Ollóvágásnyira

(2.) A gyász öt szakasza - tagadás

Feladni az álmokat rettentően nehéz, legtöbb ember képtelen rá, hogy beismerje magának, hogy kudarcot vallott valamiben. Még ha rajta kívül eső ok miatt van ez a lemondás.
Mai napig vitatják melyik a jobb ilyenkor elengedni és tovább lépni vagy újra és újra neki esni és a végén a sok sikertelen próbálkozást követően lelkileg össze zuhanni.
YoonGi most hasonló döntés előtt áll úgy érzi. Minden, amit alaposan kitervelt semmivé vált egy egyszerű kis hiba miatt. Egy rossz lépés, egy esés és egy elszakadt izom a lábban.
Így tört ketté 2008-ban YoonGi kosárlabdázó karrierje, pedig már pár lépésre volt az országos bajnokságig.
De a sérülés megtörtént YoonGi pedig alig bírt a pályáról is felállni. A fájdalmat nem érzete még a sokktól, sőt az egész világ eltompult mellette, se az aggódó edzőt nem hallotta, sem az osztálytársait miközben kecmergett a iskoladokihoz.
Mikor leült az orvossal szembe már jobban érezte, hogy baj van. Bal vádlija feketés lilás színre váltott és majdnem másfélszeresére dagadt. Fogalma se volt, hogy tudott eddig eljönni egyáltalán.

-Nos... Nem néz ez ki valami fényesen. Azt javaslom minél hamarabb menjél el szüleiddel sebészetre ezzel, mert gyanús az izomszakadás esélyei. Addig is, amit jelenleg tudni tudok, hogy felpocoljuk és jegeled, amíg értesítünk valakit, hogy vigyen haza. -fejezte be a vizsgálást a már 40-es évei végét taposó suliorvos.
-Sebészetre?-szólalt meg először YoonGi az esés óta.
-Igen, minél hamarabb kell ilyenkor a műtétnek megesnie és akkor nagyobb az esélye annak, hogy vissza mehetsz a pályára.
-De... Ez biztos, hogy izomszakadás? Nem lehet, hogy csak meghúztam? - érintette meg YoonGi a sérült testrészt, amit azonnal megbánt ,mert egy éles fájdalom majd zsibadás szaladt végig benne.
-Így szabad szemmel nehéz ezt megállapítani. Lehet, hogy csak megrándult, de sose baj, ha olyan orvos is rá néz, akinek ehhez több eszköze is van és erre szakosodott.
-Értem köszönöm...-sóhajtott YoonGi majd fel akart volna kellni székéből, de a lábába nyilaló fájdalom vissza lökte.
-Szeretne, ha hívnánk egyik családtagját, aki eltudja önt vinni? Várjunk csak, nem édesapád véletlenül a matektanár az iskolában? Ő eltudja most vinni, nem tudod?
-Ő az, de órája van ...
-Ez esetben édesanyád? -fogta kezébe az asztalán elhelyezett telefont várva, hogy mondjak egy telefonszámot.
-Nem ér rá... Esetleg a barátnőm? Ő közelebb is lakik a sulihoz. -a doktornő vetett pár méregető pillantást a srácra majd sóhajtott.
-Rendben, de ígérd meg nekem, hogy amint csak tudsz elmész a kórházba. Írok egy kikérőt neked és a barátnődnek mindjárt. -vett elő a fiókból kettő kikérő papírt amit lepecsételt miután elkérte YoonGitől kettejük adatait. -Minden esetre apukádat értesíteni fogjuk a sérüléseddel kapcsolatban.
-Rendben köszönöm szépen és viszlát. -vette el a két papírt YoonGi majd lehorgasztott fejjel bicegett ki.

Minden lépés olyan érzés volt neki mintha leszakadna a lába ott helyben. A fájdalmát így is próbálta magában elnyomni, lenyelni mégha lehetetlennek is tűnt. Leült az iskola kijáratánál egy padra és ott várta kedvesét. Még az orvosiban írt neki egy üzenetet, hogy segítsen neki haza jutni.
Válasz nem érkezett, de remélte eltudta olvasni. Teltek a percek YoonGinak pedig egyre jobban émelygett a gyomra, verte le a víz és szédült.
-Nincs bajod, nem szakadt el az izmod csak rád akart ijeszteni. -mormolta maga meggyőzésére YoonGi.
-Yoonie? Hát te? -hallotta számára az egyetlen és legkedvesebb hangot a földön.
-ChaRin! -derült fel arca és próbált mostmár óvatosan felkelni a padról és megölelni barátnőjét.
-Miert ülsz itt kint? -vált el karjaiból a lány. Aggódó tekintettel mérte végig YoonGit, majd mikor látta a vér aláfutást a lábán elsápadt. -Eltört a lábad?
-De hogy, ne aggódj. Semmiség , a doki szerint szakadás, de akkor nem tudtam volna eddig eljönni magamtól. Szerintem csak megrándult. -legyintett YoonGi. -Irtam neked üzenetet nem láttad? -vette fel vállára táskáját YoonGi.
-Öhm..-tapogatta meg zsebeit a lány, majd kezébe vette blackberry-jét és megnyitotta és felnevetett. -Nahát tényleg. Nem figyeltem ne haragudj.