Add át a tested! {JiKook ff} (Befejezett)

Utazás a pokolba

Kicsit elvont rész lett, illetve szar is, úgyhogy előre is bocsánat xd

~Jungkook szemszöge~

Egy ideig ledöbbenve, magamba roskadva ülök, az orvos szavait meg se hallva, de aztán Jimin köhögőrohama magamhoz térít. Oldalra pillantva meglátom, hogy tiszta vér a keze, amibe köhög, mert szétterjedt a rohadék patás dög rákja a tüdejében. Leesik, hogy nincs időm kétségbeesni, mert Jimin órái meg vannak számlálva.

- Elnézést - fordulok az orvos felé egy pillanatra, majd felkapom Jimint és elindulok vele kifelé. Az ajtóba belerúgok, amitől nem csak kinyílik, de ki is szakad a helyéről, így utánam kiabálnak, de természetesen nem állok meg. Olyan gyorsan kell cselekedni, ahogy csak lehet.

Döntöttem: ez egyetlen esélyem, ha mégis megpróbálom átváltoztatni démonná és reménykedem, hogy a patás rákja elmúlik, ha Jimin már nem lesz ember. Végülis ha én idefent befolyásolok valakit, de lemegyek, akkor már túl nagy a távolság köztünk ahhoz, hogy továbbra is a hatásom alatt legyen... Az egyetlen reményem pedig, hogy hiába nagyobb az ereje ennek a dögnek, ekkora azért neki sincs. Ha mégis, akkor Jimin még hamarabb fog meghalni, ráadásul a pokolban. Ha ezt megteszem vele... nem fogok tudni segíteni a lelkén és örökké szenvedni fog.

A mások kockázat pedig, hogy olyan gyenge a teste, hogy belehal az utazásba vagy az átváltozásba. Ezt figyelembe véve nagyon kicsi az esélyünk, de ha idefent maradunk, mindenképp meg fog halni. Ha pedig meghal és miattam a pokolban fog szenvedni a lelke örökké, azt nem tudom, hogyan fogom feldolgozni. Igaz, hogy a démonidézésért is pokolba kerülhetnek az emberek, de ha az utolsó pillanatban megbánja bűnét, azaz hogy engem hívott segítségül, akkor még megbocsájtást nyerhetne. De csak akkor, ha idefent marad...

Ahogy a minket bámuló emberekkel nem foglalkozva kifelé rohanok vele az épületből, azon gondolkodom, hogy talán mégis jobb lenne, ha tisztán halna meg. Ha ezt teszem vele és nem tudom megmenteni, az rosszabb, mintha idefent érné utol a halál... Talán nem kéne ennyire önzőnek lennem...

Lelassítok és lenézek Jiminre, aki leizzadt, folyamatosan remeg és láthatóan komoly fájdalmai vannak. Még emlékszem, mennyire fájdalmas is volt, mikor engem vittek le a pokolba. Sose változtattam még át senkit, így nem tudom, hogy meg tudnám-e védeni az erőmmel a sérülésektől, vagy sem. Ha az utazástól meg is védhetem egy pajzzsal, a démonná változtató ital okozta fájdalomtól már nem hiszem, hogy menni fog... Annak piszkosul fájnia kell, hogy megbánd a legnagyobb bűnt, amit csak el lehet követni és emlékeztessen, hogy mostantól el van átkozva a létezésed.

Kiérek a kórházból karjaimban Jiminnel és tehetetlenül nézem őt, ahogy csukott szemmel szenved és már a végét járja. Sírni kezdek, a könnycseppjeim pedig ráhullanak az arcára, mire megremeg a pillája és óvatosan kinyitja a szemét.

- Miért... sírsz? - kérdezi halk, gyenge hangon, amitől csak még nagyobbá nő a fájdalom a szívemben. Nem tudom feladni... Nem bírom tétlenül nézni, ahogy meghal. Vállalnom kell a kockázatot, hogy miattam a pokolban fog meghalni, mert akkor legalább van esély rá, hogy meggyógyul. Fájdalmasan kicsi esély, de legalább esély.

- Ne törődj velem, Jimin - mondom egy mosolyt kipréselve magamból, miközben továbbindulok vele a kocsihoz - Nemsoká minden rendben lesz.

Túl gyenge, hogy bármit is mondjon, így csak behunyja a szemét. Annyira rohamosan romlik az állapota, hogy amikor beteszem a kocsiba és bekötöm, megrémülök, hogy már meg is halt... de aztán rájövök, hogy csak elaludt vagy inkább elájult, mivel a szeme csukva, a feje pedig előrebukik.

Bepattanok mellé és villámgyorsan elhajtok vele egy boltba, hogy vegyek pár dolgot, ami kelleni fog. Út közben láthatatlanná válok, mert szükségem lesz minden csepp energiámra, ha meg akarom menteni Jimint. Soha életemben nem voltam még ennyire ideges és ez meglátszik a vezetési stílusomon is. Amerre csak járunk, dudálás zaja kísér, de most nincs időm ezzel foglalkozni.