Az újdonsült idol

41 - Kiszökve

* Négy nappal később *

// Szombat este//

Immár hat órája izzadtunk a teremben. A napjaim egyre nehezek és fárasztóbbak lettek és zsúfoltak. A lányokkal igyekeztünk egymásban is tartani a lelket, s az életerőt. Az album második fele az ígéretünkhöz híven pénteken nyilvánosságra lett hozva, s úgy tűnik ez is váratlan sikereket hoz a csapatunknak. Senki sem számított ekkora megtekintésekre az első huszonnégy órában, ezért is kavartunk hatalmas port Koreában. Ismételten felkerültünk újságok címlapjára és különböző szponzorációkra tettek ajánlatot, mint a legfelkapottabb rocky banda. A teljes album megjelenése viszont egy váratlan hírt is magával hordozott. Miszerint megkezdjük az első turnénkat, mely Ázsia több országában, s városában kerül megrendezésre. A helyszíneket ma reggel tették ki a hivatalos oldalainkra, még mielőtt velünk is közölték volna a hírt. Nem mintha lett volna beleszólásunk...

Már kilenc körül járt az idő, mikor a koreográfusunk végre elengedett bennünket, s én azonnal a telefonomhoz kapva nyitottam meg a kakaotalkot, hogy jelezhessek Jiminnek, mielőtt azt hinné felültettem.

Én: Végeztünk. Most indulok a dormba.

Alig fél perc múlva meg is rezzent a telefonom.

Álompasi: Okés, akkor húsz perc múlva az épület előtt?

Én: Tökéletes. De ne számíts semmi cicomára.

Álompasi: Azok nélkül is gyönyörű vagy. Szükséged se lenne rá. - írt, s nekem halvány pír szökött az arcomra, hihetetlenül édes ez a fiú. Ebben az elmúlt négy napban igyekeztünk beszélgetni telefonon, - habár az üzeneteknél tovább nem jutottunk - és mindig bókolt nekem valami aranyosat, mellyel zavarba tudott hozni, még a tudta nélkül is.

Én: Ez aranyos. :) Akkor húsz perc múlva.

Álompasi:  Húsz perc múlva.

Ahogy írtam is, egyáltalán nem vittem túlzásba... A házba belépve egyszerűen lerohantam a fürdőszobát, s magamra zárva azt , zuhanyoztam le azonnal és mosakodtam meg elképesztő gyorsasággal. A köntösöm magamra kapva siettem ki a gőzölgő helységből, egyenesen a közös hálószobánkba indulva. A szekrényből egyszerűen kikaptam egy vastagabb farmernadrágot, és egy fehér felsőt, amire felkaptam egy bővebb, mégis szép pulóvert. Igazából, olyan lehettem, mint bármilyen szomszédlány egy filmből, vagy csak egy átlagos korombéli, aki éppen csak egy laza találkozóra igyekszik. Csak nálam ez nem igazán volt "laza" találkozó. Sokat jelentet számomra Jimin. Főleg mióta az utóbbi időben igyekeztünk telefonon is kapcsolatot tartani, tagadhatatlan, hogy megkedveltem. De a mai nap annyira fárasztó és kimerítő volt, hogy képtelen lettem volna ezért az egy - két óráért harci díszbe állni elé. Örültem, ha egyáltalán normálisan tudtam lépkedni, így igazán büszke voltam magamra, hogy ezt a találkát be tudtam vállalni.

Szerencsémre, mire indulásra készen álltam a többiek már aludtak. Többségben. Egyedül Euna és BoMi kezében láttam telefont, de ők túlságosan is le voltak foglalva a készülékkel és a percenkénti ásítozással. Még a másik két lány a nappaliban, vagy a szobájában húzta a lóbőrt. Így, minél halkabban lenyomva kilincset igyekeztem kislisszolni az ajtón, s azt hasonlóan csendesen be is csukni. A nyílászáró túloldalán várakoztam pár percet, a fülemet a falapra nyomva, hátha meghallok bármilyen zajt, akár észrevételt, de mivel ez nem történt meg így egy halk sóhajt kieresztve egyenesedtem fel, s indultam meg a lépcsőn, hogy időben megérkezzek. Habár, minden fok, egy szenvedés volt és a lábaimba nyilalló fájdalom erősebb volt mint hittem, mégis igyekeztem összeszedni magam, hogy a ház bejárata előtt várakozó fiú semmit ne észleljen fájdalmamból.

