Add át a tested! {JiKook ff} (Befejezett)

Táncóra

~Jimin szemszöge~

Nem tudom elhinni, hogy kényszeríteni akar, hogy táncoljak neki, pedig elég egyértelmű, hogy komolyan gondolja, ha elhozott ebbe a hotelbe és kifizette a szoba árát...

Amint visszatér valamennyire a lélekjelenlétem, megpróbálok hatni a lelkiismeretére, már ha van neki olyanja:

- Jungkook, kérlek... ne kényszeríts erre! Nemrég erőszakoltak meg... könyörgöm, ha van benned egy csepp jóság, ne tedd ezt!

Olyan kétségbeesett a hangom, hogy egyértelművé válhatott számára: komolyan nem akarom. De érdekli őt az én akaratom? Hát persze, hogy nem.

- Sajnos nem áll módomban megváltoztatni a tervezett programot - jelenti ki, majd maga felé fordítja az arcom és fénylő szemmel folytatja - Fogd meg a rudat és kezdd rázni a feneked nekem!

Azzal ellök magától, egyenesen a rúd irányába, a lábaim pedig maguktól mennek tovább felé. Képtelen vagyok megállítani őket. Mire odaérek a rúdhoz, Jungkook letelepszik az ágyra és kényelembe helyezi magát.

Bekapcsolja a tévét és keres egy zenecsatornát, miközben én viaskodom magammal. Próbálok ellenállni, de nem megy. Minden igyekezetem ellenére felemelkedik a kezem és megragadja a hideg rudat, a csípőm meg elkezd tekeregni.

- Háttal fordulj nekem és terpeszben rogyaszd be a térded, úgy rázd a segged!

Megfordulok, majd terpeszbe állok és félig leguggolva elkezdem rázni a hátsó felem. Minden igyekezetem ellenére képtelen vagyok irányítani a saját testem. Olyan rohadt megalázó az egész szituáció, hogy sírhatnékom támad és alig bírom visszatartani a könnyeket.

- Most nézz hátra a vállad felett! - szól rám, de a tekintete nélkül nem érzem olyan erősnek a késztetést, hogy engedelmeskedjek az újabb parancsnak, így nem teszem meg. Pont eszembe jut, hogy vajon mit fog velem tenni ezért, mikor elkezd égni a nyakamon a jel.

- Áhh - nyögök fel a fájdalom miatt, majd attól tartva, hogy tényleg megég a bőröm, inkább felé fordítom a fejem. Ekkor pár másodperc alatt megszűnik a forróság és már csak a bizsergés marad a nyakamon, ami emlékeztet, hogy engedelmeskednem kell neki. Kurvára örülök, hogy ilyenkor, az éjszaka közepén van kedve szórakozni velem, amikor testileg-lelkileg kimerült vagyok... Ebből is látszik, mekkora önző barom.

- Ha nem próbálsz ellenszegülni, hamarabb befejezzük. Én is fáradt vagyok - mondja az ágyon terpeszkedve a parasztja, majd ismét parancsolgatni kezd - Mosolyogj és rázd erősebben, a zene ütemére!

Valami ugrálós zenét nyomnak a tévében, ami egyáltalán nem tetszik, mint ahogy az egész szituáció sem és úgy általában az életem mostanában. Amikor fejben elkáromkodom magam, feltűnik, hogy már tudok mondatban gondolkodni, mintha már nem figyelne, hogy az a régebbi parancsa is érvényben maradjon. Mivel az előző gondolatomat is meghallotta a fáradtságról, úgy döntök, magamban szidom, mint a bokrot, hátha megunja és békén hagy végre. Amúgy is sok energiát használt ma, most pedig ismét használja az erejét és látom az arcán, hogy tényleg nem olyan kipihent, mint előtte.

Így hát rázom a fenekem neki, vagy inkább a fenekem rázza magát a parancsára, de közben gondolatban sértegetem:

"Beképzelt paraszt!"

"Önző pöcs!"

"Bunkó állat!"

"Beteg, lelketlen, mocskos féreg!"

- Elég lesz - morogja rosszkedvűen, mire megállok és karba tett kézzel nézek rá haragosan - Vetkőzz alsógatyára és ne gondolkodj kibaszott mondatokban!