Előétel

7. rész

Amint ezt meghallottam valami eltört bennem, és elkezdtek ömleni a könnyeim, ösztönösen elkezdtem hátrálni, végül pár lépéssel hátrébb letérdeltem és a kezembe temettem az arcomat. Pár perccel később, amikor még mindig nem hagytam abba a sírást, éreztem, hogy Brandon átölel. Felemeltem a fejemet, és a szemébe néztem. Közben a kézfejemmel próbáltam letörölni a könnyeimet. Nem akartam előtte gyengének látszani. Sóhajtottam egy nagyot és felálltam, a mozdulatomat egyből követte ő is. Egy kis ideig csak bámultunk egymásra, egyikünk sem akart megszólalni. Én közben próbáltam megnyugodni, amennyire csak lehetett. Végül ő törte meg a csendet:
- Mi a baj? – kérdezte, szinte suttogva. Én leszegtem a fejemet, úgy válaszoltam neki. Nem akartam közben a szemébe nézni, vagy akár csak látni az arcát.
- Ez ... ez hosszú. Nyár végén költöztünk ide, azelőtt körülbelül 300 kilométerrel arrébb éltünk. Apámnak nem volt olyan napja, hogy ne ivott volna, és amikor otthon volt, üvöltözött mindenkivel. Anyu és én próbáltuk védeni a két kisöcsémet, de nem mindig sikerült. Egyikőjük már iskolás lenne, de addig nem járhat be, ameddig a pszichológus nem találja rá felkészültnek. Anya végre elhatározta magát és lelépett velünk együtt, azóta kaptunk rendőrségi távolságtartást, de még mindig félünk. Csak így négyen maradtunk egymásnak. És most, ahogy mondtad, hogy mi történt anyukáddal, egyszerűen belegondoltam, hogy mi lenne velem... velünk, ha Anya megbetegedne. És... - folytattam volna tovább, de csak annyit éreztem, hogy szorosan átölelt.
- Nem kell tovább mondanod. Felfogtam. Többet nem bunkózok, nélkülem is van elég bajod. - súgta a fülembe.Megköszörültem a torkomat, és kiléptem az öleléséből. Nem szoktam hozzá más emberek testi közelségéhez. Magamra erőltettem egy mosolyt.- Akkor barátok? – öklöztem a vállába. Így szokták a srácok, ugye? Ugye?- Aú, igen. De még egyszer megütsz, én a panel tetejéről doblak le. – mosolygott rám most már teljes szívből. Gyorsan elköszöntem tőle, és felmentem a lakásba. Már mindenki aludt. Nem csoda, fél három volt! Élvezni fogom a másnapi órákat. Csak a cipőt rúgtam le, és úgy ahogy voltam bedőltem az ágyba. Reggel fél hatkor pedig kelhettem fel. Örültem neki, mit ne mondjak. Végeztem a szokásos reggeli készülődéssel, bár közben körülbelül 5 percenként mentem ki a konyhába kávét inni. Mielőtt elindultam volna a suliba, megálltam az előszobai tükör előtt, hogy szemügyre vegyem magam. A hajam még kicsit hullámos volt, nem tudtam teljesen kivasalni. Egy Linkin Park póló volt rajtam, alatta egy kicsit szaggatott világos farmernadrág, és az elmaradhatatlan tornacipőm. Intettem egyet a fiúknak, és kiléptem az ajtón. Miközben lesétáltam a harmadikról, párszor majdnem lezuhantam a lépcsőn. Néha aludni is kéne, khm. Lehet nem lenne annyi balesetem. A ház előtt pedig ott állt Brandon nekitámaszkodva a motorjának, és a kezében tartott egy bukósisakot.Mivel a motorra már volt egy akasztva, innét arra következtettem, hogy elég valószínű, hogy rám vár. Odamentem hozzá. - Szia haver. – kaptam tőle egy ezerwattos mosolyt. Hogy tud még 3 óra alvás után is ilyen jól kinézni?! - Szevasz haver. – vigyorogtam rá vissza. – Mostantól van egy taxim? – néztem fel rá.
- De csak mert te írod kettőnk helyett is majd a könyvet. – nyújtotta ki a nyelvét. Bemutattam neki, majd elvettem a kezéből a bukót.Míg odaértünk a sulihoz, azon gondolkoztam, hogy jobban ment a sorom, mint alapból gondoltam volna. Két barátot is sikerült szereznem és komolyabb konfliktusom nem is volt.
