Előétel

6. rész

Amikor kiértem, láttam, hogy Brandon még sehol sincs, szóval leültem a kinti padok egyikére, bedugtam a fülhallgatót a fülembe és nekiálltam elolvasni az Alkonyat maradék 50 oldalát. Nagyjából fél óra alatt végeztem vele, de mikor körülnéztem, még mindig nem volt sehol senki. Kezdtem kicsit furcsállni a dolgot, hiszen már a takarítókon kívül senki sem volt a suliban, így körbesétálgattam a sulit, de Brandon motorját sem láttam sehol. Na ekkor lettem rohadtul ideges. Az addig oké, hogy átejt a hülye, kétértelmű viselkedésével, túl teszem magam rajta. Rajta kívül ezer idegesítően jóképű srác van még. De az, hogy hátráltatja azt, hogy valóra váltsam az álmomat, azt nem fogom neki elnézni, akármennyire is veszi elő a macsó mosolyát. Mégegyszer körbenéztem, hátha rosszul láttam, és hazasiettem. Ha ő nem hajlandó segíteni, akkor majd főzök itthon egyedül, legalább a fiúknak lesz vacsora. Viszont amint megálltam a tűzhely előtt, rámtört a kétségbeesés. Igen, főzök egyedül... de mit? Semmi ötletem nincs, hogy mi legyen a könyvben. Úgy hasraütésszerűen viszont nem állhatok neki sütögetni. Gép bekapcs, Google ON! Egy óra szörfözéssel sem kerültem előrébb. Megtudtam, hogy milyen féle szakácskönyvek vannak – amit eddig is tudtam- , de arra, hogy milyen nincs, még mindig nincs semmilyen ötletem. Aztán úgy döntöttem, hogy hagyom a kesergést, és a könyvtől függetlenül összedobok valami egyszerű vacsit a srácoknak. Ha egy nappal később állok (állunk?) neki a feladatnak, attól még nem fogunk lemaradni. Miután megettük a főztömet így hármasban, felmentem a szobámba, és visszakapcsoltam a gépet, de ezúttal a Facebookra mentem fel. Reméltem, hogy fent van az a szemét, és amint gondoltam úgy is lett. Az adatlapján éppen valami hülye videón röhögött a haverjaival. Örülök, hogy ilyen fontos elfoglaltságai voltak. Miután kidühöngtem magam és belőttem egy normális háttérzenét – Linkin Park, naná – vettem egy mély lélegzetet és ráírtam lesz ami lesz alapon.Miranda Jones: Jót főztünk. Megbízhatóbbnak gondoltalak ...
Brandon Abraham: Ja,hát ..bocs.Tényleg.
Miranda Jones: Nem,nem bocs. Elegem van belőled, a hülye viselkedésedből, döntsd el, hogy jóban akarsz velem lenni, vagy szívatni akarsz, vagy ááá...fogalmam sincs, hogy mit akarsz, de jó lenne ha nem szórakoznál velem.Amint leírtam ezt, egyből kiléptem, pedig láttam, hogy rám írt az unokatesóm akit már évek óta nem láttam, de olyan ideges voltam, hogy annak örültem, hogy a gépet nem dobom ki az ablakon. De inkább magamra voltam mérges mint rá. Mi volt ez a kirohanás? Tisztára, mint egy amerikai filmben, ott vágnak le ilyeneket a főszereplő csajok. Levegőre volt szükségem. Gyorsan felkaptam a tornacipőm és egy kapucnis pulóvert, feltéptem a bejárati ajtót , anyuéknak odaszóltam egy „Majd később jövök"-öt és a teljes értetlenséggel az arcukon nézve utánam otthagytam őket. Szeretem őket, bármit megtennék értük, de vannak olyan dolgok amik magánügyek, és szerintem egy tinilány összezavarodott szerelmi élete az pontosan ebbe tartozik, és tudom, hogy anyu ezt megérti, csak mielőtt ideköltöztünk volna, azelőtt nem volt rám jellemző efféle gyors lelépés. Bár, ha akkor léptem volna le, akkor pár szép zúzódást kaptam volna apámtól a kezemre.Nagyszerű, most már abból az időszakból is kezdenek feltörni az emlékek... Pedig a nyáron már azt hittem, hogy kevesebbet jön rám a szorongás apám miatt. Amúgyis azért jöttem ki, hogy kiszellőztessem a fejemet, szóval most az sem zavar, hogy ha az eddigi összes sérelmem feljön. A késő esti sötétben úgysem látszik, hogy sírok, a kapucni alatt pedig az sem, hogy egyáltalán ki vagyok. Miközben gondolkodtam, elég messze eljutottam a panelunktól, és messzebb nem akartam nagyon menni, annyira még nem ismerem a környéket, hogy kedvem legyen eltévedni az éjjel közepén csövesnek öltözve. Szóval kerestem gyorsan egy padot, és leültem, csak úgy bámulni a semmibe, közben pedig a fülemben death metal üvöltött. Miranda Jones mindennapjai.

Tulajdonképpen mi tetszik nekem Brandonban? Egyáltalán tudok róla valamit? Azon kívül persze, hogy jól néz ki, néha hihetetlenül bunkó, de néha kedves is tud lenni, mint például ma reggel, amikor elém jött a megállóba. De ennyitől még nem kéne szomorúnak lennem. Ha viszont szomorú vagyok miatta, akkor valószínűleg szeretem. De ha így is van, akkor az azt jelenti, hogy én is olyan felszínes, mint amilyen sosem akartam lenni. Hiszen a kinézetén és azon a pár beszélgetésen kívül szinte semmit nem tudok róla. Ahh.

