Előétel

26. rész

Én ezt már tényleg nem tudtam hová tenni, az egyik percben még hirtelen minden jó, utána pedig kijelenti, hogy nem szabadott volna megtörténnie. Megalázottan felöltöztem és lefeküdtem aludni, majd másnap is halkan összepakoltam és az egész hazavezető úton meg sem szólaltam, csak azt vártam, hogy végre a szobámba érhessek. Heather próbálta kérdezgetni, hogy mi a baj, de hamar feladta, mert látta, hogy egyáltalán nem akarok róla beszélni, én pedig egész úton, csak néztem kifelé a buszablakon.

Miután hazaértem, lefeküdtem, és teljesen magamba roskadva néztem ki a fejemből, miközben Bring me the horizont bömböltettem otthon. Még egyetlenegy hét volt hátra a suliból, azt is pontosan ugyanilyen letargiában csináltam végig. Majd eljött az utolsó iskolai nap, ahol nyilvánvalóan belefutottam Brandonba az iskolai folyosókon, ahol fájdalmasan rámnézett, majd elment mellettem úgy, hogy a karja épp súrolta az enyémet. Aznap hazamentem és úgy döntöttem, hogy mivel úgy sem megyek az iskolába legalább 3 hónapig, a nyári szünet alatt, így kiöntöm neki az összes érzésemet, mert már nem bírtam magamban tartani, fizikailag nem bírtam elviselni ezeket a játékokat, amiket egy éve művelünk egymással. Úgyhogy behúztam a függönyeimet, kapcsoltam be némi háttérzenét, leültem az ágyam mellé törökülésben a földre és nekiálltam írni egy füzetbe. Legalább két órámba telt, mire mindent teljesen össze tudtam szedni és legalább 6 vázlatot vetettem el teljesen, mire elégedett voltam a végeredménnyel, de végre megszületett a levél.

Brandon!

Fogalmam sincs, hogy miért írom ezt neked most, vagy hogy miért törődök még veled egyáltalán, de szeretnék elmondani neked mindent, minden érzésemet, minden gondolatomat, amit irántad valaha is éreztem, mert ezt nem folytathatjuk így tovább ezt te is tudod. Nem várok semmit a levelemtől, csak szeretnék kiadni magamból mindent, hogy a nyári szünet alatt teljes megtisztulással felejthesselek el, mert láthatóan ezt akarod. Sosem voltál számomra közömbös, mikor megláttalak azon az első napon, már akkor teljesen egyértelműen vonzódtam hozzád, ez azóta is így van, kár lenne is tagadnom. Bármikor, ha csak rámnézel, vagy rámmosolyogsz, már szebbé teszed a napomat. Arról nem is beszélve, hogy tudsz igenis gyengéd és figyelmes lenni velem, csak valamiért nem engeded, hogy szeresselek. Mert szeretlek, veled akarok lenni, én komolyan hiszem, hogy, ha engednéd, akkor mi egy jó párost alkothatnánk. És gondolom azért hagytál ott az osztálykirándulás végén, mert úgy érezted, hogy nem ott, nem veled, nem úgy volt a megfelelő alkalom, de számomra csodálatos volt, ha most visszamehetnék, akkor is azt választanám, hogy így történjen. Veled mindig jól érzem magamat. Szeretlek.

Miranda

Beraktam a levelet egy borítékba, átmentem Brandonhoz és bedobtam a postaládájába, majd immár megkönnyebbült lélekkel hívtam fel Heathert, hogy beszélgessünk egy kicsit. A levelemre semmi válasz nem jött, nem keresett, amitől őszintén szomorú lettem, mert azt hittem, hogy legalább annyit ír majd, hogy hagyjam békén, de nem. Egyáltalán semmilyen válasz nem érkezett tőle, már azon aggódtam, hogy a nővére találta meg a levelet esetleg. Már kezdtem teljesen lemondani erről az egészről, de tudtam, hogy valószínűleg még egy találkozáson túl kell esnünk, mert lesz az év végét jelentő bál, amire Heatherrel közösen megyünk.

Aznap Heather át is jött, hogy közösen készülődjünk, hozott nekem egy mélykék koktélruhát, amit egy fekete magassarkúval és egy fekete nyaklánccal vettem fel, a sminkemet is ő készítette el, amitől konszolidáltnak és elegánsnak tűntem. Izgatottan ültem be Jason kocsijába, akit megkértünk, hogy jöjjön el értünk, tudván, hogy az este folyamán valószínűleg látni fogom Őt. Az iskolánál kitett minket, karon fogta Heathert és hárman elindultunk az épületbe vezető járdán. Átsétáltunk az alsó szint végéig, mert a bál a tornateremben volt megtartva, majd beléptünk. A bál tematikája a jeges havas estekre épült, minden kék volt, jól illett a megvilágításhoz a ruhám. Az iskola összes diákja ott volt, így elég tömött volt a helyiség, de szerencsére nem fullasztóan. Kerestem egy pohár puncsot, hogy legalább azzal lefoglaljam az idegességemet, amíg abból kortyolgatok. Körbenéztem és a szememmel teljesen nyilvánvalóan Brandont kerestem, fél perc keresgélés után meg is akadt rajta a szemem. A testhez simuló szürke öltönye volt rajta, a haja zselével hátra volt simítva és éppen nevetett valamin. Pár másodperc után észrevette, hogy nézem és tekintetét mélyen az enyémbe fúrva elkezdett felém sétálni. Már majdnem odaért hozzám, amikor felcsendült az I'd come for you, a szívem pedig kihagyott két ütemet hirtelen. Brandon mellém ért, odahajolt a fülemhez és lágyan belesúgta.

- Felkérhetlek egy táncra? - mosolyogva bólintottam rá. Kezét a kezembe kulcsolta, a másikkal pedig megfogta a derekamat és gyengéden magához húzott, majd elkezdtünk lassan ringatózni a zene ritmusára. Szája súrolta a fülemet, hallottam a lélegzetvételét, egy előrehulló tincse pedig az arcomat csiklandozta.

- Megkaptam a leveled. - súgta. - Komolyan gondoltad, amit benne írtál?

- Igen, teljesen, minden szavát. - válaszoltam halkan.

- Akkor...mit szólnál hozzá, ha ezt az egészet előlről kezdenénk? Elmennénk randizni, beszélgetnénk, megismernénk egymást? Az elejéről, lassan. Például a hétvégén megnézhetnénk egy filmet. - elmosolyodtam és igennel válaszoltam. Megfogta az államat, felemelte, hogy a szemébe nézhessek és a közös számunk záróakkordjaira lágyan megcsókolt. Boldog voltam.