Előétel

9. rész

Másnap iszonyatos fejfájással ébredtem. Először nem tudtam, hol vagyok. De mikor körbenéztem, láttam, hogy Heather szobájában töltöttem az éjszakát. Hála az égnek, hogy például nem Jasonében!

Heather még aludt, én pedig odaültem a gépéhez, hogy megnézzem, mit alkottam előző éjjel Facebookon. 13 ember jelölt ismerősnek, ebből aki rémlett annak visszajelöltem, a többit pedig elutasítottam. Viszont ami jobban aggasztott, az volt, hogy beszéltem Brandonnal.

Miranda Jones : Hoghva túntéél?:DDDdDDdDDBrandon Abraham : Sztem ezt majd hnap megbeszéljük ...Miranda Jones : Miiért most mia bajod ?:'(Brandon Abraham kilépett.

Hát ezt megcsináltam. Kimentem a fürdőbe, hogy felfrissítsem magamat. De előtte még körülbelül 2 percig csak farkasszemet néztem a saját tükörképemmel.
Te szerencsétlen! Azért jöttél át ebbe az iskolába, hogy az lehess, ami mindig is akartál lenni. Erre az első hétvégét úgy indítod, hogy leiszod magad? Ráadásul van egy srác, akivel most beszéltétek meg, hogy barátok lesztek ... erre kezdesz többet érezni iránta, és még le is égeted magadat előtte. És akkor még Jasonról nem is szóltam. Meg kell neki mondanom, hogy nem jön be. Aaa!
Úgy éreztem, hogy azonnal friss levegőre van szükségem. Felöltöztem az esti ruhámba, tettem fel egy kis alapozót és kihúztam a szemem. Írtam egy üzenetet Heathernek, hogy hová tűntem, és kimentem a házból. Egyből jobb kedvem lett, amint a friss levegőn lehettem, még az sem érdekelt, hogy hülyének néztek a reggeli miniruha miatt. Elindultam haza, de még előtte beugrottam egy pékségbe.
Éppen a pizzaszeletemet eszegettem, mikor odaértem az utcánkba. Elkezdtem a kulcsaim után kutatni a táskámban, és mikor felnéztem, akkor láttam meg, hogy a saját lépcsőházuk előtt éppen Brandon és Jason beszélget. Nem túl békésen. Nem tudtam mit csináljak. Tűntem volna el? Vagy mentem volna oda, hiszen mind a kettejükkel beszélnem kellett. Végül az utóbbi mellett döntöttem. Vettem egy nagy lélegzetet és elindultam feléjük. Először csak Jason vett észre, de miután elég feltűnően nézett felém, Brandon is megfordult és egy nem túl kedves arcot vágott. Mivel idegesíthettem fel? Nem akartam, hogy haragudjon rám. Ami azt illeti, azt akartam, hogy szeressen...
Már megint nagyon elkalandoztam a gondolataimban, és el is bambultam. Melléjük sétáltam, és Jasonhoz fordultam.
- Figyelj, Jason beszélhetnénk? – sütöttem le a szememet. Egy kérdő pillantást vetett Brandon felé, de végül csak megvonta a vállát :
- Persze, miért ne? –küldött egy apró mosolyt felém.
- Úgy értem, hogy kettesben. – köszörültem meg kicsit a torkom. Brandon vette a lapot és arrébb ment pár métert, de még utoljára visszanézett rám. Nem tudtam, hogy mit láttam az arcán. Szomorúságot? Csalódottságot? Haragot? Egyiket sem akartam. Azt szerettem volna, hogy ha boldog. Kezdtem egyre többet gondolni rá, és már egyáltalán nem úgy, mint egy barát.
Kicsit összeszedtem a gondolataimat, majd belevágtam.
- Figyelj... ami a tegnap estét illeti. Egy tök aranyos és kedves srác vagy, de ... - kezdtem bele. De belém fojtotta a szót.
- Tudom, semmi esélyem, mert más tetszik. – fejezte be helyettem egy keserű mosoly kíséretében.
