotta Neronak. Ezt is külön csak neki készítette mindenféle magvakból. Ha épp nem utáltam volna arra gondoltam volna milyen gondoskodó. De most behízelgőnek tűnt.
- Persze ha el akarod mondani magadtól... - de mikor látta milyen mereven bámulom a tányért sóhajtott - ...vagy nem. Akkor hadd találjam ki.
- Barkóbázunk? – kérdeztem hitetlenkedve.
- Nos, igen. Meg kell értenem, hogy bocsánatot kérhessek rendesen.
Hitetlenkedve néztem rá. Még hogy egy felnőtt bocsánatot kérjem! Ha elmondanám a problémám akkor is csak kinevetne. Vagy megszidna, hogy hogy merészeltem hallgatódzni. Minden felnőtt egy kutya volt.
- Gondolom köze van, hogy az apukádnál tett látogatáshoz? Vagy az Aris-szal történt veszekedésetekhez?
- Apához – motyogtam a kenyér csücskét rágva.
- Szóval apukádhoz – dőlt hátra a széken mire Nero majdnem neki nyomódott a háttámlához – oh bocsáss meg – mondta a madárnak, aki sértetten röppent át az asztalra gazdájára borzolva tollait. Még egy kekszet halászott elő végtelennek tűnő zsebéből, amibe belefért volna egész Csodaország is. Ahogy a madár a kekszet csipegette ő gondolkodva dobolt az asztalon. Én továbbra se néztem rá minden figyelmem a kenyérre összpontosítottam. Most, hogy a felismerés közelében volt elkezdtem aggódni a büntetés miatt. Thetis még sose volt rám mérges. Persze volt, hogy megszidott, de sose haraggal.
Egészen eddig azt hittem szeret.
De rá kellett jönnöm én csak a szomszéd gyerek vagyok, akit a fia miatt megtűr maga körül. Talán valahol idegesítőnek és undoknak talált végig. Lehet Jacob felbukkanására várt eddig, hogy végre lepasszolhasson. Talán még varázslat is volt a dologban. Szipogtam párat és egy levegővétellel próbáltam lenyelni a fél szelet kenyeret.
Thetis majdnem a vállam felé nyúlt, de az előzőből okulva visszahúzta a kezét.
- Jack – hümmögött párat várva, hogy lenyeljem a falatot – hallottad, amit apukáddal beszéltünk?
Először le akartam tagadni. Előállni valami aprósággal, hogy azért vagyok rá mérges. Hogy valójában tényleg csak Aris-ról van szó. De ahogy próbáltam bármi hazugságot kimondani elkezdtem sírni. Thetis nem lepődött meg. Előhalászott egy csipkés zsebkendőt és oda nyújtottá nekem. Megsimogatta a hajam és nem voltam képes elhúzódni.
- Oh Jack – szólt nagyon finoman úgy ahogy egy egészen kicsike gyerekhez beszél az ember – amit hallottál szörnyűnek hangzott ugye? Megijedtél? – hüppögve bólintottam – Jack apukád nagyon szeret.
- Akkor miért akartok elvenni anyától?! – kiabáltam.
- Ami a szüleid között megy az egy undok játszma, aminek nem kéne, hogy köze legyen hozzátok.
- De te is! Te is benne vagy!
- Aegeus-nek igaza volt. Nem kéne beleszólnom. De Jack én sose vennélek el titeket anyukátoktól. És amíg én itt vagyok és azt mondom apukádnak, hogy nincs semmi baj addig ő se tehet semmit. Azt, hogy kivel szeretnétek élni nektek kell eldöntenétek.
- Én... én szeretek itt lenni – szipogtam – én nagyon szeretem a Zöldkúriát. És Camilla nénit és Aris-t és Aegeus-t és téged. Még az iskolát is! És én szeretek anyával élni, de attól még nagyon szeretem apát is – olyan jó volt kimondani végre. Addig talán rá se jöttem mennyire megváltozott minden attól a pillanattól, hogy Aris először megszólított.
Amikor először láttam meg az eget Lavender Hill fölött.
- Jól van, sajnálom, hogy így megijesztettünk. Mi is nagyon szeretünk titeket – simogatta meg az arcom Thetis mosolyogva – nagyon okos fiú vagy Jack. És nagyon bátor is. Ijesztő volt ugye? Semmi baj. Amíg azt mondod itt szeretnél lenni, mindent megteszek, hogy így legyen.
- De mi van, ha anya megbetegszik újra?
- Anyukád nagyon keményen dolgozik, hogy jobban legyen. Lehet kell neki idő, de hinnünk kell benne. Ha egyszer mégis úgy fog tűnni nem tud meggyógyulni meg fogom tenni, amit apukádnak ígértem, hogy megmentselek titeket – mondta komolyan.
- Akkor meg foglak gyűlölni! – vágtam rá.
- Én pedig együtt fogok tudni élni a gyűlöleteddel, ha tudom, hogy biztonságban vagytok – nézett mélyen a szemembe Thetis.