Add át a tested! {JiKook ff} (Befejezett)

Most már az enyém vagy!

"Meglendítettem hát a megvágott kezem és a gyertyák fényénél láttam, ahogy szép ívet leírva, kecsesen repülnek a démonidéző kör közepe felé a vércseppek. Amikor földet értek, alig látható füst szállt fel a kör közepéből, amitől tágra nyílt a szemem. Oh, ez az, most sikerülni fog!!"

Azonban a füst elillant, mintha ott se lett volna, így felmerült bennem, hogy talán csak képzelődtem, de... nem úgy tűnt.

Ismét belenéztem a könyvbe, amiben az állt, hogy a démonokkal meg kell állapodni és nem mindig elég neki az első valami, amit felajánlunk szolgálataikért. Viszont mivel nem volt nálam kecske, amit feláldozhattam volna és már így is két vágásnyom volt a csuklómon, nem tudtam, mitévő legyek. A könyvben olyan példák voltak, hogy "felajánlani, hogy életünket a sátánizmusnak áldozzuk", meg hasonló, Istenellenes dolgok. Elvileg nem kereszteltek meg kiskoromban, de nem nagyon tudtam elképzelni, hogyan is tudnék Isten ellen munkálkodni egész életemben... és az volt az egyik figyelmeztetés, hogy csak olyat ígérjünk a démonnak, amit be is tudunk tartani.

Így hát úgy döntöttem, felajánlom azt, amit korábban kigondoltam, mert igazságot akartam. Egy nap nem a világ...

- Ha segítesz bosszút állni, a szolgád leszek... - kezdtem, de nem tudtam hozzátenni, hogy "egy napig", ahogy eredetileg terveztem, mert olyan zaj keletkezett, hogy a saját hangomat sem hallottam. Úgy hangzott, mint a földrengés és a villámlás hangjának keveréke, illetve belevegyült valamiféle sikítás. Úgy éreztem, mindjárt megsüketülök, így befogtam a füleim és rémületemben a szemem is behunytam. Aztán a lehunyt szemhéjaimon keresztül fényt érzékeltem és győzött a kíváncsiság: muszáj volt odanéznem.

Olyan látvány tárult a szemem elé, amilyenben még sose volt részem. A kör mentén kék fényű szikrák pattantak ki a földből és egymásnak ütköztek, hogy összekapcsolódva a plafon felé hullámozzanak ropogva, mintha villámokkal szőtt lángnyelvek lettek volna. A lángcsóvában a kék különböző árnyalatait viselő lángok váltak szét majd egyesültek újra és olyan fényesek voltak, hogy vakítani kezdtek. Közben feltámadt a szél odabent, amitől eldőlt az ajtó és beszűrődött némi nappali fény is kintről, de ettől nem lett kevésbé rémisztő a jelenet.

Felpattantam és a fülemet továbbra is befogva a hátborzongató zaj miatt, az egyik sarokba futottam, hogy onnan nézzem a hihetetlen jelenséget. Lekuporodtam rémületemben és elkezdtem fontolgatni a menekülés lehetőségét, annyira félelmetes és intenzív volt az egész. Ezt akartam, de akkor szörnyen rémült voltam. Mindenem remegett, görcsbe állt a gyomrom és a szemem megtelt könnyel. Nem mertem felállni, pedig szívem szerint elmenekültem volna... de a lábaim úgy remegtek, hogy nem bírtam volna még a pár méterre lévő ajtóig se eljutni.

A láng lassan fényoszloppá szelídült és a zaj nagy részét már a vérfagyasztó sikítás tette ki, ahogy elcsendesedtek a földrengés- és villámlásszerű hangok. Nem bírtam tovább a stresszt és felkiáltottam én is, de meg se hallottam a zaj és a fülemet takaró kezeim miatt. Lassan vékonyodni kezdett a fénysugár és a kör közepére szorult vissza.

Megláttam egy alakot, ahogy kezdett gyengülni a fény. Alább hagyott a sikítás és a szél zúgása is; már csak halk, sustorgásszerű hangot hallottam, így félve ugyan, de elvettem a kezem a fülemről.

A gyengülő fényben az alak feketének tűnt. Inkább csak egy árnyék volt először. Megbabonázva néztem, ahogy egyre több részletet tudtam kivenni.

Magas volt és meglepően erősnek tűnt... legalábbis egy "úrnőhöz" képest. Maximum a vikingeknél lehet ilyen nőt találni...

Ez lenne Lilith Úrnő??