Megcsóváltam a fejem, és magamban elhatároztam, hogy ez semmiképpen nem szerelem, csak egyszeri fellángolás. A tesóimon kívül nem sok sráccal beszéltem 5 percnél többet, így most az első aki hajlandó hozzám szólni felpiszkálta a fantáziámat, ezért többet képzeltem ebbe az egészbe, mint amennyi valójában van mögötte. Na jó, téma lezárva, nem tesz jót ha sokat gondolkodok, egyre nagyobb hülyeségek jutnak eszembe. Elővettem a telómat, hogy megnézzem az időt – hajnali 1 - és láttam, hogy volt 2 nem fogadott hívásom ( Anyutól természetesen ), küldtem neki egy SMS-t, hogy hamarosan hazaérek, jól vagyok, nem raboltak el satöbbi, csak a szokásos anyai kérdesekre válaszoltam már előre. És láttam, hogy jött egy üzenetem Facebookon.Brandon Abraham: ? na jó. Házatok sarkához gyere le, hajnali kettőig várok, ha addig nem jössz, akkor így jártál.Már megint úgy kell beszélnie, mintha a kutyája lennék. Most jöttem le megnyugodni, de már megint felhúz. Ránéztem a telefon kijelzőjére, csak 10 perccel múlt 1, és miután nagyjából betájoltam, hogy merre vagyok, elindultam a házunk irányába. Egy bő harminc perces séta után megérkeztem, szóval még időben voltam. Először nem láttam semmit, aztán láttam, hogy körülbelül 100 méterre világít valami, szóval elindultam a világító fény felé, és mikor közelebb értem, láttam, hogy Brandon ott van, és a telefonja fénye volt az ,amit eddig követtem. Mikor mellé értem megköszörültem a torkomat, mert alapból nem vett észre. De még ekkor sem tűntem fel neki, szóval megböktem kicsit a vállát. Erre egyből feleszmélt. - Ó, megjöttél. Azóta csak három óra várakozáson és két átfagyáson vagyok túl. Köszi. – mosolygott rám, de ez most nem az a menő-vagyok-vigyor volt, hanem egy sokkal óvatosabb mosoly. Mintha félne a reakciómtól. Ettől meg is ijedtem kicsit, de nem akartam, hogy feltűnjön neki, hogy elemezgetem az arckifejezéseit, szóval gyorsan odaböktem egy bocsit egy mosoly és egy vállrándítás kíséretében. - Szóóval.. mire vagy kíváncsi pontosan? Állok rendelkezésedre. – tárta szét a karját. Nem voltam rákészülve, hogy az éjjel közepén el kell neki mondanom, hogy mi a bajom vele. Azért mégis teljesen más így, mint neten keresztül. De vettem egy mély lélegzetet és belekezdtem. - Egyik percben úgy beszélsz velem, mintha a csicskád lennék, a másikban meg elém sétálsz a megállóba csak azért, hogy ne tévedjek el. Nem értem a viselkedésed, nem tudom eldönteni, hogy csak eltűrsz, mert megkaptál párnak, vagy jóban akarsz lenni velem. Azonkívül ma körülbelül egy órát vártam rád a suli udvarán mert megígérted, hogy ma nekiállunk a csoportfeladatnak. De ha neked nem lényeges, akkor egyszerűen szólhattál volna! Nekem rohadtul fontos ez az egész, lehet, hogy neked tök mindegy, hogy hol tanulsz tovább, de nekem ez az álmom, és a családom érdekében is sokat jelentene, szóval ha nem érdekel a feladat, vagy valami akkor szólj és megcsinálom egyedül vagy akármi, csak ne hátráltass. Ja és döntsd el, hogy a barátod vagy az ellenséged vagyok, mert fogalmam sincs. – hadartam le ezt az egészet,miközben a cipőm elejét bámultam. De mikor végeztem a monológommal akkor felnéztem rá, és láttam rajta egy kicsit, hogy meglepődött. Várt pár pillanatot, majd ő is szóra nyitotta a száját. - Először is, bocsánatot szeretnék kérni, ha nem tudod, hogy mit akarok. Én sem tudom. Te vagy az első ember a nővéremen kívül aki megmondja a véleményét, aki nem teszi az agyát, ha velem van. Őszintén örülnék, ha jóban lennénk, de félek a családomon kívül akárkit is közel engedni magamhoz. A haverjaim azt látják, amit én mutatok nekik, és velük ha bunkózok, akkor is csak mosolyognak mint valami bólogatós kutyák. Nem mondom, hogy nem jófejek, csak valaki kitalálta rólam ezt a menő srác imidzset, és azóta tele vagyok ilyen műhaverokkal. Szóval én sem tudom mit akarok, ezért hullámzok veled kapcsolatban. Próbálom eldönteni, hogy mit akarok jó? – húzódott óvatos mosolyra a szája. Nekem pedig elállt a lélegzetem. A felszín alatt egyáltalán nem olyan, mint amilyennek kívülről mutatja magát. Magányos. Ettől egyből elszomorodtam, tudom milyen teljesen magányosnak lenni, nem a legjobb érzés. Azt hittem végzett a mondandójával, de újra elkezdett beszélni, bár ez sokkal rövidebb, de annál sokkolóbb volt. - A maiért pedig külön bocsánat. Anyám rákos és rosszabbul lett. Beszállították a kórházba, hozzá mentem suli után.