Bones & Cinnamon

4. fejezet

Verbéna

Nyakban hordva megvéd a kígyómarástól és a fejfájástól. Emellett segítségedre van bármilyen szorult is a helyzeted

Három hét telt el mióta Lavender Hillbe jöttünk. A városba még egyszer se mentem le és nem is akartam. Minden szabad időmet a Katsaros családdal töltöttem, de leginkább Aris-szal.
A húgom is velem jött és azóta az első közös nap után nem is bántam már sőt jó volt magam mellett tudni, ahol tudtam rá figyelni.
Camilla nénivel se kellett így sokat érintkeznem sem anyámmal, aki egy idő után ismét a borongós felhős arcával intézte az ügyeket a kúria körül. Tudtam, hogy csak idő kérdése, hogy ismét az történjen, de elhessegettem a gondolatát is.
Ez az időszak gondtalanul telt mindenki számára. Fel se merült bennem ez valaha megváltozhat. Nem féltettem ezt a boldogságot.
A napok lustán mézédesen teltek a napsütötte boszorkánylaki kertben.
Ella kedvére szedhetett virágokat Aegeus kertjében, amikből koszorúkat fűzött magának. Ha ezt megunta felmászott a szökőkútra és lábát a vízbe lógatva játszott a Barbie babáival.
Mi Aris-szal néha felfedezőutakra indultunk a közeli rétekre vagy míg ő a papájának segített a kertészkedésben én olvasgattam aztán mellém telepedett a hinta ágyon. Elheveredtünk a kitett ágyneműn, ami meleg volt és napillatú. Aris ahogy a vállam hajlatában pihentette a fejét csigásan göndör fürtjei az arcom csiklandozták ahogy a párna hegyen összemosódtak az én szőke hajammal.
Aegeus a kinti karosszékben olvasott vagy az óráira készült. Néha felolvasott pár számára vicces sort a tanulmányokból, de csak ő nevetett rajtuk. Néha-néha Thetis kuncogása is kihallatszott a nyitott veranda ajtó mögötti laborjából, ahol dolgozott. Nem hinném, hogy valóban viccesnek találta inkább csak szeretett Aegeus-szal nevetni.
Tetszett ahogy egymással viselkedtek. Ahogy néha Thetis kijött mézes limonádét szendviccsel vagy süteménnyel tálalva és a férje mellé a karfára telepedett egy kis időre. Ahogy átkarolta és a haját borzolta a férfinek.
Tetszett ahogy azt mondták mindketten ugyan azzal a hangsúllyal „mi". Mintha előbb lennének közösen és csak utána lehetne őket külön választani két személyre.
Arra gondoltam Aris és én is inkább vagyunk „mi" előbb, mint én vagy ő. Még fiatalok voltunk a tökéletes öntudathoz. Még vékony volt a határ köztünk és a világ között.
Tetszett a gondolat, hogy előbb alkotok valakivel egy közös nagyobb fogalmat, mint a magányos Én-t.
Thetis egyébként szintén dolgozott. A kint termesztett növényekből a város egyetlen gyógyszertárába készített különböző természetes gyógyszereket. Kenőcsöket és olajokat, amikért feljött maga a patikus bár én még nem találkoztam vele azalatt a három hét alatt.
Boldog voltam, hogy részese lehettem ezeknek a napoknak.
A boldogságuknak.

Ma is az egyik flanel ingemet vettem fel. Nem azért, mert annyira szerettem volna őket. Bár azért sok volt.
Hanem mert ezeknek volt egy kis zsebük a mellkasi résznél, ahova Aris virágokat tehetett.
Az ablak párkányomon lassan komoly pohár hadtest állt bennük lassan hervadó növényekkel.
Fura szokása volt, de szerettem. Valójában minden nappal egy kicsit jobban szerettem mindent, aminek Aristophones Katsorosnak köze volt.

A reggelek mindig ugyan azzal a taktikával kezdődtek. Átaludtam a reggelit, hogy legyen okom Aris-szal reggelizni majd mikor anya már lement a városba ügyeket intézni vagy valami más okból lesettenkedtem a harmadik emeletről. Ella már az ajtóban várakozott rám ilyenkor. Ő nem merte kihagyni a reggelit, de azért Thetis süteményeit se utasította vissza soha.
Most is amint meghallottam a bejárati ajtó csukódását elindultam halkan lefelé.
A második emeletre érve felugrott a pulzusom attól rettegve Camilla néni meghall. A nénivel a beköltözés óta nem javult a kapcsolatunk, ha kénytelenek voltunk egy szobában lenni mindketten hasonlóan bosszús arcot vágtunk egymásnak.
Most is a szobájából a szomorú hegedű hang hallatszott ki. Úgy tűnt a néni szeret mindent, ami régi és szomorú. Talán azonosságot érzett velük.
Talán csak tudta mennyire őrületbe lehet kergetni az embereket, ha két hétig ugyan azt a temetési indulót játssza.
- Jack! Gyere ide! – nem az én szerencse napom.
Tudtam, ha most úgy teszek, mint aki nem hallja és gyorsan kereket oldok csak elodázom a bajt. Jobb korán túlesni ezen.