Stuck On You | ✔

VIII.

Barbara Lightning

Reggel arra riadtam fel, hogy valaki sétál. Dehát egyedül vagyok! Én meg itt fekszem az ágyban.

-Hahó! - kiáltottam miközben felültem az ágyon. Nem jött válasz. -Hahó! Van itt valaki? -mondtam az előzőnél hangosabban. A léptek egyre hangosabbak lettek, de még mindig nem szólt senki.

-Csak én vagyok az. -lépett be a szobába Shawn.

-Jesszusom! Úgy megijesztettél! -fújtam ki hosszan a levegőt.

-Igazán nem akartalak! Nyitva volt az ajtó és... - kezdte volna megmagyarázni, de félbeszakítottam.

-Nem baj, hogy bejöttél. -egyintettem.

-Egyébként jó reggelt. -mosolyodott el majd leült az ágyam szélére.

-Neked is jó reggelt. - húztam mosolyra én is a számat. -Jó idő van odakint?

-Esik az eső, de nincs hideg. - nézett ki az ablakon.

-Kapok puszit? - mondtam még teljesen kómásan.

-Ó! Nem az volt, hogy utálsz? -játszotta a meglepettet.

-De. Utállak, csak kérek egy puszit. -mosolyogtam.

-Jól van, értem. -nevetett majd felállt és közelebb jött hozzám. Megsimította a hajamat és az arcom fölé hajolt. -Hova szeretnéd?

-Ahova tegnap kaptam. -vigyorogtam majd egy pillanat alatt meg is ízlelhettem Shawn mézédes ajkait. El nem tudom mondani, hogy emmnyire hiányzott már ez. A csókja még mindig halálos. Egyszer kell, hogy megcsókoljon utána már szó szerint éhezel az érintésére. Lassan feljebbcsúsztam az ágyon, hogy Mendes is odaférjen és valamivel kényelmesebb testhelyzetben faljuk egymást. A haja mint mindig eszméletlenül puha volt. A kezei lágyan simogatták a hátam. Szorosan ölelt magához. A mellkasa gyorsan emelkedett fel-le. Egészen hevesen és vadul csókolt. Türelmetlen volt, alig hagyta, hogy levegőt vegyek. Nem tudtam neki ellenállni, de azthiszem nem is akartam. Borzasztóan hiányzott, hogy megállítsa nekem az időt és csak ő létezzen számomra...hogy elrepítsen egy másik galaxisba...

Amikor Shawn összekulcsolta a kezeinket megláttam az óráját. Ami 10:31-et mutatott.

-Úristen! Nekem annyi! - sikítottam.

-Hmm baba. - morgott Shawn.

-Nem! Tényleg végem van! - egy pillanat alatt felpattantam az ágyról és a szekrényemhez rohantam.

-Miért? Mi a baj? - fordult felém lassan az ágyon ülő személy.

-Fél tizenegy is elmúlt. Kilenc óta ott kéne lennem a színházban basszus... -magyaráztam miközben begomboltam a nadrágomat.

-Biztos nem szedik le a fejed. -próbált megnyugtatni.

-Shawn nálam ez nem olyan mint nálad. Akármennyit késel, örülnek, hogy ott vagy. Engem simán nélkülöznek amit nem hagyhatok, mert rohadt sokat gyakoroltam ezt a szimfóniát, hogy tökéletes legyen. Torelli igazgató úr le fogja szedni a fejem. - rángattam magamra egy blúzt és már rohantam is a fürdőszobába fésülködni. Hogy lehetek ilyen hülye? A koncert után egyből jönnöm kellett volna haza. Nem kellett volna 5 órakor éppen, hogy hazakeverednem. Hogy lehetek ekkora barom? -Mendeském én megyek. - siettem be a szobába, hogy a fellépőruhámat eltegyem.

-Ha kocsival megyünk gyorsabb lesz. Elviszlek. - fuvar téren sosem hagyja, hogy döntsek. Ha azt mondja, hogy elvisz akkor mondhatom azt, hogy nem kell meg nem akarom. Akkor is elvisz. Három percen belül már úton voltunk a színház felé.

-Torelli mester ki fog rúgni. Le fogja szedni a fejem. - motyogtam.

-Ki ez a Torelli mester?

-A színház igazgatója és egy világhírű balett művész. Mostmár tanár, de egy-két darabban látható még.

