Ollóvágásnyira

Az Ördög ágyasa 18+

Alig jutottam el addig, hogy tényleg lecsendesítsem gondolataimat és lenyugodhassak már nyílt is az ajtó, aminek túloldalán YoonGit vettem észre, ahogy villámokat szúró szemmel nézett engem. Lassan becsukódott mögötte az ajtó, de nem szólt semmit, csak állt a szobájának közepén és engem nézett. Azt akarta valószínűleg, hogy mondjak valamit, de megmakacsolva magam, csak tartottam vele a szemkontaktust a sírástól püffedt piros arccal. Nem tudtam mit mondhatnék, az anyja egy tajparaszt rasszista, nem tudom mit szeretne tőlem hallani, de elnézve engem átkozó pillantásait, nem éppen az anyja szidására kíváncsi.
Csípőjére tette kezét és oldalra döntve fejét vizsgált továbbra is fogát szívva. Lassan egy oldalsó mosoly húzódott a szája sarkára, de nem a megnyugtató fajtából, inkább az eszelősből. Még mindig tartva magam, csak kihúzott háttal néztem őt miközben ágyán ültem törökülésben. Bármit is szeretne, előbb neki kell megszólalnia, nőből vagyok napokig képes vagyok hallgatással büntetni.

Már percek óta voltunk ebben a felállásban, mire YoonGiból egy halk száraz nevetés tört ki előre bukott fejjel. A reszelős hang megrémített, egy kezemen meg tudom számolni hányszor hallottam ezt a nevetést tőle, egyiket se tudnám kellemes emlékhez kötni. Nem tudom mi volt annyira röhejes neki, hogy itt áll tőlem alig két méterre rázkódó vállakkal, de kezdett felhúzni.

- Mondd csak Ev... – nézett rám újra, már nem nevetett, de hangjában egy gúnyos szín bújt meg. – Nem voltam érthető? Csak mert én tisztán emlékszem arra, hogy megkértelek, ne foglalkozz anyámmal. – elkerekedett szemmel néztem csak rá, nem is hittem a fülemnek.

- Nem hiszlek el... – vigyorodtam már én is el. – Próbáltam kiállni melletted, amikor elkezdtek téged piszkálni. Nem mintha ezt rólad el lehetne mondani. – fintorogva végig mértem. Rosszul esett, hogy egyszer se állította le anyját vagy annak párját az engem való ócsárolásban.

- Minek tettem volna? Veled ellentétben én ismerem anyámat, tudom, hogy semmit se értem volna vele. Ha fejébe veszi, hogy utál téged, akkor nem fogok tudni mit tenni ellene. – rosszallóan rázta a fejét, majd csak íróasztala előtt lévő székét odahúzta ágyához és leült velem szemben.

- Mert kurvára nem igazságos ez az egész! Rohadtul nem mondtál nekem semmit, nem lettem erre felkészítve! – éreztem, hogy újra elszorul a torkom, de még vissza tudtam tartani a bennem fortyogó dühöt. – Hogy várhatod el tőlem, hogy úgy kezeljem anyádat, mint te, mikor azt se tudom mi történik körülöttem?

- Mondtam, hogy ne foglalkozz vele, mert nehéz esett. Erre te mit csinálsz? – mutogatott rám vádlóan. – Na, mit? Okoskodtál ott neki, aztán meglepődsz, hogy kurvának nevez!

- Te hallod magad? – fésültem hátra arcomba hulló tincseimet, hogy jobban szemeibe nézhessek, amiket legszívebben kinyomtam volna. – Te most engem hibáztatsz, amiért megvédtelek anyáddal szemben? Nem te kérted, hogy legyek a rohadt odaadó barátnőd? Vagy az csak a farkadra értetendő?! – fogaim közt sziszegtem a szavakat, hogy ne legyek túl hangos.

- De, én kértem, viszont fel kellett volna ismerned, hogy mikor kell befogni a szádat! Nekem se estek jól, amiket mondtak rám vagy rád, de tudtam, csak olaj lenne a tűzre, ha kinyitnám a számat.

- Nem estek jól? Igazán? – nevettem már könnyeimmel küszködve. – Szerinted én hogy éreztem magam? – mutogattam magamra annyira, hogy már fájt a mellkasom. - Mintha egy bicskával küldtél volna ki a tűzharcba! Nem volt mire felkészüljek, nem ismerem anyádat, a párját, de még téged se igazán! Nem ismerem a drámátok egyetlen részletét se és mégis elvárod tőlem, hogy megfelelően reagáljak mindenre! Na és mit gondolsz milyen érzés volt egy számomra egy napja se ismert nőtől az összes sértést újra hallani, amit 13 éves korom óta hallok miközben vissza se szólhatok? – nem foglalkoztatott már, hogy kiabálok, vagy hogy a könnyeim áztatják az arcom. Muszáj voltam kiengedni az érzelmeimet és a bennem kavargó gondolatokat. - Mert elmondhatom, nem, kurvára fogalmad sincs arról, nekem milyen érzés volt ezeket hallani! Nekem, aki erején felül is mindent megtesz kettőnkért és cserébe mit kap? – tartottam némi szünetet, de YoonGi nem próbált a szavamba vágni, csak nézett rám csendben. – Hogy mellém se áll az, aki állítólag a pasim és „Kicsim"-nek nevez, miközben szeret! Hogy mikor én itt ülök sírva a felszakított sebeimmel bejön és rajtam röhögve rám mutogat, hogy az én hibám az egész! Rohadt sok mindent lenyelek YoonGi, de kezd egy kicsit elszaladni veled is ám az a bizonyos ló! Szóval rohadtul szedd össze magad és viselkedj úgy, mint ahogy egy jó barátnak kell egy normális párkapcsolatban, vagy esküszöm, hogy most kezdek el pakolni és megyek is haza! – monológom végére érve hosszú csend telepedett ránk, ahogy egymás néztük.