Ollóvágásnyira

Váratlan vendég

Szavai hideg zuhanyként értek. Hogy képes valaki ilyesmire? Kavarogtak az érzelmeim. Egyszerre éreztem a félelmet, dühöt, kíváncsiságot és a vonzást. -Na és most mit akarsz tenni?- éreztem meg meleg levegőjét balfülemnél, amitől kirázott a hideg. Szóra nyitottam ajkaimat, de mivel semmi sem jutott eszembe inkább csendbe maradtam. Gúnyos, önelégült arccal nézett engem. -Hívod a zsarukat? Mit mondasz nekik? Van bizonyítékod? Nincs! –végére már szinte röhögött rajtam.

-Igen is van! Ott van az, hogy pont a környékemen jártál mindkét gyilkosság előtt! Illetve pont ugyan azt tetted, amiket leírtam!- mutatóujjammal mellkasát böktem meg.

-Tegyük fel igazad van. Mit mondasz a rendőröknek a blogodról? Meglepő részletek írtál bele, amit még a helyszínelők se tudnak. Nagyobb szarba vagy te. Honnan tudhatnád a következő gyilkosság részleteit, ha azok még meg se történtek?-cinikus hangszíne bár irritált be kellett látnom igaza van. Ez jobban zavart. Én is hülye vagyok. Annyira akartam játszani, hogy ha lépek bármit is, akkor magamat égetem meg. -Na meg, hogy szemtanú voltál a sikátoros esetnél, de te senkinek nem szóltál erről egy árva szót sem. -ezen szavain ijedten felkaptam a fejemet.

-Honnan veszed, hogy az én voltam?-szívem torkomban dobogott.

-Vagy fél percig meredten néztél minket. Megjegyezhető a külsőd. Mekkora botrány lenne belőle, ha az emberek és a média azt hinné az elkövető egy nő. Az még aljasabb. -suttogta szavait, de ez is elég volt, hogy bevésődjön örökre az emlékezetembe. Szemeim cikáztak rajta. Mit kéne tennem? Mondanom kéne valamit?

-Betudnám bizonyítani az igazamat. -szólaltam fel hosszú hallgatásomból magabiztosan.

Ő csak hátra vetett fejjel nevetett majd komoly arccal visszanézett.

-Azt hiszed ezzel megtudsz ijeszteni? Tudni fogom, ha szóltál erről bárkinek is. Nem lesz belőle köszöneted. -szavanként hajolt közelebb felém és mélyítette be így is mély hangját. Tudtam, hogy rám akar ijeszteni, de az elmém és testem nem működött együtt. Remegtem, mint a nyárfalevél és ezt ő is jól látta.

-Nem félek tőled. Nem tudnál bántani. - pillantásom övével összekötöttem. Láttam meglepi válaszom. Mandulavágású szeme enyhén elkerekedett. Várta, hogy folytassam. -Már rég megöltél volna, ha annyira akartál volna vagy félteted volna a szerepedet. Hagytad magad lebuktatni. - összefonva karjaimat néztem rá egy diadalias mosollyal.

-Tudod... édes, ahogy okosnak hiszed magad. Sokkal élvezetesebb minden, ha van egy jó hosszú előjáték hozzá. Ezt gondolom te is tudod. - rám kacsintott majd ismét tisztességes távolságba volt tőlem. -Ne haragudj, de nekem mennem kell dolgozni. Beszélgetnék még veled szívem szerint...de hát -széttárta karjait majd órájára koccintva el is ment.

A kis beszélgetésünk óta eltelt jó pár nap. Persze a gyilkosságok ugyan úgy kilettek rakva a médiában és továbbra is folyt a nyomozás. Már kijárási tilalommal is fenyegettek minket, de ezek még csak üres szavak.

Nem beszéltem YoonGi-val, se senkivel ezekről az esetekről. Nem felejteni akartam csak feldolgozni. Már túl sok mindent tudok, hogy szemet hunyhassak felette. Vajon másképp lett volna minden, ha nem válaszolok neki vissza? Vagy nem megyek el a hajvágásra? De talán még ezt is megelőzhettem volna, ha nem használom fel alapként a látottakat. Vagy, ha aznap nem megyek a rövidebb úton haza. Mindent megelőzhettem volna. Igaza volt YoonGi-nak ebben is és zavart. Bármit tennék én is bajba keverednék, míg ő nála fenn áll az esély, hogy meglóghatna.

-Evy...- hallottam meg BongCha lágy, de aggódó hangját. Én mosolyt terítve arcomra néztem fel rá. Utáltam az Evy becézést, de már feladtam azt, hogy mindig szóljak érte.