Az újdonsült idol

53 - Ideiglenes dalszövegíró

- Na? Hogy tetszik? - rángattam be magam után Eunát, aki épp a saját szobáját díszítette volna a nap hátralévő részében is, de most pár percre elraboltam magamnak, hogy megmutathassam neki az én - immár kész - kuckóm.

- Wow! - tátotta el a száját. - Ez annyira a te ízlésed, hogy fáj - takart el a szemét, ezzel érzékeltetve mondandóját.

- Te hogy állsz? - huppantam le az immár mintás és plüssökkel telített ágyamra, s pillantottam körbe büszkén a helységben. A falon rengeteg különböző kinyomtatott kép, emlék. Még az újonnan kapott polcomon több, a bőröndömben talált dísz és családi fotó kapott helyet.

- Egész jól - ült le mellém. - De, ha segítesz, akkor hamarabb készen lesz és utána csinálhatunk valamit - mosolyog rám.

- Király! - pattanok fel a lány karját megragadva, s indulok meg vele karöltve egyenesen az ő szobájába. Ami.. Egyszerűen elképesztő. Mindig is tudtam a lányról, hogy kifinomult, és nőies ízlés terén, de hogy ezt ennyire jól megtudja mutatni egy szoba kialakításán az zseniális. Fő színei a natúr és egészen világos árnyalatok voltak. Igazi álomszoba minden lány számára. Kivétel nélkül! - Euna... Ez gyönyörű! - fordultam körbe a helyiségben, igyekezve annak megpillantani minden apró, kicsi részletét.

- Köszönöm! - mosolyodik el, majd lép az egyik újonnan kapott szekrényéhez, melynek tetején egy kisebb váza, abban pedig pár szál virág kapott helyet.

- És.. Mégis miben tudnék segíteni? - emeltem meg kezeim. - Ez teljesen készen van! - fordultam körbe ismételten, mert biztos voltam benne, hogy már semmi javítani való nem volt a helyiségben.

- A huzatokat! Légyszíves, azokat húzd fel - bökött az ágyra ledobott darabokra. Melyekért készségesen hajoltam is, s kezdtem bele a közel sem egyszerű folyamatba. Amióta csak az eszemet tudom bajlódtam a takarók és párnák "becsomagolásával". Pedig igazán nem egy bonyolult feladat, nekem mégsem sikerül elsőre. A legnagyobb anyagot a fejemre húzva csíptem meg mindkét felső sarkát - már amennyire tudtam, -  s hámoztam ki magam belőle. Ezzel elérve, hogy kifordíthassam azt. És már nyúltam is a takaróhoz, azzal a szándékkal, hogy valamely' módon beleerőszakoljam a huzatba, mikor egy ajtócsapódás után lábdobogásokat hallottam meg.

- Lányok! - ütötte meg fülemet az ismerősen mély hangszín, melytől annyira megijedtem hirtelenjében, hogy az addiginál is jobban belevesztem a lepedő eligazításába. Ami valahogy úgy nézhetett ki kívülről, hogy félig a húzat és a lepedő közt nyúlkálva húzogattam a megfelelő sarkakba annak párját. Mindezt félig fekve a garnitúrán.

- Igen? - pattant fel valahonnan a szobából Euna, s indult a menedzserünket eligazítani, miközben lökött rajtam egyet, így leestem a földre. Teljesen belegabalyodva az anyagok közé.

- Áucs! - jajdultam fel. - Euna-ah! Ezért még kapsz! - kiáltottam a lány után, aki csak nevetve hagyta annyiban a dolgot.

- Na erre sem számítottam! - röhög fel hangosan Yong, valószínűleg az ajtóban állva. Alig pár perc elteltével. - Rebeka? Mit csinálsz? - kérdezte, s szólított a teljes nevemen, melyet előszeretettel használ mióta megtanítottam neki kiejteni, azt a maga helyes és magyaros módján.

- Nem hogy inkább segítenél! - fújtattam az anyagok közt.

- Beka! - hallottam meg a hiányzó csapattársaim nevetését is, majd egy fényképező hangját.

- Ne szívassatok! - pufogtam. - Ha kijutok meghaltok! - szerencsétlenkedtem. - Dae!

- Jó, jó! Segítek, te béna - kacarászott, majd hámozott ki a lepedők közül.