Előétel

11. rész

Még fél órán keresztül nem jött ki onnét, ezért lefeküdtem aludni. Másnap délben ébredtem, akkor pedig már nem volt a szobában. Úgy viselkedett, mint egy gyerek.Miért kell előlem elfutnia? Mintha nem lehetne megbeszélni. Pláne, hogy én is együtt akarok vele lenni. Viszont az egyáltalán nem tetszik, hogy a tulajdonaként kezel.

Lementem sétálni egyedül. Gyönyörű volt a belváros. A tengerpartra is ellátogattam, leültem a homokba, és csak bámultam és gondolkoztam. Rájöttem, hogy egyáltalán nem tudtam kiigazodni Brandonon. Egyszer kellettem neki, egyszer pedig nem. Megnéztem az órámat, ami fél ötöt mutatott. Felkeltem, leporoltam magam, és elindultam a hotel felé. Reménykedtem benne, hogy ott lesz a szobában, de természetesen sehol sem volt. Magamban aggódtam miatta, de a haragom elnyomta. Összepakoltam a bőröndömbe a ruháimat, és elmentem oda, ahol azelőtti nap kitett minket a busz. Heather, Jason, és Heather partnere is ott volt, akit azt hiszem, Laurának hívtak. Aggódva kérdezgették, hogy mi történt velem azután, hogy Brandon elintézte a srácot. Csak annyit mondtam, hogy épségben felmentem a szobámba, A Brandonnal történt dolgokat addig nem akartam senki orrára kötni, ameddig ezt mi ketten meg nem beszéltük. Felszálltunk a buszra, én természetesen Heather mellé ültem. Valószínűleg láthatta rajtam, hogy valami bánt, de nem kérdezősködött. Ezt szerettem benne. Attól, hogy kezdtünk elég jóban lenni, nem akartunk egymás teljesen magánéletében vájkálni. Lényegében egész úton nem szóltam hozzá, csak bámultam ki az ablakon. Amint megérkeztünk és elköszöntünk viszont megöleltem, hogy ne hihesse azt, vele van valami bajom. Kivettem a gurulós bőröndömet a busz aljából és elindultam az utcánk felé, ami nagyjából egy kilométerre volt onnét. Csak azzal az eggyel nem számoltam, hogy Brandon is rajt volt a buszon, még akkor is , ha a beszállásnál direkt nem kerestem a tekintetemmel. Az is teljesen kiment a fejemből, hogy ő is gyalog van, és, hogy majdnem ugyanott lakunk. Egyszer csak mellém ért. Direkt a másik irányba néztem, egyszerűen nem akartam látni. Plusz, ha ránéztem volna, biztosan elgyengülök. De nem vette a lapot, mert így is hozzám szólt.

- Mi a baj? Ennyire lesokkolt a tegnap este? – biztosra vettem, hogy vigyorgott, miközben ezt kérdezte. Pár nappal azelőtt még a karjaiba vont, miközben sírtam, Miami közben viszont valamiben megváltozott. Követelőző lett, gúnyos és a tulajdonának tartott. - Ha tudni akarod igen, lesokkolt. Eléggé bunkó voltál. – válaszoltam neki egy kis hallgatás után. Erre egy „értem"-et bökött oda, és az út további részét csendben tettük meg egymás mellett. Amint tudtam, felsiettem a lakásba, és egyből jobb kedvem lett, ahogy megláttam a családom aggódó arcát. Egyesével megöleltem mindenkit, és egy szolidabb verzióját meséltem el a történteknek. Velük töltöttem az egész délutánt, és egyszerűen csak jól éreztük magunkat. Direkt korán lefeküdtem aludni, hogy legalább a hetet kipihenten tudhassam kezdeni. De természetesen a gondolatok szinte egész éjjel cikáztak a fejemben,és csak bámultam a plafont.