Kilépve a hűvös, csípős hidegbe az arcom alig másodpercek alatt pirosodott be a hidegtől, s előre tudtam, hogy a turné kezdetére valószínűleg - a mai alkalom miatt -  én meg fogok betegedni. Azonban megnyugtatott a tudat, hogy a srác akivel találkozni terveztem, már várt rám, pár lépéssel az ajtótól, így nekem nem kellett plusz perceket fagyoskodnom a hidegben.

- Szia - húztam halvány mosolyra ajkaim a fiú láttán. Aki a szokásához híven most is kifogástalanul nézet ki. Egy fekete szövetkabátot viselt, ami alatt én csak a szintén fekete farmerját és cipőjét láttam, de még ebben az egyszínű szerelésben is lehengerlő volt. Haja egyszerűen csak oldalra volt fésülve, s gyönyörű szemei csak úgy csillogtak az utca fényeiben.

- Szia - tolta le az arcát szokásosan takaró maszkot, s lépett hozzám, hogy nyomhasson két puszit az arcom mind két oldalára. Melyet én egy halvány pirrel az arcomon viszonoztam is, habár a hideg miatt ő ezt nem érzékelte. - Hogy vagy? - kérdezte.

- Fáradtan, de megvagyok - mosolyodtam, miközben kuncogva elfogadtam a felém nyújtott maszkját, amit csak miattam hozott el, sejtve, hogy én úgyis elfelejtem. És milyen igaza is volt. Tényleg kiment a fejemből ez az apróság. - Köszönöm! - köszöntem meg a figyelmét, miközben a pántot mind két oldalt a fülem mögé akasztottam, így eltakarva az arcom. Hozzám hasonlóan ő is így tett, s maszkon keresztül kezdünk el beszélgetni, aminek egy részem örült, mivel a puha anyag lassan, de felmelegítette kihűlt orcáim. A másik részem viszont sajnálta, hogy ezen keresztül kommunikáltunk, mivel nem láthattam gyönyörű arcát, s telt ajkait, melyek igen igazságtalan módon teltebbek voltak, mint az enyémek.

- Hihetetlen, hogy mindig elfelejted - rázta meg fejét, miközben vetett rám egy rosszalló pillantást.

- Tudod, otthon ez nem megszokott. Nincsenek ilyen maszkok, így jogosan felejtem el - védtem magam.

- De már több mint két éve nem otthon vagy! - bökött oldalba, s én megugorva kacagtam el magam, sejtelmes tekintete láttán. Sakk, matt.

- De lehetnék! - emeltem fel a mutatóujjam, érzékeltetve eme remek ötletet, mire csak nevetve megrázta a fejét.

- Menjünk - intett, s óvatosan rákulcsolta ujjait az enyémekre.

- Jimin.

- Hm? - kapta felém fejét és olyan ártatlanul meredt rám, mintha mi sem történt volna.

- Semmi - mosolyodtam el tettén, s inkább nem is  szóltam tette miatt, mely miatt a szívem a kelleténél is gyorsabban kezdett el verni és talán már fázni sem fáztam annyira mint eddig. Ujjai érintése bőrömön libabőröket okozott egész testemen, s próbáltam minél természetesebbnek tűnni.

Egészen a megérkezésünk pillanatáig csendben sétáltunk egymás mellett és ne azért mert nem tudtunk volna miről beszélni, szimplán, csak olyan meghitt, s szép volt, hogy egyikünk sem akarta elrontani a pillanatot. De amint megérkeztünk a célállomáshoz, valahogy mindkettőnkből kiszakadt egy sóhaj és kezdtünk el beszélgetni folyamatosan, anélkül, hogy percekig csend lett volna. Talán már annyira nem féltünk egymás társaságában, mindketten nyugodtak voltunk és boldogok.

Sziasztok! 

Ismételten egy újabb rész. Ami kissé romantikusabbra sikerült mint terveztem, de ebből már sejthettek pár dolgot. 

Remélem tetszett :D