Ollóvágásnyira

A gyász öt szakasza - harag (18+)

2007 decembere szokatlanul hideg volt az elmúlt évekhez képest. Csoda volt, ha felment a hőmérséklet 0 fokra. A nagy hideggel együtt járt az erős havazás és a csontig hatoló hideg szélfúvás, ennek következtében senki se járta az utcákat. Mindenki inkább otthon maradt az otthona melegében, vagyis majdnem mindenki. YoonGi éppen azon volt, hogy elhagyja  az otthonát szüleinek egy szót se szólva, mert ha tudnák mire készül azonnal ágyba parancsolnák a lábsérülése miatt, ami nem igazán akart javulni. Azt hitték az orvosok is, ha megműtik azonnal minden rendbe lesz és visszatérhet a sportvilágába. De az izomszakadás egy szemét dolog, azon kívül, hogy lassan gyógyul és iszonyat kínokat kell átélnie az elszenvedőjének még teljesen elzárják a külvilágtól is. Az elmúlt két hónapba ugyanis YoonGi nem nagyon hagyta el  nem, hogy a lakást, de talán még a szobáját se, csak amikor az szükséges volt. Rossz volt otthonról tanulnia gyógyszerektől kábán és mivel a telefonja nem a legmodernebb volt nehezen is tudta tartani a kapcsolatot a barátaival. Néha meglátogatta pár iskolai barátja, de azok is inkább egy rövid lecke egyeztetés és tananyag átadásra jöttek. ChaRin se erőltette meg magát, mindig lemondta a látogatást a szalagavatóra való készülés miatt, amiből YoonGi kimaradt. Mivel ChaRin-nel együtt táncoltak volna, ChaRin nem tétovázott, azonnal keresett magának egy másik partnert, akit MinJun személyében talált meg. Féltékeny volt YoonGi, egésznap forrt a dühtől, de inkább nem említett ebből semmit barátnőjének, mert nem akart veszekedést vagy bármi olyat, amivel ártana a kapcsolatuknak. Így YoonGi a szobája négy fala közt egyes egyedül maradt az érzelmeivel és gondolataival. Magányban olyan párját lelte meg, akit sose akart volna. Elszürkíti teljesen a világát, mindenre keserű szájízzel gondol. Szüleire se nagyon számíthatott, fizikailag ott voltak neki, ápolták, apja próbálta iskolai tanulmányait, amennyire lehet, szinten tartani, anyukája megcsinált mindent helyette, de egy dolog hiányzott YoonGinak. A törődés, hogy valaki lelkileg segítsen rajta. Kiesett a kosárcsapatból valószínűleg egy életre, amiért eddig mindent feltett, barátnőjével meg annyit beszélget már lassan, mint az iskola mellett lévő corn dog árussal. 

YoonGi megelégelve magányát kikelt az ágyból és bár már nem kellett mankót használnia lábába belenyílat azonnal a fájdalom. Megállva YoonGi magába nyelt pár káromkodást és ökölbe szorított kézzel elbicegett szekrényéhez, hogy felöltözzön. Vastagon öltözött fel, nem akart a sérült lába mellé egy tüdőgyulladást vagy megfázást. Felülre hamar és könnyedén mentek a ruhák, de a lábánál nehezen ment többször kibillenve egyensúlyából rosszul lépett lábára és csak jobban és jobban éget vádlija.
-Soha a büdös életbe nem fogok futni... - morogta maga elé YoonGi, ahogy már téli bakancsát vette fel. Észre se vette, hogy megizzadt ebbe a hosszú szenvedéses öltözködésbe, de már mindegy. 
Telefonja csörögni kezdett az éjjeli szekrényen így YoonGi oda botorkálva magához vette blackberry-jét és látta, hogy egyik ismerőse keresi. 
- Szia TaeYun, mi a helyzet? - szólt bele, miután megnyomta a zöld gombot és elkezdte keresni sálját és kabátját.
- Szia Yoongs, most áttudok menni? Ne tudd meg mennyi kémiát adott fel Mr. Choi, teljesen zakkant az a fazon.  - kezdett el haverja mesélni a vonal túlsó végén.
- Most? Hát... nem lehetne holnap? Most fogok ChaRinnal találkozni. 
- ChaRinnal? - TaeYun hangja értetlen volt. -  Még mindig együtt vagytok?
-Igen, miért ne lennénk? Csak most ritkán találkozunk a sérülésem miatt. - értetlenkedett YoonGi és egy megmagyarázhatatlan érzés elkezdte szorítani torkát és szíve elkezdett hevesen dobogni.
- Biztos? ChaRin sokat lóg mostanában MinJunnal és ...
- Igen, mert vele táncol a szalagavatón, de semmi más. - vágott barátja szavába YoonGi.
- Hát... nekem nem úgy tűnik.  Várj küldök egy képet, de nem tőlem van! - rakta le TaeYun a hívást és YoonGi várta remegő kézzel az említett képet. Nem tudta miről van szó, miért hiszi azt, hogy nincsenek együtt. Pár pillanattal később látta az említett képet majd egy hozzácsatolt kis üzenetet.