Ollóvágásnyira

A rövidebb út

„A komód jó rejtekhelynek tűnt. Ideig óráig hatásos is a naiv kezdők ellen. De az ő eszén nem lehetett túljárni nemhogy ilyen kisiskolás praktikával. A lány tenyerével fedte el száját és orranyílását nehogy kihallatszódjon szapora légvétele. Szemeit le is hunyta amint meghallotta a lassú kimért lépteket. Az egész szobát megtöltötte a már lomha léptek zaja. A lány nem mert megmozdulni. Hallgatózott, hogy kb merre lehetett a veszélynek a forrása. A komódtól olyan másfél méterre lehetett legalábbis a léptek ezt mutatták. Egyre közelebb jöttek a léptek. Csak úgy nyekergett alatta a padló. Elérte a komódot a léptek egyből elhallgattak. A lány még mindig nem mert levegőt venni. Félt, rettegett mi lesz ha a támadója meghallja őt. Hallotta ahogy az üldözője a fegyvere élét a komód lapján húzza fel le. Már a könnyei is kicsordultak a félelemtől. Már a szíve dobogását is árulkodónak találta. Abba maradt a karcos hang. Csend. Se léptek, se fegyver, se semmi. Mintha megállt volna az idő. Még itt volt tudta jól. Ezért se mert továbbra se elő jönni. Olyan csend volt, hogy az utcán a kóbor állatok lépte hangosabb volt. Nem tudni mennyi idő telhetett el. Pár másodperc? Perc? Esetleg órák? Hirtelen egy suhintás a komód tejére és egyenesen a lánykoponyájába állítva ezzel 15 centis kését. Olyan hirtelen jött az ütés hogy a lánynak a tüdejébe ragadt a sikolya. Lassan kihúzta a gyilkos eszközt amin most már ott díszelgett a lány agyának néhány kis cafatja. Ellépet a bútortól mire a lány holtteste kiborult onnan. Már arcát csíkokban eltakarták rubint vörös vére és üveges tekintette nézett a nagy semmibe. Mint egy porcelánbaba pár vörös festék csíkkal olyan gyönyörűen és kecsesen terült el a sötét barna parkettán. A támadója leguggolt a testhez és bőrkesztyűt viselő kezével megsimogatta az arcát.

Pár óra múlva a rendőrség rátalált a lányra ami akkor már az ágyába volt fektetve pizsomába öltöztetve. Haja szépen két copfban hogy látszódjon fejebúbjan lévő vájás. A lány teste gazdagodott azóta egy 7-es számmal. A mellkasa közepére véste a gyilkosa. Minden egyes áldozatára vés egy számot de amire eddig nem jöttek rá rendőrök, hogy a számsor az nem más mint a személyazonosítója az elkövetőnek."

Letettem kávés bögrém mellé a világoskék keretes szemüvegemet majd kezeimmel megdörzsöltem elfáradt íriszeimet. Rápillantottam a laptopomon lévő szavak sokaságára és nyomtam egy mentést az kéne még, hogy elvesszen az eddigi munkám. El is raktam a gépemet és gyorsan lehúztam már rég kihűlt frappuchinom maradékát a már üresedő kávézóban. Bár mindig későn jövök ide 6-nál előbb sose és mindig zárasig vagyok, ami ha a telefonom nem csal 10 perc múlva lesz. Össze szedtem a holmijaimat majd az asztalon hagytam 5500₩-t és csendben távoztam. Az üzletből kilépve realizáltam, hogy már a vénasszonyok nyara is elmúlt. Sötét volt és már összekellet húznom magamon a bézs ballonkabátom. Egy ideig csak ácsorogtam az üzlet előtt majd haza fele indultam. A lakásom egy olyan 6 tömbnyire lehet innen. Ha levágom az utat ennek csak a fele ilyenkor. Tekintve arra,hogy ma este hűvösebb is van mint amire ruházatom felkészít és fáradtabb is vagyok inkább választom a rövidebb utat. Épeszű ember még nappal se vágná le ezt az utat, de én már a 4 évem alatt amióta itt vagyok szinte naponta vagy minden második nap megteszem ezt. Első pár alkalommal ijesztő lehet pár szemeteszsák mögül kirohanó egérke vagy villódzó utcai lámpa, de a sokadik ilyennél már észre se lehet venni.

Már csak  pár perc és haza érek, hogy vehessek egy jól kiérdemelt meleg fürdőt.

Egyik sikátornál ahogy elhaladtam volt egy kis beugró általában nem állok meg itt, de most szemem sarkából a megszokottól eltérő mozgásra lettem figyelmes. Megálltam de egy lépést se tettem arra csak néztem a sötét helyre. Amint szemem hozzá szokott ahhoz a sötéthez haloványan észre vettem mi is történik ott. Láttam kettő alakot. Az egyik alig állt a lábán míg a másik meg torkát szorítva tartja. Alig láttam jól bármit is, de hirtelen egy csillogó tárgy elő került és a lány gyomrába szúrta azt minden habozást mellőzve. Elkerekedett a szemem és inkább előre fordítva a fejemet próbáltam hangtalanul eltűnni onnan. Az utolsó pár métert már futva tettem meg az otthonom felé. Beértem a lakásomba és az ajtónak dőlve elismételtem magamba a történteket. Tehát...feltehetőleg egy férfi most megölt a szemem láttára egy nőt. Én pedig gyáva mód kereket oldottam ott hagyva őt. Még mindig hallom annak a hangját ahogy a kését vagy tudom is mijét belevágja. Inkább vissza se gondolok erre mert már a gondolattól is felfordult a gyomrom. Miért nem hívtam segítséget? Simán hívhattam volna...csak elrejtőzöm valahol míg hívom legalább a mentősöket. Segíthettem volna de inkább megfutamodtam pedig nem is voltam bajba. Lassan feltápászkodtam a bejárati ajtómtól és lepakoltam a cuccaimat. Egyből bekapcsoltam a tv-met, hogy valami háttérzaj legyen míg forraltam magamnak vizet a teámhoz. Elkészítettem a meleg folyadékot és azt kortyolgatva igyekeztem túltenni magamat a látottakon.