Előétel

23. rész

- Tudom és bármennyire is szeretném, nem lehet. - fel sem tudtam fogni a szavainak a jelentését, mert azokat is akkora szeretettel és gyengédséggel ejtette ki, hogy először fel sem tűnt, hogy épp teljesen szakít velem. Már ha egyáltalán kapcsolatnak lehet nevezni, ami eddig köztünk volt. De aztán végülis megértettem, hogy mit mondott és szerintem egy teljesen hallható reccsenéssel szakadt meg a szívem. Ahogy voltam csendben kisétáltam a lakásából, hazamentem és befeküdtem az ágyamba. Úgy éreztem magamat, mint egy zombi, mint akinek egy hatalmas űr tátong a szíve helyén, egy begyógyíthatatlan seb. Annyi időmet és gondolatomat pazaroltam erre a srácra, mióta ismerem nem tudja eldönteni, hogy mit szeretne tőlem, folyamatosan döntésképtelen és rángat dróton, mint egy rongybabát... és mégis, és mégis teljesen odáig vagyok érte. Az agyammal tökéletesen tudtam, hogy el kell engednem, de a szívem nem működött ilyen egyszerűen.

Az elkövetkező napok nagyon gyorsan pörögtek, főleg, hogy semmire sem tudtam koncentrálni, suliba jártam, Heatherrel beszélgettem, elmondtam neki, hogy szakítottunk, ő pedig nem firtatta tovább, láthatóan nem voltam kicsattanó állapotban. Iskola után hazamentem, játszottam a srácokkal, főztem és lefeküdtem. Mintha az egész világ teljesen szürkévé változott volna, nem érdekelt már semmi, egyszerűen csak nem volt életkedvem semmihez. A "szakítás" utáni harmadik napon Brandon odajött hozzám a suliban, megkérdezte, hogy vagyok, amire egy elég feltűnően gyilkos pillantást vetettem rá, így ezzel gyorsan felhagyott. Felajánlotta, hogy befejezhetjük közösen a könyvet, és hogy beszéljük meg, hogy melyik alkalmak jók nekem, de erre egyszerűen fizikailag nem voltam képes. Megmondtam neki is, hogy befejezem egyedül, odaírom a nevét majd, ezen ne aggódjon, de nem szeretnék közösen dolgozni. Érezhette a hangomon a szomorúságot és az határozottságot, mert nem erőltette tovább, csak köszönt és elsétált.

De ha azt hittem, hogy ez lehet a mélypont, akkor még fogalmam sem volt, hogy mi várt rám. Az elkövetkezendő két hétben pontosan ugyanazt a napi rutint ismételgettem, mint eddig, a könyv már kezdett egész szépen összeállni, és bár a szívem folyamatosan tompán sajgott, nem voltam hajlandó róla tudomást venni, csak hajtottam magam előre, és stabilizáltam a kapcsolatomat a kistesóimmal, akiket Brandon mellett alig láttam. Az egyik átlagos szerdán viszont sétáltam be az iskolába, amikor megláttam Brandont és a szokásos sleppjét az iskolaajtó előtt gyülekezni - ezt a látványt teljesen megszoktam, illetve megtanultam ignorálni már - de ezúttal Brandon keze egy lány dereka körül pihent. A tekintetemet szép lassan emeltem fel a nő csípőjétől kezdve az arcáig, amikor is realizáltam, hogy nem mással van együtt, mint Amberrel. Amikor rájuk néztem, akkor épp összevihogtak valamin, majd Brandon egy gyors csókot nyomott az ajkára, de aztán észrevett engem és felém villant a tekintete, majd gyorsan elfordította az arcát. Én teljesen kővé dermedve álltam az iskolaudvaron és éreztem, hogy egy könnycsepp lassan lepereg az arcomon. Az egy dolog volt, hogy szakított velem, de az, hogy együtt láttam újra mással, teljesen végérvényessé tette, hogy a köztünk lévő bármily bizonytalan kapocs is, de elszakítódott. Már nem voltam az övé, már nem vártam, hogy randizni vigyen, már nem játszottuk a macska-egér játékot, amiben egy kis szünet következett be, hanem teljesen túllépett rajtam. Az, hogy ezt Amberrel tette, az pedig csak még egy döfés volt az amúgy is vérző szívembe. Besiettem az iskolába és bezárkóztam a női mosdóba, hogy kisírjam magam, majd pedig, hogy rendbe tegyem az arcomat. Nem akartam neki azt a megelégedést megadni, hogy lássa, hogy sírtam miatta.

Másrészt viszont akár még hálás is voltam neki, így legalább nem kell titkon reménykednem többé, hogy esetleg mégiscsak visszatér, így megnyithattam a szívemet mások felé is akár. Elhatároztam, hogy változatok az életemen, ehhez pedig az első lépés az volt, hogy megkértem Heathert, hogy jöjjön be velem a városba tanítás után és vásároljunk néhány új felsőt, nőiesebb akartam lenni és tetszeni akartam magamnak, hogy elégedettebb lehessek azzal, aki vagyok. Iskola után felszálltunk egy belvárosba tartó buszra és bementünk egy plázába. Pontosan úgy éreztem magamat, mint bármelyik tinifilmben, amikor a ruhapróbálgatós zenés montázsok vannak, de nem érdekelt, végre egy nap volt, amikor történt is velem valami és Heather is folyamatosan próbált felvidítani. Végül három új felsőt vettem, az egyik egy mélyvörös denevérujjú póló, a másik kettő pedig virágmintás blúzok. Az egyik blúzt magamon is hagytam, miután megvásároltuk, ezzel is jelezve, hogy tényleg elkezdtem a változtatást. Spontán mód jött az ötletem, hogy menjünk el fodrászhoz is és Heather lelkesen elkísért, én levágattam a hajamból tíz centit, illetve tetettem be pár szőke melírcsíkot, hogy felfrissítsem a seszínű hajamat, Heather pedig egy nagyon hozzáillő vattacukor színű körmöt festetett magának. Ezután pedig a nap megkoronázásaként beültünk egy kávézóba, hogy együnk egy sütit. Tényleg jól éreztem magamat, valószínűleg látszott is rajtam, az új ruha pedig tényleg működhetett, mert az egyik kiszolgálófiú folyamatosan rám sandítgatott. Rövid szőkésbarna haja volt és zöld szeme, napsütötte szörfös srác benyomását keltette. Egy idő után azon kaptam magamat, hogy flörtölök vele. És nem azért tettem ezt, mert féltékennyé akartam tenni Brandont, hanem tényleg élveztem a figyelmét és nagyon aranyosnak tűnt, egyszer még meg is botlott a tálcával a kezében, annyira engem bámult. Mielőtt Heatherrel távoztunk volna a helyről, összeszedtem minden bátorságomat és úgy döntöttem, hogy odamegyek hozzá. Végülis ez volt a hátralévő életem első napja vagy mi. Épp a pultban állt - a kitűzőjéről megtudtam, hogy Keith a neve, ami teljesen illett hozzá - és mikor odaértem hozzá, akkor rám mosolygott. Visszamosolyogtam rá, kivettem a táskámból egy tollat és egy kis papírt, felírtam rá a telefonszámomat, odacsúsztattam elé és kimentem az üzletből Heather után.