Add át a tested! {JiKook ff} (Befejezett)

A parancs

- Szopjál! - parancsol rám Jungkook, mire leesik az állam. Hogy gondolja?! Ez nem normális!

- Te... - kezdem, de megakadok, mert kurvára nem merek ujjat húzni egy démonnal. Tudja, hogy félek tőle és most jól szórakozik rajtam - Hogy kérhetsz ilyet?

- Úgy, hogy kanos vagyok - mutat a péniszére, ami... egyértelműen nem emberi méret. Kiszárad a szám a szűk bőrnadrágján lévő dudortól, ami egyre nagyobbra duzzad - Ha nem tudnád, nekem is van farkam.

Oh, de még mekkora... hogy a francba ne tudnám, amikor így átüt a nadrágján? Folyamatosan ingerli a szememet...
Persze csak azért nézek oda néha, mert irigylem őt. Amúgy nem érdekel.

- Úgy látom, kezed is van, nem is egy - találom meg a hangom, ami most kissé rekedtesen cseng, én mégis rendületlenül próbálok önbizalmat színleli - Segíthetsz magadon.

- Majd te segítesz nekem szépen - vigyorodik el gonoszan. Nem, ez nem jó szó rá. Ördögien vigyorog... amikor a szemében felvillan az a vörös fény, már tudom, hogy kurva nagy bajban vagyok - Ha nem teszed önszántadból, akkor majd kényszerítelek rá!

Csak arra tudok gondolni, mennyire nem higiénikus ez és menyire félek tőle. Sose érek hozzá másokhoz, még a kezüket se fogom meg, most meg vegyem a számba egy démon farkát?? A milliónyi baktérium gondolatától is kiráz a hideg. Bár nem tudom, hogy a démonokra is úgy tapadnak-e a bacik, mint az emberekre.

- Jungkook... - kezdem remegő hanggal, akaratlanul is könyörgőre fogva, de már késő.
Hirtelen megérzem azt az ellenállhatatlan erőt, amivel átveszi a hatalmat felettem. Mintha már nem is az én testem lenne.

A lábaim megindulnak felé és hiába parancsolom nekik az ellenkezőjét, egyik lépés a másikat követi. Mintha egy börtönbe lennék zárva. Szörnyű érzés, hogy semmit se tehetek ellene, még beszélni se tudok. Ha megpróbálom szóra nyitni ajkaim, azok épp csak résnyire nyílnak és tehetetlenül remegnek. Nincs elég erőm, hogy szembeszálljak vele.

Amikor odaérek, egy hirtelen mozdulattal térdre rogyok, amitől ajkaimat elhagyja egy halk, elfúló hang. Ezek szerint csak az előre eltervezett tetteimre tud hatással lenni, az önkéntelen reakcióimra nem. Talán ezt kihasználhatnám ellene... csak még nem tudom, hogyan.

A kezeim megindulnak felé; hiába próbálom megállítani őket, csak egy enyhe remegést tudok kierőszakolni. A szívem hevesen ver; egyszerre félek és valamiféle beteges izgalom is hatalmába kerített. Biztos ő irányítja, hogy mit érezzek... mert egy démon leszopása nem válthat ki belőlem izgalmat, az biztos. Vagy talán csak az adrenalin.

Ugye?

Izmos, tetoválásokkal borított alhasát nézem, miközben a kezeim kigombolják a nadrágját. Póló nincs rajta, de legalább egy bőrnadrágot visel fém csatos övvel kiegészítve. Ha teljesen meztelen lenne, én... nem is tudom, mit éreznék. Olyan furcsa a csupasz felsőtestét látnom. Valamiért mintha kiszáradna tőle a szám.

Miket gondolok... amúgy is folyton ki vagyok száradva, mert nem iszom eleget. Ez csakis attól van.

Lassan felvezetem tekintetem kockás hasára, ami tele van tetoválásokkal egy olyan nyelven, amit nem érthetek. Egész felsőtestén sorakozik az írás különböző, félelmetes jelekkel, amik izgalmat és kíváncsiságot váltanak ki belőlem. Nem borítanak minden bőrfelületet a rejtélyes sorok, bőven látható a meglepően puha bőre alatta. Mellbimbóiban karikák vannak, izmai pedig olyan tónusosak, hogy a szobám plafonjáról logó lámpa fénye minden kocka alá külön árnyékot varázsol. Alkarján a démoni írás alatt is jól láthatóan kidudorodnak az erek, bicepsze látványa egy átlagos ember erejének többszöröséről árulkodik. Válla kétszer olyan szélesnek tűnik, mint amilyen az enyém, nyakának íve kecses, mintha nem is megfélemlítésre teremtetett volna, hanem gyönyörködtetésre. Ahogy lenéz rám, arca árnyékba borul, csak a vörös fényt látom, ami a szemeiből árad és ami arról árulkodik, hogy épp használja démoni erejét.