Mire a gondolatmenetem végére értem, már meg is érkeztünk. Brandon leparkolt az iskola mellett levő parkolóban, én leszálltam és odaadtam neki a sisakot.
- Ma délután neki tudunk állni végre? – kérdeztem reményteljesen. - Persze. Hány órád van ? – bólintott komolyan.- Öhm, azt hiszem, hogy 9. Miért? - Nekem is . – mosolygott. – Akkor órák után majd én viszlek haza. – intett egyet, és már el is tűnt. És pont erre a végszóra érkezett meg a semmiből Amber, aki azonnal le is támadott. - Elmagyaráznád, hogy miért is visz haza téged Brandon – „érdeklődött". - Elmagyaráznád, hogy mi közöd van az életemhez? – vágtam neki vissza. A kabátzsebemben levő kezem kezdett ökölbe szorulni. 16 éven keresztül éltem terrorban, azt hiszi, hogy majd ő fog engem kikészíteni? Idegesíteni maximum. - Azért mert Brandonnal összetartozunk. – Édes Istenem! Ez fanatikus!- És ezt ő is tudja? – húzódott mosolyra a szám. Én ezzel a részemről letudtam a beszélgetést, és elindultam a sulikapu felé. Mikor elmentem mellette, vállal kicsit nekimentem. Mikor már távolabb jártam, még mindig hallottam, hogy sipítozik. Úgy kell neki.
Beléptem a fotocellás ajtón, köszöntem a recepciósnak, és felbaktattam a lépcsőn. Beestem a terembe és ledobtam a cuccomat a padomra, majd levágtam magamat a székre. Valószínűleg feltűnt Heathernek, hogy ideges vagyok, mert egyből elkezdett fürkészni. Gondolom el akarta dönteni, hogy hozzám szabad-e szólni, vagy nem. Nem akartam, hogy az én idegbajom miatt ő érezze magát rosszul, szóval elébe mentem, és én szólítottam meg.
- Na mizujs? Mi volt veled tegnap? – kérdeztem – amennyire tőlem telt – kedvesen. Lesütötte a szemét és motyogott valamit, de nem hallottam, hogy mit. Megkérdezni pedig már nem volt időm, mert közben becsöngettek. Szünetre meggondoltam magam, és inkább úgy gondoltam, hogy nem faggatom Heathert. Elmondja, ha akarja. Inkább kérdeztem a szombatra tervezett első közös programunkról. Amiről azt reméltem, hogy egy jó barátság kezdete lehet. Egyből feldobódott és egy csomó ötletet mondott, hogy mit csinálhatnánk szombaton Burger King után. De végül abban maradtunk, hogy elmegyünk egy – az itteni diákok körében – elég híres szórakozóhelyre, név szerint a Blackberry's-be. Ezzel el is ment a szünet, majd egy duplaóránk következett az osztályfőnökünkkel. Mire ennek is vége volt, már kezdődött az ebédszünet. Heatherrel együtt lementünk a menzára, de csak ő evett. Én úgy gondoltam, hogy majd eszek délután Brandonnál, amit amúgy is megfőztünk. Én foglaltam egy asztalt, amíg Heather választott kaját. Pár perccel később a tálcáján egy zöld trutyival , az arcán pedig csalódott arckifejezéssel tért vissza. Szégyen, hogy egy szakácssuliban nem főznek normálisan. - Nem hiszem el, hogy egyszer sem tudnak ehető kaját adni! Ez kínzás! Kellene nekik egy normális szakácskönyv... - csóválta meg a fejét. Én egyből felsikoltottam, amire az egész ebédlő odakapta a fejét. Egy mosoly kíséretében megnyugtattam mindenkit, hogy jól vagyok, és nem vagyok őrült. Csillogó szemekkel fordultam Heather felé.- Te egy zseni vagy! Megvan miről csináljuk a könyvet. – Kicsit furcsán nézett rám, de láttam rajta, hogy örült amiért boldog vagyok. Nem kérdezte, hogy milyen lesz a könyv, és én nagyon örültem ennek. Először is még nem dolgoztam ki teljesen a témáját, csak egy gyors ötlet volt. A másik pedig az volt, hogy úgymond a vetélytársam volt. Megette a zöld akármit, és visszamentünk az osztályba, és többet nem is jött fel a verseny témája, csak átlagos csajos dolgokról dumáltunk.