- Megérted ugye? – néztem rá fel.
- Persze, mindig én vesztek Brandonnal szemben. Már megszoktam. – hajtotta le a fejét.
- Ezt hogy érted? – néztem rá kérdőn.
- Hát, ha valaki meglátja, egyből beleszeret. Nála már csak így megy ez.
- Amikor először megláttam, semmit nem éreztem iránta. Igazából az elején még utáltam is. – nevettem egy kicsit. – de nem tudom, mi történt azóta velem. Egyre több mindent tudtam meg róla, és egyre jobban tetszett. – vörösödtem el.
- Örülök, hogy nem vagy felszínes. De attól még aranyos lánynak tartottalak. – piszkálta meg a cipőjével a földet. Ekkor támadt egy ötletem.
- Figyelj, emlékszel a lányra aki velem volt? – kérdeztem fellelkesülve.
- Igen, miért? – nézett rám kérdőn. Nem tudta követni a hangulatváltásaimat.
- Nagyon aranyos, és tudom, hogy tetszenél neki. Hívd el valahová! Heather Dawson. – Kicsit kitágult a pupillája a hirtelen ötlettől, de szerintem tetszeni fog neki.
- O...oké, még átgondolom – hebegte. Gyorsan megöleltem és elköszöntem tőle. Odamentem Brandonhoz, hiszen vele is volt megbeszélni valóm.
Még szinte oda sem értem hozzá, már is elkezdett beszélni.
- Hadd gratuláljak az ifjú párnak. – vetett rám egy eléggé flegma vigyort, miközben felhúzta a szemöldökét.
- Én is akartam mondani tegnap este... - adtam neki vissza. Mintha meglepődött volna.
- Mi? – kérdezte.
- Tudod... az a dekoratív csaj ott melletted este. – vontam meg a vállam, majd választ sem várva megfordultam és elindultam.
Amint beértem a lakásba, megrohamozott a két imádott öcsém. Anyu is kijött elém a konyhából. Megnyugtattam, hogy jól voltam. Bementem a szobámba, levágtam magam az ágyra és estig tanultam.
Másnap pedig kezdődött az iskolai hét. Mikor felszálltam a buszra, magamban reménykedtem benne, hogy Brandon várni fog. De az elviharzásom óta nem hallottam felőle.
Leszálltam a buszról, és elballagtam a főépületig, de még a szokásos helyükön sem láttam a haveri társaságukat. Már az is feldobta volna a napomat, hogy ha legalább egy pár másodpercre láthatom, de erre esélyem sem volt. De legalább Heather hozta a szokásos bolond formáját, így legalább elterelhettem Brandonról a figyelmemet.
Ez egészen az osztályfőnöki óráig sikerült.
- Gyerekek. – kezdte az órát Mrs. Cooper. – Péntek délután úgy határozott a tanártestület, hogy kellene valami összekovácsoló program a párok számára. Ezért a hétvégén elmegyünk Miamiba, ahol párokban nézitek meg a város látnivalóit, és egy szobában alszotok. Nem fog sokba kerülni, de aki nem tudja kifizetni, az nyugodtan szóljon ... - kezdte részletezni a programtervet.
NEM ! Nem elég, hogy hallani sem akar rólam, de még legyünk is összezárva egy szobába egy egész éjjelre... Mind a ketten meg fogunk őrülni.
Persze örülnöm kellett volna annak, hogy az egész hétvégére úgymond csak az enyém lesz. De így, hogy haragszik rám, nem ment.
Inkább eltereltem a gondolataimat róla, és Heathert faggattam Jasonról.
- Heather – szólítottam meg. – Emlékszel a srácra a buliból? Mit gondolsz róla?
Elvörösödött. Lehet, hogy már el is hívta?
- Jasonre gondolsz? Nagyon aranyos srác. – Ábrándozott el. De a szemeiben szomorúságot láttam.
- Én nem akarok tőle semmit, szóval nyugodtan randizhattok. Én csak örülök neki. – Erre elvigyorodott.