-Értem. - bólintott majd az egyik kezét leemelte a kormányról és a combomra csúsztatta. A kezemet a kézfejére csúsztattam. Sajnos nálunk nem működött az, hogy az ő hatalmas tenyerében elveszik az én kis kezem ugyanis nekem is nagy tenyerem volt a hosszú ujjaimból kifolyólag. Mendes pár perc múlva leparkolt a második munkahelyem előtt. Én kiszálltam a járműből, de nagy meglepetésemre a sofőröm is jött velem. -Megvédelek. -szorította meg a kezem. Sietős léptekkel beléptünk a színházba. Az igazgató úr már a folyosón várt. Valószínűleg rám.

-Jó reggelt Torelli mester. - bókoltam neki mint egy táncos. Az itt dolgozókkal megtaníttatta, hogy a balett táncosok, hogy "köszönnek" egymásnak. Finoman megböktem Shawn aki elég bénán, de utánzott engem. Fogadta a köszönésünket és hagyott beszélni. -Elnézést kérek a késésért.

-Művésznő! Maga mit képzel magáról! Másfél órás késés után csak úgy beállít, hogy elkésett?! Nézze.... ERRE MINIMUM EGY ÉRTELMES MAGYARÁZATOT ELVÁRNÉK! Már mindenki próbál legalább egy órája! Pontosan tudja maga is, hogy egy óra is sokat jelent, erre csak úgy elkésik?! Barbara. Maga itt a legjobb zongoristám, bizonyára tudja, hogy sokan csak maga miatt jönnek el...DE HOGYHA ELKÉSIK ÉS NEM TUD FELKÉSZÜLNI MILYEN ELŐADÁS LESZ EZ?! AZT MEG NEM TEHETEM MEG, HOGY LECSERÉLEM MERT EGY EGÉSZ SZIMFÓNIÁT SENKI NEM TUD MEGTANULNI 4 ÓRA ALATT! Teltház lesz. Teltház! TELE LESZ AZ EGÉSZ SZÍNHÁZ! HA MAGA NEM LESZ FELKÉSZÜLT ÉN MIT CSINÁLOK MONDJA MÁR MEG?! -ordított velem torka szakadtából az igazgató úr.

-Elnézést... - hajtottam le a fejem.

-NE ELNÉZÉSEZZEN! AZONNAL MENJEN A SZÍNPADRA ÉS AMÍG NEM GYAKOROLT 3 ÓRÁT MEG SE LÁSSAM A SZÍNHÁZBAN MÁSHOL! A FŐPRÓBÁRA TÖKÉLETESNEK KELL LENNIE MINDENNEK! -folytatta az ordítozást.

-Igen... - hadartam majd már mentem is a színpadra, csak előtte letettem a cuccomat. Borzalmasan éreztem magam. A legközelebbi színpadhoz mentem, hogy még többet tudjak gyakorolni. Mivel közel voltam a folyosóhoz, amíg előkészítettem a hangszert hallottam Shawn és az igazgató úr beszélgetését:

-Torelli mester. Kérem, ha mindenképp ordítani szeretne valakivel akkor velem ordítson, ne Barbie-val! -mondta Shawn. -Barbie miattam késett el. Ő erről nem tehet. Itt csak én vagyok a hibás. Ne őt szidja hanem engem. Kérem.

-Ki maga? - kérdezte úgy a mester, mintha egy idegennek nyitott volna ajtót.

-Shawn Peter Raul Mendes. -mondta magabiztosan.

-Kije maga Barbara művésznőnek? -jajj ne. Ne. Ne. Ne. Csak ezt ne. Torelli mesternek az egy nagyon rossz szokása, hogy ha valakivel beszél egy személlyel akkor attól megkérdezi, hogy kije annak az embernek aki éppen szóban forog. Félek a választól, de nagyon.

-Nem tudom... - mérget vennék arra, hogy most megvakarta a tarkókát!

-Hogyan lehet ez? - azthiszem ezzel a válasszal sikerült meglepnie a balett művészt.

-Tudja a mi kapcsolatunk Barbie-val eléggé bonyolult viszont nekem mennem kell a stúdióba.

-Értem fiam. - itt hagyott egy kis szünetet. Remélem nem azt hitte, hogy a Sugar Daddy-m vagy valami ilyesmi! -Nos, Mendes úr. Nagyon örültem a találkozásnak. Remélem láthatom még a mai napon a nézőtéren.

-A harmadik előadáson itt leszek. Viszlát!

-Viszlát! - a mester hangja mostmár sokkal vidámabbnak hallatszott. Shawn csodákat tett vele. Vagy titokban az igazgató úr is Mendes army?