Semmi kedvem sem volt másnap iskolába menni, de nem mondhattam el anyunak, hogy: - Figyelj már Anya! Van ez a srác, aki körülbelül 50 méterre lakik tőlem, minden nap szinte ő vitt eddig suliba, extra helyes, azt hiszem, bőven többet érzek iránta, mint barátság. Ja és mellesleg vele voltam egy szobában a hétvégén, és még meg is csókolt.Szóval nem állhattam elő az igazsággal. Hazudni meg semmiképp sem akartam. Belapátoltam a reggeli müzlit és kedvtelenül mentem a buszmegállóba. Nem tudtam, hogy várt-e rám Brandon, vagy nem, és őszintén nem is érdekelt. Szerencsére a hétfőt és a keddet is kibírtam anélkül, hogy egymáshoz szóltunk volna. Persze láttam a haverjaival. És elég sokat voltam egyedül, mert Heather is velük evett, Jason miatt ugyebár... Nem direkt hagyott ott, mindig megkérdezte, hogy nem lenne-e baj, ha nem velem enne, de amilyen könyörgést láttam a szemében, egyáltalán nem gondoltam, hogy vissza kellett volna tartanom. Hétfőn elmeséltem neki az egész Brandonos sztorit az elejétől fogva, és százszázalékosan mellettem állt, és megértett. Komolyan kezdtem végre úgy érezni, hogy tényleg sikerült legjobb barátot találnom. A hétfő estét szokás szerint Brianékkel és Anyuval töltöttem, plusz még Heatherrel ökörködtünk webkamerán. Kedden is nélküle ettem, de szerencsére vittem magammal könyvet ( Agatha Christie ), szóval eltudtam magamat foglalni. Megbeszéltük Heatherrel, hogy átjön hozzám délután. Fel akart vidítani, én pedig szerettem volna kikapcsolódni kicsit, szóval mind a kettőnknek jól jött az ajánlat. Még amúgy sem volt nálam. Mielőtt ideköltöztünk, nem volt sok barátom, most meg nem akartam annyira, hogy megtudják, mennyire szegények vagyunk. De ha Heathert igazán a barátomnak tekintettem, akkor nem lehetett előtte akkora gond, hogy szűkösebben élünk. Amint kinyitottam az ajtót, a két rosszcsont szokás szerint már szinte repült felém. Amikor meglátták Heathert kicsit hátrahőköltek, de hamar visszanyerték a magabiztosságukat, és egyből elkezdték faggatni, hogy ő kicsoda, és, hogy ő biztosan egy manó (? , bár ha jobban belegondoltam, akkor az alacsony termetével és a színes cuccaival, egy kicsit tényleg olyan volt ), és legszívesebben már húzták is volna magukkal legózni. Valahogy lefejtettem őket egymásról, de közben magamban örültem neki, hogy semmi bajuk nem volt Heatherrel. Kerestünk egy vígjátékot, pattogtattunk ki kukoricát, és letelepedtünk filmezni. Időközben Dominic és Brian is csatlakozott hozzánk, de nem hangoskodtak, szóval engedtük, hogy maradjanak. A film után bementünk, és először divatbemutatózni akartunk volna a ruháimból, de mivel egyik sem volt az a túlságosan divatos darab, ezért inkább hagytuk az ötletet. Kapcsoltunk zenét, és pár perc múlva már azon vettük észre magunkat, hogy ott koncertezünk az ágyam tetején. Nagyjából még egy órát hülyéskedtünk, de utána már mennie kellett Heathernek, nekem pedig tanulnom. Mindenképpen szerettem volna elnyújtani a lefekvést, mert semmiképpen sem akartam, hogy szerda legyen. Nem akartam egy percet sem Brandon közelében eltölteni. Mivel szombat este teljesen megváltozott a viszonyunk, ezért nem tudtam, hogy hogyan viszonyuljak hozzá. Mérges annyira már nem voltam rá, szinte el is felejtettem a dühömet az „Enyém vagy!" kijelentése miatt. Még sosem volt addig barátom, és azt sem tudtam volna, hogy hogy álljak ahhoz az egészhez. A másik meg, hogy ő sem keresett, szóval nagyon nem hiányolhatott. Elkezdtem azon pánikolni, hogy lehet, hogy csak egy fellángolás voltam számára?! Ááá, még saját magamon sem tudtam kiigazodni, nem hogy rajta. Egyik pillanatomban nem akarok tőle semmit, a másikban meg az a bajom, hogy miért nem kellek neki... Kicsit nagyobb erővel kapcsoltam le a lámpát, mint kellett volna, és inkább bedugtam a lehető legnagyobb hangerővel a fülesemet és lefeküdtem az ágyra gondolkozni.