Elbambulásomnak hirtelen szakad vége, amikor megérzem hatalmas méretét számban, amit saját kezeimmel helyeztem be oda. Kikerekedik a szemem a döbbenettől, miközben a fejem magától mozog előre-hátra, nem törődve utasításaimmal. Nem teketóriázik, rögtön mélyen szopat, nem foglalkozva elfúló, nyögésszerű hangommal. Teljesen kitölti a számat; az arcom oldalán dudor keletkezik, olyan hatalmas. Ahogy egyre mélyebbre kerül a szájüregemben, úgy lesz egyre nehezebb és nehezebb befogadnom őt, míg már azt hiszem, lehetetlen, hogy tovább bírom. Mégsem öklendezem, csak mélyen elnyelem, leborulva előtte és szolgálva őt, hogy kénye-kedve szerint használhassa testem. Teljesen ki vagyok szolgáltatva neki.

Nem szoktam hozzáérni senkihez, mert félek a testi kapcsolattól, erre le kell szopnom egy démont... Már másodjára erőszakoskodnak velem, mintha az lenne a sorsom, hogy örökké ki legyek szolgáltatva másoknak. A legutóbbi után azt hittem, már nem kell több ilyet elszenvednem, de rosszul hittem. Mindig is egy csődtömeg voltam és ez a gondolat most könnyet csal a szemembe, a mellkasomra pedig ránehezedik a mázsás súly. Már legalább két perce nem volt vendégem a szorongás... szinte hiányzott.

Az agyamban rengeteg gondolat cikázik; a szégyenen kívül kilátástalanság is hatalmába kerít. Az összes aggodalmam, amit valaha éreztem, most ezerszeresére nőtt és teljesen elönti az agyamat a félelem. Most azonnal el akarok menekülni innen, lefertőtleníteni a kezem és addig sikálni a nyelvem, amíg vérezni nem kezd. De a legrosszabb, hogy nem undorodik minden részem a tudattól, hogy egy pénisz van a számban... mintha valahol legbelül izgatott lennék. Undorító vagyok. Gyűlölöm magam és mindent, ami mocskos.

Mikor eljut a garatomig, lassan elkezd fogyni a levegő. Még mélyebben szopom, a fejem megállíthatatlanul mozog rajta előre-hátra, a szemeim kínomban becsukódnak. Nagyjából öt-tíz bólogató mozdulat után jön egy mélytorok, majd kezdődik elölről, csak egyre gyorsabb tempóban. Amikor mélyen lecsúszik a torkomon a meghajlott pénisze, majdnem megfulladok és elönt a pánik. Képtelen vagyok tovább gondolkodni, csak könnyezek és imádkozom, hogy legyen vége. Csak remélni merem, hogy ha démonok léteznek, akkor Isten is és ő majd segít nekem.

Nem tudom, mennyi idő telik el; az agyam már képtelen másra figyelni, mint a könyörgésre, hogy túléljem. Egyszer csak megfogja a fejem és durván az ágyéka felé tolja, ezzel megfosztva engem minden levegőtől. Érzem, hogy a kényszer enyhül; ha nem fogná a fejem, már szabadulni tudnék. Hangos, mélyről jövő nyögése megrémiszt, olyan erőteljes és vad. Hirtelen a földre teper, így hátamra esve elterülök, de egy pillanatig se enged: egyik kezével megtámaszkodik mellettem, másikkal megragadja a nyakam, miközben folyamatosan ostromolja nem evilági péniszével a garatom. A fojtogató érzéstől csillagokat látok. A tüdőm ég, a szám sajog, az izmaim kezdik felmondani a szolgálatot és képtelen vagyok kijutni alóla. Most nem azt a képességét használja rajtam, hanem a fizikai erejét, de az is bőven elegendő ellenem. Utolsó erőmmel megragadom a karját, amivel fojtogat, de meg se kottyan neki a gyenge kis szorításom. Esélyem sincsen ellene.

Egy idő után lehullik magam mellé a karom és tehetetlen gumibabaként fekszem a földön, miközben ő hangosan hörögve dugja a számat. Könnyezek, fuldokló hangot hallatok és az utolsó gondolatom, hogy bele fogok halni. Lassan az agyam kikapcsol, a jótékony sötétség körbeölel és már nem érzek fájdalmat. Eltűnik minden: a szobám, a félelem, a fájdalom, végül a hörgő hang is elhalkul, ami kijön Jungkook torkából. Halványan érzékelem, hogy egy hatalmas adag folyadék belerobban a számba, hogy onnan folyjon le a torkomon, de reagálni már képtelen vagyok. Egy utolsó kiáltás még eljut a fülemig, de már nem vagyok benne biztos, hogy tényleg igazi volt-e, vagy csak álmodtam. A sötétség elnyel, magába szippantja testem és megszabadít minden kíntól, ahogy jótékonyan körbeölelve elkalauzol az álmok világába.

Köszönöm, hogy elolvastad!