- Tényleg? Jujj, köszönöm. Te vagy az első barátnőm és nem akartam elvenni tőled senkit... - kezdett bele a magyarázkodásba, de leállítottam és inkább megöleltem.
Osztályfőnöki óra után elkezdődtek a gyakorlati órák. Igazából nem sok minden történt. Kicsit későn végeztünk, de utána siettem haza, amint tudtam. Elrendeztem az öcsöket és leültem olvasni az Alkonyat következő részét. Egyszerűen beleszerettem a világába. Száz oldal után lekapcsoltam a villanyt és lefeküdtem aludni.
Péntekig nem is találkoztam Brandonnal. Pedig kellett volna mennem vele főzni. De úgy nem akartam beállítani hozzá, hogy előtte nem beszéltünk róla. Facebookon írtam neki, de nem volt hajlandó válaszolni. Kicsit kezdtem reménykedni benne, hogy nem jön Miamiba, és inkább egyedül alszok, mint hogy fagyos legyen köztünk a hangulat.
De „szerencsémre" ott állt reggel a különbuszunk mellett. Amint megláttam elpirultam. A szokásos tornacipő – csőgatya – mintás póló kombináció volt rajta, de szokás szerint döglesztően nézett ki. És közvetlenül mellette Amber magyarázott neki valamit nagyon hevesen és csillogó szemekkel. Abban a pillanatban elkapott a hányinger. A szememmel Heathert kerestem, de ő épp Jasonnel beszélgetett. Ahogy hallottam, még nem jöttek össze, de nagyon sokat beszélgetnek, és többször is mentek már együtt a héten közösen valahová. A buszon Heather mellettem ült, és mind a ketten fáradtak voltunk egy lányos csevejhez. Szóval zenét hallgattunk és aludtunk felváltva. Mikor odaértünk, nyújtóztam egyet. Eléggé elzsibbadtam a 4 órás úton. Megöleltem Heathert, sok szerencsét kívántunk egymásnak, majd mind a ketten elkezdtük keresni a partnerünket. Nekem nem volt nehéz kiszúrnom Brandont. Körülbelül húsz lány csorgatta rá a nyálát őt körbevéve. Odasétáltam mellé, és vártam, hogy megszólaljon. A rajongóinak nem tetszett, hogy ott voltam. Biztosan azt várták, hogy halálos beteg leszek szombatra. Hát, nem jött be. Már csak mi ketten maradtunk. A többi pár elindult. Én pedig utánuk, szépen csendben. Brandon pár másodpercig még álldogált egy helyben, de végül ő is követett engem. Az osztályfőnöktől kaptunk egy listát, hogy milyen látnivalók közül választhatunk. Bementünk pár múzeumba. Természetesen még közben sem szóltunk egymáshoz. A harmadik múzeum után meguntam mindent – Brandont, a képek bámulásást, ezt az egész helyzetet – és elindultam a hotel felé. Brandon oda is követett, véletlenül sem szólalva meg. A szobába mikor beértünk már ott vártak minket a csomagjaink. Az osztályfőnök és a kísérő tanár intézték el, amíg mi elvileg összekovácsolódtunk. Na ja. Úgy döntöttem, hogy alszok délután egy-két órát és majd este lemegyek a városba körülnézni. Bementem a fürdőbe ( kulcsra zártam, hátha oda is követni szeretne őnémasága. ) és átöltöztem az alvós ruhámba, ami egy rózsaszín, tappancs mintás pólóból – SOHA nem vettem volna fel emberek közé, ezért alvós pólóvá avanzsált – és a francia bugyimból állt. Annyira ideges voltam, hogy mikor kiléptem a fürdőből, csak akkor jöttem rá, hogy egyáltalán nem otthon vagyok. Hoznom kellett volna egy gatyát is. Ha még hosszabb lett volna a póló... de egyáltalán nem takarta el a bugyimat. És természetesen Brandon feküdt az ágyon és első sorból láthatta a felszerelésemet. Ilyenkor volt jó, hogy nem beszélt. Csak felhúzta a szemét és gúnyosan vigyorgott. Égő fejjel feküdtem be az ágyba. És sikerült úgy elaludnom, hogy mikor felébredtem már este 11 volt. Olyankor pedig nem akartam már egyedül lemenni a városba. Visszaaludni jó ideig nem tudtam volna. Teljesen kipihent voltam. Felkeltem és kerestem egy gatyát legalább, mert nem akartam még egyszer beégni Brandon előtt. De mikor felkapcsoltam a villanyt, akkor láttam, hogy ő is alszik. De a fényre felébredt. Rohadt jó, ketten fogunk egész éjjel ébren lenni!
