Az újdonsült idol

42 - "Szeretném"

Ott. Aznap este, talán már annyira nem féltünk egymás társaságában, mindketten nyugodtak voltunk és boldogok. Ott. Aznap este bennem is nagyon sok dolog változott. Abban a kis parkban. A játszótér hintáján ülve, a teljes félhomályban. Csak mi, ketten. Egyszerűen csak leültünk egy - egy hintára, s a lábunkat lógatva beszélgettünk. A maszkok már a megérkezésünkkor lekerültek, így mindketten jobban láttuk egymás arcát, és jobban tudtunk olvasni a másik mimikájából. Nekem is egyre többször terelődött a tekintetem a mellettem ülő fiú telt ajakira, míg neki pedig egyre többször csíptem el a csillogó szemeit, vagy kémlelő tekintetét.

- Szóval holnap indultok Japánba - mosolyogtam el. - Mikor jöttök?

- Szerdán. Két napot leszünk kint, interjúvolni és koncertet adunk mind a kettő nap - sóhajtott fel gondterhelten. - Ti pedig pont aznap kezditek a turnét.

- Igen - bólintottam. - Az első turnénk, amiről ma kaptunk először információt. Bár kicsit elhamarkodták - tettem hozzá.

- Ilyen számok mellett, nem csodálom - ingatta meg a  fejét. - Elképesztő. És ez még csak a debütáló albumotok! - csodálkozott el.

- Igen - mosolyodtam el.

- És akkor ez a turné, körülbelül két hónap lesz, kisebb szünetekkel - mondta kissé csalódottan.

- Hm - bólintottam. - Szóval nem igazán találkozunk.

- Így nem - rázta meg a fejét, s nagyon ügy tűnt megöltem a hangulatot, vagyis igazából az első turnénk ölte meg. Mivel, tudtuk, hogy így nem igazán lesz időm beszélgetni vele, még telefonon sem.

- De azért, majd igyekszem írni ha ráérek, vagy ilyesmi - mosolyodtam rá ismételten vörös arccal, hiszen számomra ez a helyzet kissé zavarba ejtő volt.

- Aranyos vagy! - nevetett fel. - De én is mindenképp írok - tette hozzá, miközben a hajába túrt. S ezek után pár perc csend kerekedett a beszélgetés fölé, mind ketten csak szomorúan mosolyogtunk egymásra. Szavak nélkül is beszélgettünk és képesek voltunk ott, a hidegben, egy hintán ülve elveszni egymás tekintetében. Mely annyiszor elvarázsolt már. Gyönyörű szemei voltak annyi szent.

- Mesélj a régi életedről. Mielőtt kiköltöztetek - szakította el tekintetét enyémektől, míg én kissé összerezzentem hirtelen kérdéséről. Ő pedig elmosolyodva figyelt, s várt.

- Hát... - kerestem a szavakat. - Budapesten éltem, Magyarország fővárosában - magyaráztam neki egyből. - Egyke vagyok. De a szüleim olyanok voltak, mint  a barátaim. Habár még mindig olyanok, csak keveset látom őket - mosolyodtam el szomorúan. - A legjobb barátnőm testvérem helyett is testvérem volt. Vele jöttem ki, ő is debütált már - tettem hozzá. - Apai nagyszüleim nincsenek. Anyai részről pedig mind ketten élnek, betegeskednek, de vannak - hajtottam le a fejem, de nem azért, mert sírnom kellett volna, már rég feldolgoztam... Szimplán csak gondolkoztam, mit is mondhatnék, hisz nem valami izgalmas az akkori életem. Igazából átlagos volt minden ami akkor volt, ezért is tereltem el a témát egy kicsit a családi körömre. - A keresztapám a világ legjobb embere!  - nevettem fel, ő pedig felvont szemöldökkel vizslatott. Bizonyára nem értette, miért mondom ezt. - Japánban él és dolgozik, alig látom, de mégis mindig az egyik bizalmasom volt. Nagyon rendes meg vicces, egyszer szeretnélek neki bemutatni. Ha úgy alakul - motyogtam el az utolsó mondatot, nem tudtam mennyire mondhatok ilyet, de muszáj volt. Tényleg szerettem volna bemutatni neki. Akár barátként is...

