Előétel

13. rész

Lefagytam. Legszívesebben ott helyben pofon vágtam volna, de valahol mélyen tetszett ez a stílusa. Talán mégis van abban valami, hogy a lányok a bunkó pasik után vonzódnak ... De mivel nem akartam,hogy látszódjon rajtam, hogy igaza van, ezért küldtem felé egy „Nagyonviccesvagy"- mosolyt,odabattyogtam a tévéjéhez, kikapcsoltam és szóltam neki hogy a konyhájukban várom maximum 5 percen belül, lehetőleg egy kissé jobban felöltözve. A látvány nagyon is tetszett így félmeztelenül, de én azért jöttem, hogy főzzünk, márpedig ha a kidolgozott hasát kellett volna néznem egész nap, akkor abból túl sok szakmaiság nem következett volna. De amint letelt az öt perc, ott állt menetkészen, szóval vagy mégis érdekli valamennyire a szakmai előmenetele, vagy én voltam elég határozott. Reméltem, hogy az utóbbi, mert mostanában, mióta ismerem Brandont, azóta elég sokat veszítettem a határozott fiús stílusomból, talán csak a zenei ízlésem maradt. A múltkor, mikor átjöttem már nagyjából kitaláltuk a szerkezetét a könyvnek, most már csak főzni kell, és amint meglesznek a receptek, onnantól kezdve pedig csak a szerkesztés lesz hátra. Nagyon reméltük - főleg én, mivel Brandont láthatólag jobban érdeklik a haverjai meg a csajok, mint ez az egész beadandó – ,hogy elkészülünk a határidőre vele, hiszen már két hónap elment a tanévből, és még lejönnek ebből a szünidők, az év végi bál szervezése, és az az miatti felhajtás is.Estig elkészítettünk 3 fogást is, próbáltuk hónaphoz kapcsolni őket, elmosogattunk és fáradtan dőltünk le a kanapéra, mert úgy voltunk vele, ha már főztünk, akkor vacsorázzunk is belőle. Végig remegett a térdem, hiszen, tudtam, hogy végig egyedül leszünk nálunk. Az anyukája ugye kórházban – még mindig összeszorul a szívem, ha rágondolok, a nővére pedig már dolgozott, és mint elmesélte, csak néha járt haza, máshol is lakott már. Főzés közben vicceskedett, és végig röhögtük a délutánt, de estére valahogy csöndesebb lett, magába fordult. Nem tudom mi történt vele, vagy mire gondolt, de nem mertem tőle megkérdezni, hogy mi bántja, már így is többet árult el nekem, mint amennyit szeretett volna szerintem. Gyorsan ettem, szinte lapátoltam az ételt, és utána egyből gyorsan el is akartam menni, egyszerűen rossz volt látnom, hogy ilyen kedvében van, és én nem tudok rajta segíteni, valamint zavarni sem szerettem volna. Felálltam az asztaltól, megköszöntem az egész napot, és hogy annyit segített, és elindultam az ajtó felé. Mintha eddig nem is lett volna ott, de erre felkapta a fejét.
- Ne menj...Kérlek. – Szinte csak suttogta a szavakat, én pedig megborzongtam tőle. Olyan mély és rekedtes hangszíne volt, és olyan kétségbeejtően mondta ezeket. Ha tehettem volna ott maradok vele egész éjjel. Ha arra kér, talán még a világ végére is elszököm vele. Természetesen maradtam. Magamnak próbáltam bemesélni, hogy kemény leszek vele szemben, hogy lesz tartásom, de az volt az igazság, hogy egy szavával meg tudott győzni. Visszamentem az asztalhoz és leültem. Mély lélegzetet vettem – és bátorságot – és megkérdeztem, hogy miért szeretné ha maradnék.
- Fogalmad sincs, mennyire rossz egyedül itt egy idő után. Az elején persze jó volt, hiszen melyik kamasz srác ne örülne neki, ha övé az egész lakás. Aztán egy idő után már csak arra tudtam gondolni, hogy mi van anyával, és hihetetlenül csendes tud lenni ez a lakás. Hiányzik belőle az élet hangja. Néha feljönnek a haverok, de inkább szabadulni szeretek innen. Az elején még élveztem, hogy felhívhatom az idióta kislányokat, akik rajonganak értem valamilyen oknál fogva. De unom, és azt meg még jobban, hogy senkivel nem tudok semmit megbeszélni. Kivéve veled. – itt rámnézett és keserűen elmosolyodott. A szívem zakatolt, és olyan boldog voltam, mint még soha szerintem. Néha egyszerűen csak rájött az őszinteség, és én ilyenkor szerettem a legjobban, amikor levetkőzte a bunkó srác szerepét. De sajnos az ilyenek után tudom, hogy jobban vissza fog húzódni, és úgy fog tenni, mintha meg sem történt volna ez az egész. Már gondolkoztam, hogy erre az egészre mit válaszoljak, de legnagyobb meglepetésemre még folytatta. – Mondtam már, de te vagy az egyetlen Anyán és a nővéremen kívül, aki megmondja, hogy mit gondol rólam. Gondolkodás nélkül elküldesz a francba és ez tetszik. Akár a haverjaimnak akár a lányoknak még ha egy mosóporról beszélnék, akkor is bólogatnának, csak hogy a kedvemben járjanak és jófejeknek tűnjenek, illetve, hogy megfektessem őket. Ez kívülről jó életnek tűnhet, de magányos vagyok. És szeretnék bocsánatot kérni a délutáni miatt is. Egyszerűen csak nem tudom, hogy mit kezdjek veled. – Most viszont már tényleg befejezte, én pedig egyre kevésbé tudtam, hogy mit válaszoljak neki erre. Értelmezni sem tudtam egyből, de a szavak beleégtek a fejembe, így valószínűleg egész éjjel lesz min gondolkodnom. Mentőötletként felajánlottam, hogy nézzünk filmet. Bevezetett a szobájába, amibe legalább nem idegenként léptem már be. Mint már párszor említettem, hogy fiús vagyok eléggé, így nem volt nehéz a filmválasztás, mind a ketten egy horrorra szavaztunk. Ő végigfeküdt az ágyon, én pedig felhúzott térdekkel letelepedtem az ágy másik végére. A film alatt szinte végig őt figyeltem, jó volt látni, ahogy kikapcsolta magát és szórakozott. Iszonyatosan jól nézett ki, egy egyszerű farmer volt rajta és egy sima Nirvanás póló, a haja össze volt borzolva, a gyönyörű szemeiben pedig visszatükröződött a tévé fénye. Meg akartam érinteni, de nem mertem, fogalmam sem volt, hogy hogyan reagálna, így tehát maradtam a helyemen és néztem a filmet. Amint vége lett, feltápászkodtam, hiszen addigra már tényleg ideje volt mennem. Anya a keddre és a szerdára úgy volt beosztva, hogy már akkor otthon volt, amikorra én érek haza alapesetben a suliból, szóval nincsenek egyedül, de akkor is. Soha nem csináltam ilyet, hogy eddig maradjak el. Felálltam és átmásztam Brandonon, akinek közben a kézfeje súrolta a derekamat, hihetetlenül jó érzés volt. De itt még nem ért véget a mai meglepetések sorozata. Megint rámnézett azzal az átható tekintetével és megkért, hogy aludjak nála.