Csak reménykedni mertem benne, hogy épp akkor aludt el, és hogy fáradt. De ehhez meg kellett kérdeznem.
- Bocsi, hogy felébresztettelek. Rég alszol? – furcsa volt hallanom a hangomat fél nap némaság után.
- Aha. Már órák óta. Igazából nem vagyok már álmos. – mosolygott rám kicsit. Reszelős volt a hangja az ébredéstől. A térdeim majdnem összecsuklottak tőle. Kiszállt az ágyból, és azt hittem, hogy szívinfarktust kapok. Ott állt tőlem két méterre egy alsóban, cukin kócos hajjal mosolyogva. A hasamban elindultak azok a pillangók, amikről már nagyon sok helyen olvastam. De eddig azt hittem, hogy az nem az én stílusom, hogy ilyet érezzek.
És ekkor nem bírtam magammal. Két lépessel odaértem mellé és amilyen erősen tudtam, megöleltem. Kicsit habozott, de végül visszaölelt. Én pedig még soha sem éreztem magam olyan nagy biztonságban, mint a karjai között. Beszívtam az illatát. Érezni akartam akkor is, amikor nem volt mellettem. Éreztem, hogy adott egy kis puszit a fejbúbomra. Elmosolyodtam és vörös arcomat még jobban a mellkasába fúrtam.
Soha nem fog úgy nézni rám, mint ahogy szeretném. Pláne, mert barátnője van. De, mint barátomat legalább visszakaptam.
Elengedtem és leültem törökülésben az ágyára, ő pedig velem szemben helyezkedett el. Direkt mosolyogva megkérdeztem:
- Mesélj arról a lányról. Heatherrel is megbeszéljük a szerelmi ügyeinket. – próbálkoztam a témával. Erre teljes erőből rámnevetett. Mi volt olyan vicces? Észrevehette, hogy kérdőn nézek rá.
- A fiúk nem szoktak a barátaikkal annyira ilyenről beszélni. Akit láttál, ő volt a nővérem. Némelyik hétvégén hazajön hozzám. Sokszor bulizunk együtt. – még mindig nevetett. Az én szívemről pedig szerintem akkora kő esett le, hogy még a szomszéd városban is hallhatták. Nincs barátnője. Körülbelül a fülemig érő vigyorral ülhettem ott perceken keresztül. Elfelejtettem, hogy ő is ott ült előttem. Felhúzott szemöldökkel kérdezte meg, hogy mi van. Egy semmivel elintéztem, de még mindig úgy ültem ott, mint egy idióta.
- Csak nem örülsz, hogy nincs barátnőm? – hajolt hozzám közelebb. Körülbelül húsz centire volt az enyémtől az arca. Ennyire még sosem égettem magamat senki előtt sem. Vörös arccal ráztam meg a fejemet.
- Biztos? – hajolt még közelebb. Meleg lehelete csiklandozta az orromat. Legszívesebben odaordítottam volna neki, hogy szeretem. De nem mertem, és nem akartam elrontani a barátságunkat. Megint csak megráztam a fejem. Amire annyi volt a reakciója, hogy fokozatosan lassan, egyre közelebb hajolt. Szája már épp az enyémet súrolta, amikor kivágódott az ajtó és Heather lépett be rajta.
- Buliba megyünk emberek!