Az újdonsült idol

2 - Dal

- Hajrá – mutatott a terem közepére, így csak sóhajtva lépdeltem el a hangszóróhoz, hogy a kiválasztott dalt megkeresve elindíthassam azt. Rövidesen pedig fel is csendültek az első ütemek, így a terem közepére sétálva álltam meg egy helyben, hogy a dalra koncentrálva gyakorolhassak.

A már jól ismert dallamot követve kezdtem el énekelni az angol sorokat, még pilláim lehunyva koncentráltam a részletekre. A magas hangokat felvittem, a hajlításokat pedig tisztán hallani lehetett. Az első pár sor után kezdtem felbátorodni, így a hátralévő részeket szívvel-lélekkel énekeltem el. Megtartva az Ariana Grandére jellemző vonásokat.

Nem mozogtam. Nem csináltam menő mozdulatokat, se semmit. Egyszerűen megálltam középen és énekeltem. Teljesen hétköznapi módon. 

- 'Cause I'm so into you, into you, into you - fejeztem be a dalt, mire az immár földön ülő barátnőm tapsikolni kezdett és mellém sietve karolt át.

- Imádom! - örömködöt, majd a tükör felé fordított és kezdett el beszélni egy kitalált közönségnek: - Kovács Rebekát hallhatták! A magyar Arianát! – hajolt meg, ezzel kényszerítve engem is erre a cselekedetre.

- Bolond vagy! – nevetek fel és ütöm meg gyengéden a kezét, mire ő csak vállat vonva rángat el a hangfalhoz, hogy a következő dalt is kikeressem.

- Melyik lesz a Sia szám? – kérdezte mellettem toporogva.

- Chandelier – feleltem. – Ez szerinted jó? – böktem a második találatra, ami karaoke verzióban volt elérhető. A lány csak egyet bólintott és ismételten magamra hagyott, mert visszasietett az előbbi helyére és levágta magát a földre.

Kiválasztva a dalt, vártam meg még felcsendül az első ütem, így ismételten a terem közepén kötöttem ki, lehunyt szemekkel. Ez a dal is hasonlóan nehéz volt, mint az előző, ám sokkal több elemből állt, így különös koncentrációval énekeltem fel a sorokat. Tisztán és hiba nélkül.

- On for tonight - fejeztem be az utolsó sorokat, mire egy újabb tapsvihart kaptam.

***

Másnap reggel édesanyám hangjára keltem, aki szólt, hogy kész a reggeli és minél hamarabb készüljek el, mert beszélni is szeretnének velem. Így kissé fáradtan tápászkodtam fel az ágyból, majd a mamuszomba bújva elcsoszogtam a szekrényemig, ahol egy egyszerű, de nagyszerű fehér felsőt és fekete melegítőt magamra kaptam. A hajam egy kócos copfba fogtam, ezzel késznek nyilvánítva magam és indultam meg a konyhába, ahol az asztalnál ülve várt rám a kis családom. Egy tál rántotta kíséretében.

- Jó reggelt - ültem le a nekem kijelölt helyre és kezdtem neki az ételnek.

- Neked is, kincsem - mosolygott rám anyu. - Beszélni szeretnénk veled – kapott be egy falatot, majd amint lenyelte pillantott apára, aki büszkén mosolyogva fürkészte az arcom.

- Mond - sóhajtottam fel, tudva, hogy semmi rosszat nem tettem idősebb szülöm arcát látva.

- Nagyon izgulsz a meghallgatás miatt? – kérdezte apa két falat között, mire vállat vonva gondolkodtam el a kérdésen. Izgulnék? Nem hiszem. Rengetegszer énekeltem már nyilvánosság előtt. Sosem féltem ez miatt, azonban zavart a tudatlanság az egész esemény körül. Nem tudtam a pontos menetrendet, hogy mi fog történni és mi alapján válogatnak majd ki.

- Kicsit.

- Melissza anyukája tegnap este hívott és mesélte, mennyire örül, hogy te is jelentkeztél. Nem gondolta volna, hogy ennyire az utolsó pillanatban egyezel bele ebbe az egészbe – mesélte anyukám egy hatalmas mosollyal ajkain. – De remélem tudod, hogy bármi történjék, mi támogatunk. Ha sikerül, veled örülünk. Ha nem, veled sírunk.