A tanórák hamar véget értek, mosolyogva elköszöntem Heathertől. A fél vállamra véve a táskát kimentem a parkolóba. Brandon motora ott volt, amitől még jobban feldobódtam. Leültem a kavicsos talajra a motor mellett, felhúztam a térdeimet. Előkerestem a táskám mélyéről a fülesem, és egyből be is dugtam a fülembe. A lehető leghangosabb fokozaton hallgattam a zenét, plusz közben még el is bambultam a könyv ötletén agyalva. Talán ezért is nem vettem észre Brandont. Csak akkor tűnt fel, hogy áll ott valaki, mikor fölém tornyosult, és hirtelen egy nagy árnyék kellős közepén találtam magamat. Kivettem a füldugót, felnéztem rá, és rámosolyogtam.
- Képzeld, megvan a tuti ötlet. – Miközben ezt mondtam feltápászkodtam. Úgy kellett magamra szólnom, hogy ne kezdjek el ugrálni mint egy 5 éves. Ahogy láttam, nem nagyon hatotta meg a dolog. Nem érdekel! Most még a nemtörődöm hozzáállásával sem tudja elrontani a kedvemet. - Remek. Mehetünk? – tartotta felém a bukót. - Ja persze. – vigyorogtam rá teli szájjal. Miközben utaztunk elkezdtem parázni, hogy milyen lehet a családja. Hiszen attól a naptól kezdve úgy volt, hogy heti két délutánt is náluk töltök. Izgultam. Természetesen kicsi volt a forgalom, hogy véletlenül se lehessen időm felkészülni. Mire felócsudtam már helyet is keresett, hogy hová tegye le a motort. Tényleg nagyon közel lakott hozzánk, csak két panellel arrébb. Gondolkoztam rajta, hogy inkább felfutok a lakásba és kizárom. De nem lehetek gyerekes. És egyáltalán miért félek ennyire attól, hogy bemutat a családjának? Igyekeztem csigatempóban leszállni és követni, de egy idő után feltűnt neki és rámszólt, hogy iparkodjak. Nem tehettem mást, mentem utána. Ő is harmadikon lakott mint mi. Annyiban jó, hogy emeletes házban laktunk, hogy edzettebb lettem, és nem égettem magamat azzal, ahogy fújtatok lépcsőzés közben. Ahogy az ajtajuk elé értünk, kezdtem még jobban megijedni. - Izgulsz mi? – nevetett. – Szívesen végignézném mit szerencsétlenkedsz a bemutatkozásnál, de a tesóm már elköltözött, anyám meg mint említettem ... - köszörülte meg a torkát. Én pedig megkönnyebbültem. Egyrészt örültem, hogy nem kell ma bemutatkoznom, mindig is utáltam. Másrészt viszont nagyon sajnálom, hogy a betegsége miatt van távol az anyja. Ahogy beértünk, Brandon felakasztotta bőrkabátját az ajtótól balra helyet foglaló szekrénybe, és a tornacipőjét is betette a cipőtartóra. Nem is tudtam róla, hogy rendszerető. Pedig a lakáson látszott, hogy valaki rendben tartja. És ez a valaki ezek szerint nem más volt, mint Brandon. - Körbevezetsz? – kérdeztem félszegen. Komolyan bólintott és elindult. A bejárati ajtó után körülbelül egy 4 méteres folyosó volt. Amiről bal oldalról nyílt a nappali. De az ajtaja ki volt szedve, így egy nagyobb teret képezett. Nagyon modernen, de otthonosan volt berendezve. És ahogy láttam tele volt kiskori fényképekkel Brandonról. Lesz mivel szívatnom. Muhaha.A folyosó végén foglalt helyet a konyha, jobbról pedig egy szoba, és egy kisebb folyosó nyílt. A szoba ajtajára egy Ramones logó volt ragasztva, szóval gondolom az Brandoné. A folyosón pedig valószínűleg a fürdő a és a WC lehetett. Brandon a számból vette ki a szót, mikor megszólalt.- Persze, benézhetsz a szobámba. – vonta fel a szemöldökét és mosolygott. Fogalmam sem volt, hogy honnan tudhatta, hogy arra gondolok. De kaptam az alkalmon és benéztem. Fiús volt, tele poszterekkel, az ágya fölött gördeszka lapok voltak, és a szoba sarkában volt egy gitár is telematricázva. Azt hittem, hogy a szobájából ítélve hátha megtudok valamit róla. Kicsit csalódottan csuktam be a szoba ajtaját. Brandon felé fordultam, összecsaptam a tenyerem és közöltem vele, hogy üljünk le megbeszélni a könyv ötletét.