Ollóvágásnyira

Ellopott alkotások

A lábaim maguktól mozogtak míg szemeim a lány üres tekintetével forrt össze. Nem hallottam és nem is érzékeltem a külvilágból semmit. Lassan szememet elszakítottam a házról és magam elé szegezve tekintettemet ballagtam YoonGi mellett. Már nem fogta a karom, ettől olyan érzésem volt mintha nem is lettem volna ott. Ez az egész egy rossz álom lehet csak. Egy lidércnyomás amiből nem tudok felébredni. Lassan felemeltem fejemet és YoonGira néztem. Próbáltam leolvasni érzelmeket arcáról. De nem láttam semmit. Nem volt benne gyötrelem, bűntudat egyszerűen üres volt. Nem pókereznék vele, ha még egy ilyen se vált ki belőle semmit.
-YoonGi...-szólaltam meg hosszú hallgatás után. Bár hangom halk volt és gyenge mégis kiabálásnak tűnt ebbe a csendes éjszakában. YoonGi nem szólt semmit csak hümmögve jelezte figyelmét. -Miért?- ennyit tudtam csak kérdezni. Rengeteg kérdésem van felé, mióta, mennyi, hány, mi alapján teszi ezt? De talán ez a legfontosabb kérdés. A miért. Miért válik valaki sorozatgyilkossá. Ez nem egy thriller regény. Ezek igazi emberek...
YoonGi sokáig nem felelt. Ízlelte a kérdésem. Egy szó az egész, de súllyal bír.
-Ha elmondanám se biztos hogy megérted. Valahol van az a része, ahol én se tudom a miértjét. Már... ösztönből cselekszem.- máshogy csenget a hangja. Törés volt benne. Egy kisfiút láttam benne, aki valóban nem tudja tettei okát. Csak sajnos itt nem arról van szó, hogy össze firkálta a falat.
-Megpróbálhatnád elmondani. Lehet megérteném. De neked YoonGi azt kell megértened, hogy nem normális ez! Vagy ha szeretnéd kerítek valami jó pszichológust vagy pszichiátert.
-Nem!-váltott stílust egyből. Össze is rezzentem, hisz eddig szinte csak suttogott maga elé.-Könnyű tudatlanul tanácsot osztani! Van okom rá hogy ezt teszem! De te ezt sose értenéd meg. Hisz...te csak egy lány vagy. Hogy is érthetnéd...-kacagott szárazon.
-Hát jó. Tudod mit YoonGi? Én ezt itt befejezem és nem akarok több ilyenbe bele folyni! Kérlek hagyj ki ezekből!
-Na és mi lesz a  kis blogoddal? Belőlem merítkezel.-önelégült képpel vigyorgott rám.-Te is olyan vagy mint én. Te is rossz vagy valahol.- bökött mellkasomra jót szórakozva az egészen.
-Fordulj fel Min YoonGi!-fordultam sarkon és hagytam ott az utca közepén. Szerencsére az otthonom pár utcányira volt így hamar haza érhettem.

Otthon a lakásomba érve egyből a zuhany alá álltam. Miközben a forró víz folyt le testemen abba reménykedtem, hogy elmossa a bűntudatot, emléket és úgy mindent. Ahogy ott álltam a zuhanykabinban kezdtem el magamat hibáztatni a növekvő bűntudatom miatt. Megmenthettem volna. Szólok neki meg az ajtónál. Ellököm YoonGit,  hívom a mentőket a rendőröket bármit. De én gyáva mód hagytam az egészet. Akárhányszor eszembe jut azokból a pillanatokból bármelyik egyből a torkomhoz kapom és elfog a hányinger. Elképzelni nem tudom mit érezhetett. Na meg belegondolni se merek az az olló miből lehet, ha ilyen éles.
Elzártam a vizet és köntösömbe bújva megtámaszkodtam a csapon és néztem a tükörképemet. Víztől pirosas bőr, acélkék szemek és szőke vizes lelapult haj. Én voltam az. Felismertem magam, de mégse ugyan azt a lányt látom mint, aki belül van.

Semmit se aludtam az éjjel. De ez várható is volt. Érdekel YoonGi az ilyenek után hogyan tud aludni, ha egyáltalán tud. Megakartam érteni őt, de kudarcot vallottam. Csak nagyobb szarba vagyok most, mint gondoltam, hogy lehetnék valaha.
Reggel 6-kor csörgött az ébresztőm így tudtam forgolódásom abba maradhat és készülődhetek. Reggeli készítésnél bekapcsoltam a tv-t, hogy valami háttérzaj legyen, ami elnyomja a gondolataimat, de amikor a tegnapi gyilkosságot hozták le egyből görcsbe ugrott a gyomrom. Számíthattam volna rá, hogy ezzel lesz teli a reggeli hírek. Most már biztosan tudom, hogy nem álmodtam az egészet és tegnap valóban ott voltam. A tv-t átkapcsoltam, de az összes csatornán erről beszéltek így inkább egy gyerek csatornára kapcsoltam és hallgattam valami kis mesét. A lelkemnek jót tett a gondtalan történet hallgatása. Ismét gyereknek éreztem magam tőle megfeledkezve a bajaimról.
Reggeli után felöltöztem, ami ma egy pasztell kék pulcsi egy bézs nadrággal és csizmával. Sminkelni most kénytelen voltam erősebben a megszokottnál a hatalmas táskák miatt a szemem alatt. Miután elkészültem bementem a munkahelyemre. Még alig voltak bent, amikor megérkeztem. Igazából velem együtt 3-an voltunk. Egy 40-es éveinek végén járó nő, akinek a könyvfordításon kívül nem hiszem hogy van élete. Illetve egy 30-as éveiben járó férfi, aki mindig mogorva mostanság a válása miatt. Köszöntem nekik majd leülve az asztalomhoz inkább folytattam a Vaják sorozat fordítását.