- Ha úgy alakul? - szélesedett el mosolya, s most már vigyorogva nézett rám. - Miért, hogy alakuljon? - kérdezte ravaszan.

- Hát... Jól - sütöttem le szemeim.

- Értem - nevetett fel. - Én szeretném, hogy úgy alakuljon - tette hozzá, még jobban zavarba ejtve engem.

- Nem... Nem úgy értettem - motyogtam, mentve a menthetetlent.

- De mi van, ha én igen? - kérdezte sejtelmes hangon, még én meglepettem kaptam fel a fejem.

- Tessék?

- Mi van ha én úgy értettem? - ismételte meg folyamatosan a szemembe nézve. - Mi van, ha szeretném, hogy úgy alakuljon? - teljes sokkban figyeltem határozott vonásait. Hirtelen a torkomon akadt minden szó, csak őt néztem lángvörös fejjel a mellettem ülőt. - Te? Te szeretnéd, hogy úgy alakuljon? - suttogta alig hallhatóan szemeimbe nézve.

- Én... Én... - kerestem a szavakat. - Szeretném - böktem ki végül, s megsemmisülve figyeltem ahogyan lendületesen leszáll a hintáról és kettőt lépve előttem terem, míg én fejem felemelve figyeltem elszánt tekintetét, miközben éreztem, hogy lábaim közé merészkedik, s megfogta állam immár fentről nézve le rám.

- Biztos vagy benne? - susogta kissé lehajolva hozzám. 

- Hm - bólintottam óvatosan, mert ismételten nem tudtam megszólalni. Túlságosan új volt számomra ez a helyzet. Itt áll előttem, alig pár centire tőlem magasodik fölém, s néz le rám, miközben két ujjával állam tartja.

- Ez esetben, ne haragudj rám - motyogta egyre közelebb hajolva hozzám, s már szinte éreztem levegővételét ajkaimon, de szemeimmel még mindig őt néztem, ahogy ő is engem. Nem csukta be szemét, csak utolsó másodpercben, mikor már ajkaink súrolták egymásét és meggyőződött arról, hogy nem ellenkezek. De őszintén nem is tudtam volna, teljesen lefagytam. A kezdetlegi sokkból pedig édes ajkai ébresztettek fel. Puha párnái úgy érintették enyémeket, mintha porcelánból lennék. Alig ért hozzám, mégis a fellegekben éreztem magam. Nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen, erről pedig a hasamban felröppenő pillangók is hasonlóan vélekedtek. 

Lassan és finoman ízlelgette párnáimat és kissé meglepődve vette tudomásul mikor én is megmozdultam és visszacsókoltam. Nem tartott sokáig, de nekem annál többet jelentett. Száz százalékosan rózsaszín ködben éreztem magam, s nem akartam kiszakadni belőle, így mikor elhúzódott lecsúsztam a hintáról és hozzá simulva öleltem át, miközben fejem vállára hajtottam. Ő pedig a derekam átkarolva húzott még közelebb magához.

- Kedvellek, Beka - suttogta nyakamra, nekem meg végigfutott a hideg a hátamon.

- Én is téged, Jimin - motyogtam vállába, közben szorosan markolva a hátán a kabátját.

- Korai lenne megkérdezni, hogy leszel-e a barátnőm? - tolt el kicsit magától, hogy lássa az arcom.

- Korai lenne azt válaszolni, hogy igen? - kérdeztem visszafojtott mosollyal.

- Talán - húzta sejtelmes mosolyra száját, s hajolt ismét hozzám egy csókért, amit örömmel fogadtam. Csak ez esetben nem két ujjal fogott, hanem az egyik kezét az arcomra simította, míg másikkal továbbra is magához szorított, addig én kezeim felvezettem nyakába, s ott kulcsoltam össze őket és húztam közelebb magamhoz. Immár nem finomkodott, vadul birtokolta ajkaim. És mikor elváltunk egymástól hosszú percekig csak álltunk egymással szemben, összefonódva...

Sziasztok! 

Mit szóltok a történtekhez? <3

Jimin és Rebeka? Jika vagy Remin? Mit szóltok a kis párosunkhoz?