Az újdonsült idol

34 - Telefon

- Egy, kettő - számolgatott BoMi, miközben velem együtt ismételgette a lépéseket. - Emeld feljebb a fejed! - utasított, mire én eleget tettem kérésének. - Három, négy, őt - lépdelt az ütemnél lassabban, a nyomában velem.

A stúdióban voltunk. Mivel ma hivatalosan csak egy próbánk lett volna a délután folyamán, de a hatalmas unalmak és az éppen másnapos társaink társaságát hátrahagyva mi inkább úgy döntöttünk, hogy megelőzzük magunkat, és gyakorlunk egy kicsit, hogy minél tökéletesebb legyen a második számunk előadása. Hisz, hiába debütáltunk az Evolutionnal, a másik kettő dalunkhoz is van koreográfiánk, melyeket nem gyakorlunk annyiszor, így bizonyos elemek feledésbe merülhetnek. Ezeket jöttünk orvosolni BoMival. Akivel igazából szerencsém volt, hisz  ő is a "dance line" tagja, így értelem szerűen a legjobb táncosaink közé tartozik, így könnyedén segít nekem, ha valamit elrontok.

- Szép! - tapsolt kettőt miután végig táncoltuk az Evulutiont. - Jöhet a Last Night? - lépdelt a hangfalak melletti polchoz, hogy számot váltson, méghozzá a debütáló albumunk második dalára. Igaz, még nincs kész az album. Egyenlőre az első három dal van felvéve, a maradék kettőt a napokban tervezzük felvenni, azonban ezekhez nem készül teljes koreográfia, hanem csak a refrének idejére. Így lehetőségünk lesz pihenni a koncertek alatt. Azonban az ezekhez készülő részeket ma terveztük megtanulni.

- Jöhet - fújtam ki hosszasan az eddig benntartott levegőmet. - Utána a New Home jön? - pillantottam rá a tükörből. Miközben megtámaszkodtam a térdeimen. Jelenleg nem életem döntése volt ez a rögtönzött próba, de szeretnék minél jobban teljesíteni, így hajthatatlan vagyok. BoMi pedig ezt jól tudja, s ezért nem is szól érte. Hisz addig is gyakorol velem együtt.

- Ha szeretnéd, akkor igen. - von vállat a lány, majd a Last Nightot elindítva, gyorsan mellém is siet, hogy ne maradjon ki egy másodpercből sem. És így ment ez hosszú időkig, még a mellettem táncoló lány meg nem állította a zenét, mely pont a közepénél járhatott.

- Yah! -fordultam a karba tett kezű lány felé, aki szúrós szemekkel illetett engem. - Most miért? - hajoltam le lihegve az övegemhez, hogy igyak pár kortyot. És miután ez meg is történt fáradtan térdeltem le a földre, hogy kifújjam magam. Kemény három órát tudhatok magam mögött. 

- Mára elég lesz - mondta, s a laptop tetejét lecsukva telepedet le a már törökülésben lévő lényem mellé. - Tíz-tizenöt perc és itt lesznek többiek, ahogy a koreográfus is. Pihenjünk előtte - mondta, majd hátra dőlt, s elnyúlt a padlón.

- Fáj a térdem - nevettem fel, majd mellé feküdve fordítottam fejem felé. - Elmegyünk ma enni valamit? - fürkésztem arcát, mely csak egy gyors kis grimaszba fordult.

- Ma vásároltunk - forgatta meg a szemét. - Mit akarsz még?

- Mekit - vágtam rá azonnal. - Vagy valami gyorsétteremit - gondolkoztam el.  Mire csak egy fáradt sóhaj hagyta el száját. - Jó! Akkor ne menjünk - görbítettem le szám széleit, s úgy néztem a már engem vizslatóra.

- Menjünk - ült fel. - Csak éljük túl ezt a próbát - motyogta el a végét, amit meglátta, hogy  nyílik az ajtó. - Jó napot! - tápászkodott fel, majd hajolt meg a koreográfusunk, aki jó szokását megtartva, pontosan öt perccel előbb érkezett, mint kellene.

- Viszont! - hajolt meg a harmincas nő, és tekintetét a földön fekvő énemre vezette. - Megint előbb kezdtetek? - lepődött meg az asszony, ahogy realizálta, mennyit is próbálhattunk az érkezése előtt, hogy így ki voltunk pirosodva.

- Nem. Igazából nemrég érkeztünk - keltem fel én is egy enyhe mosollyal az arcomon és próbáltam elhitetni a nővel a hazugságot. Mert ha megtudja mennyit is próbáltunk ma, még a végén hazaküld, vagy előbb elenged, én pedig nem szeretném ezeket.