Ollóvágásnyira

Múlt sebei

Soha többet nem fogok segíteni YoonGinak egy test eltakarításában se, az a stressz, ami a lebukástól való félelemből eredt nekem már sok volt. Plusz a hullamerevségről is elfelejtett szót ejteni így még nehezebb volt a testből megszabadulni, mint amúgy lett volna. A szalontól nem messze egy konténerbe rejtettük a testet persze miután kivéreztettük, mert nem akartunk hozzánk vezető vonalat húzni magunk után. Viszont mire a szalont teljesen sterilizáltuk már pirkadni kezdett így ismét egy kialvatlan zombi leszek egész nap.
-Szerinted mindennel meg vagyunk?- egyenesedtem fel kezemben egy szivaccsal és vödör vérrel színezett vízzel. YoonGit néztem, aki csak állt a székeknél és meredten vizslatta a helyszínt. Ezt az elmúlt órában párszor már megcsinálta gondolom keresi a fennmaradt nyomokat, hogy eltüntesse őket.
-Nincs már rád szükség. Elmehetsz.-vette át tőlem a holmikat rám se vetve egy pillantást.
-Wow...milyen kedves az álpasim.-forgattam a szemem.-Mindig kihasználsz utána nem keresel akár hetekig.
-Szeretnéd, ha sűrűbben találkoznánk? Megoldható, ha érted mire gon...
-Ne csak akkor keress, ha valakit megakarsz vagy már megöltél!-vágtam szavába ingerülten, mert bár fárasztó és idegesítő mégis csak jobban örülnék, ha rendes programjaink lennének.
-Akkor például mikor? A hajadat szívesen kezelem, mert ha rajtad múlik megölöd azt az érző lényt.
-Jó, majd foglalkozom vele, de mondjuk elmehetnénk moziba vagy... Bárhová. - hadonásztam kezeimmel majd megtorpanva felé fordultam. -Most 26-án lesz nálam egy kis karácsonyi összeröffenés, ha gondolod gyere el te is. Picit több parti kedvvel, mint ami a múltkor volt.
-26-án? Meglátom rá érek e.-húzta el a száját én pedig csípőre tett kézzel néztem őt.
-Áruld már el nekem mégis milyen programod lenne neked, akinek még egy szobanövénye sincs társaságnak.
-Milyen programom lenne? Hm... -kezdte el állát vakarni játszva, hogy nagyon gondolkodik.- Például Kim néni bármikor áthívhat magához. Őt se látogatják karácsonykor engem se. Lehet ismét áthív magához, hogy ne legyen magányos.
-Akkor ezt oldjátok meg 24-én vagy 25-én. Gyere el és.... kérlek csak próbálj meg normális lenni.- könyörgő szemekkel néztem őt, amit ő csak egy unott szemforgatással fogadott.
-Mit jelent a "normális"?- kérdezte kezeivel idézőjelbe téve a normális szót.
-Hát például nem kezdesz el féltékenykedni senkire, nem teszel morbid megjegyzéseket még viccnek sem! Plusz leállhatnál azzal, hogy mások mögé osonsz és úgy kezdesz el hozzájuk beszélni. Megoldható? -fontam keresztbe karom és vártam válaszát.
Ő zsebre tett kézzel nézte a padlót előre-hátra billentve magát majd bólintva párat megértette a kérésemet.
-Remek...nos... én akkor megyek talán még lesz időm aludni egy órát vagy kettőt. -vettem fel kabátomat és sálamat és meg se várva, hogy szól e még bármit is ott hagytam a szalonban.

Ahogy teltek a napok és az órák úgy gondoltam újra és újra azt, hogy jó ötlet volt-e elhívni a karácsonyi bulimra. De utána emlékeztettem magam arra, hogy muszáj YoonGit kirántanom abból a sötét pokolból, amiben eddig élt. Talán, ha picit szocializálódik akkor esetleg javítani tudok az állapotán, de tudom ez hosszú és nehéz út lesz főleg, hogy csak magamra számíthatok.

Szerencsére az ünnepek elterelték a figyelmem javát YoonGiról és volt két nap nyugalmam, amikor a családommal lehettem.
Bár magamnak való típus vagyok azért az ünnepek mindig megérintenek, ilyen alkalmakkor még én is elgondolkodom azon, hogy vissza költözök Liverpoolba, ahogy pár éve a szüleim tették. De ez az érzés pár nap múlva semmivé válik és ismét semmi pénzért nem hagynám itt Koreát. Több mint 10 éve, hogy kiköltöztünk és mondanom se kell, hogy első perctől fogva tudtam, hogy nekem itt van az otthonom. Hiába szoktam rasszizmust átélni a mindennapokban és hiába keveredtem össze egy pszichopatával nincs az a pénz vagy gyilkosság, ami miatt eljönnék innen. Persze ezt apáéknak nem mondom, mikor kérdezik tervezek-e én is visszaköltözni. Olyankor csak terelem a témát vagy lezárom annyival, hogy majd még meglátom vagy, hogy ez a jövő zenéje.
Remélem ez alkalommal nem fogják felhozni a témát, mert őszintén már nagyon unalmas mindig ugyan azokat a köröket futni, hogy a végén az legyen, hogy anya sír, hogy kimarad az életemből  apa pedig  higgadtan próbál továbbra is rábeszélni.