- Köszönöm! – mosolyodtam el lágyan. – De nem hiszem, hogy annyira kiborulnék egy olyan meghallgatás miatt, amiről alig tudok valamit – nevettem fel halkan, mire ők is bólintottak. – Köszönöm a reggelit! – keltem fel és megölelve őket siettem fel a szobámba, hogy szombat lévén kipihenhessem magam az eddigi hajtások után. Ám alig vettem elő a telefonom, hogy körbenézzek a médiában, azonnal eszeveszett csörgésbe kezdett az ujjaim között pihenő készülék jelezve a beérkező hívásom, amit mosolyogva fogadtam.

- Rebeka! – kiáltott bele a barátnőm.

- Szia – nevettem fel a lány izgatott hangját hallva. – Miért hívtál? – tértem a lényegre, hiszen szinte soha nem telefonálunk, csak írogatunk.

- Beszéltem a többiekkel a teremről – kezdett bele. – Egész nap foglalt lesz, de délután háromra ha neked jó fel tudom szabadítani – mondta. – Kellene még egy második és utolsó próba, de akkor most nem csak egyszer kéne ismételni – magyarázta.

- Rendben – biccentettem, hiába nem láthatta. S bontottam a vonalat. 

Ám mivel nem voltam sem híres, sem elfoglalt továbbra is lapozgattam a médiát, lájkoltam az osztálytársaim legújabb képeit és meghallgattam a kedvenc zenéim századszorra is.

Azonban mindezt hamar meguntam, így feltápászkodva az ágyamról ültem le az íróasztalom elé. A laptopom bekapcsolva kezdtem el újból zenék után kutakodni, így egy újabb kpop csapat dalát nyitottam meg. Igaz, senkit nem hallgatok Blackpinken kívül, mégis egy bizonyos Monsta X nevű banda egyik dalára esett a választásom. Elég idegen volt ez a stílus, de minél többet foglalkoztam vele, annál jobban tetszett, így csak mosolyogva hallgattam a srácokat, akik tökéletes aláfestésként szolgáltak terveimhez.

Az egyik fiókomból kivettem egy mappát, ami telis-tele volt befejezett, vagy befejezetlen dalok sokaságával. Egytől egyig az én munkáimmal. Noha, nem voltam nagy író, szerettem ezt csinálni mikor ötletem volt, vagy kedvem. Senki sem tudok ezekről a papírokról, csak Melissza, aki volt olyan rendes titokban tartani ezt az apróságot.

Izgatottan kaptam elő a füzetem, ahová a számomra legkedvesebbek és a szerintem legjobbak kerültek, s kezdtem el körmölni az újdonsült ötletem. Sorokról sorokra haladva, refrénen át egészült ki folyamatosan. Felfestve minden ötletem és elképzelésem. Lábaimmal dobolva diktáltam alá egy kitalált ütemet, melyet a fejemben tartva ismételgettem. Általában komolyabb dolgokról írtam, ám a mostani sokkal inkább ábrázolt egy elképzelt világot, egy hírnevet, amiről csak álmodni lehet. Egy változást, amiről mindenki csak álmodni mer. Nem véletlen tehát, hogy a dal címe a Változás nevet kapta. Mosolyogva futottam át utoljára a leírtakat, melyekért teljesen odavoltam, majd pakoltam el a füzetet és dobtam ki az ötletelés közben keletkezes felesleges szemetet.

A megnyugtató csendet azonban az ajtó nyílása zavarta meg, hiszen a bekapcsolt dalnak már réges-rég vége lett, így mosolyogva kaptam a fejem a betolakodó felé, aki ezúttal apa volt...

Sziasztok!

Hogy tetszett a második rész? <3

Én még második javítás után is úgy érzem, ez egy kissé összekapott alapokkal rendelkező rész, ám mivel a történet alapjait nem szeretném megváltoztatni, hagytam a történéseket az eredetinél. <3

Javítva: 2021.04.04.