Bones & Cinnamon

14. fejezet

Ánizs

Álomhozó párnába téve megvéd a rémálmoktól és segít a mély alvásban

Sose voltam az a fajta, aki rosszul lesz a kocsiban. Ha valaki valaha kidobta a taccsót a kocsinkban az Ella volt. De most életemben először rosszul voltam.
Furcsa volt elhagyni Lavender Hill-t. Néha el is felejtettem létezik ezen a helyen kívül más is a világon. Mintha az univerzum megállt volna és minden itt futott volna össze az örökös nyár és az ősz küszöbe közé szorulva.
Az anyós ülésen ülve mereven bámultam előre minden bennem lévő erőt összeszedve, hogy ne jöjjön ki az a három falatnyi reggeli, amit anyám belém tömött.
Anya gondolatára a savas rosszullét feljebb kúszott a torkomban. Élesen előttem volt ahogy apa és anya egymás felé fordulva, mint két dandártábornok végig mérik egymást. Apa megeresztett egy féloldalas hamis mosolyt „Remekül nézel ki Elise" mondta mire anya szorosabban ölelte magát körbe karjaival. Egy pillanatra kinyitotta a száját majd összezárta és csak egy hosszú szünet után válaszolt lassan és kimérten. Nem több érzelemmel, mint ahogy a postán válaszol, hogy mi járatban van.
„Vissza kell hoznod őket."
Több hónapnyi távollét után ez volt az egyetlen mondat, amit váltottak majd anya mindkettőnket arcon csókolt és elindult befelé. Camilla néni beengedte ezúttal. A vállai remegtek és tudtam apa épp annyira tudja, mint én, hogy sír.
- Hé, minden okés bajnok? – borzolta össze a hajam apa vigyorogva. Úgy tűnt majd kiugrik a bőréből. És hazudtam volna, ha azt mondom én nem voltam ugyan olyan boldog. Édes istenem hát mégis csak újra itt volt előttem!
Így mindent megtettem, hogy az agyam legtávolabbi zugába száműzzem a bűntudatot anyám iránt.
- Persze – vigyorogtam rá vissza mindent megtéve, hogy őszinte legyen.
- Szuper lesz ám a hétvége! Teljesen szabad leszek! Minden hülye papírt kidobtam a szemétbe, hogy minden percem szabad legyen – kacsintott felém pillantva – holnap elmehetnénk a Long Island Aquariumba. Na mit szólsz Ellie?
- Cápák! – kiáltotta lelkesen Ella fogait vicsorítva mire apa felkacagott.
- Rengeteg cápa!

És apa tartotta a szavát. Ha rá gondoltam mindig az jutott eszembe, hogy az egyik kezében örökösen ott van a telefon, ami csörög és zizeg és sose hallgat el. Egy ötödik nem kívánt családtag volt. De most csak akkor láttam apa kezében mikor a jegyeinket mutatta be az akvárium bejáratánál.
Szinte zavarba jöttem mennyi figyelmet szentel ránk hirtelen. Ellát a nyakába ültette nekem pedig a kezemet fogta. Mintha attól rettegett volna elszaladunk és eltűnünk. Soha nem kerültünk ki a látómezejéből.
Persze valami nem változott. Tanulni kellett. Minden egyes rövid előadásra beültünk, amit csak aznap tartottak. Ella az elején még figyelt és megült apa ölében, de aztán hamar ráunt és inkább apa telefonján játszott vagy pár gyerekkel a közeli akváriumokat fedezte fel. Ha rá is untam valamelyikre én nem mehettem el. „Figyelj Jack" és „na mit tudtál meg ebből" az örökös faggatózás, hogy mindent megtanultam-e, amit csak lehet.
Nem mintha tenger biológus akarnék lenni vagy bármi hasznom lenne belőle, hogy tudom mit eszik a rozmár, de a folytonos tanulás apám mániája volt. Mert mindenhez értened kell vagy átvernek és kihasználnak. Azt már nem tudtam meg, hogy ezek szerint nekem kéne-e átvernem másokat.
A nap végén az ajándék boltban Ella megkaphatta a legnagyobb plüsscápát, én pedig egy a tengerekről szóló enciklopédiát kaptam, benne hologramos képekkel.
Én is a plüsscápát szerettem volna.

A Long Island-i otthonunk... a régi házunk a régi szobámmal azt hittem megóv majd a rémálmoktól. A bejárónőnek köszönhetően tökéletes tisztaságban várt és csak lefekvéskor jöttem rá mi zavar igazán. Nem volt levendula illata. Az ablak a hátsókertre nyílt a medencére és a szomszédos telket és a mienkét elválasztó magas sövényre. Egyedül a Lavender Hill-ből magammal hozott ruháim őrizték a szokott illatot. Még azt is furcsálltam, hogy a bútorok az én méretemhez vannak igazítva. Már-már hiányzott a fellépőm a fürdőszobából, hogy elérjem a fogkefémet a polcról. Pedig nem változott semmi csak én tűntem el hónapokra magára hagyva mindazt, ami most idegenként fogadott a szobában.
Mindenesetre az idegenkedés érzetével együtt is azt hittem a régi csillagokkal és űrhajókkal díszített paplan majd megvéd a rémálmoktól.
De nem így volt.