Az újdonsült idol

69 - "Végeztünk!"

- Nem is csodálkozom, hogy sokan tartanak tőletek nyugatiaktól! Könnyűvérű, ide nem illő nők vagytok, akiknek semmi köze Ázsiához! Emigráljatok haza a picsába! - jelenti ki könnyelműen. Fejem mellett a falba csapva. Ujjaim szoros ökölbe zárom kijelentésére, igyekezve visszafogni az indulataim, még ezt nem mondhatnám el a velem szemben állóval. Könnyáztatta szemekkel fúrtam tekintetem a velem szemben állóéba,  ki gúnyosan elmosolyodott tettemre. Vártam. Vártam hátha elneveti magát és közli, hogy ez amit az imént mondott csak egy tréfa. Egy nagyon rossz vicc. Ám ez nem történt meg. Mindent komolyan gondolt, ami végtelenül elkeserített. Nem gondoltam volna, hogy pont a párom, a szerelmem vágja majd hozzám ezeket a szavakat. A mondatokat melyeket debütálásunk óta hallok, mik hónapok óta kínoznak. Mit sem gondolkodva emeltem meg jobb kacsóm, hogy egy minél erősebb pofont adhassak szerelemnek. Még mielőtt lereagálhatta volna csattant tenyerem arcán, olyan erővel, hogy orcáján pillanatok alatt megjelent mancsom nyoma, még feje oldalra bicsaklott.

Talán mégsem az fájt a legjobban amiket állított, inkább az oka. Egy félreértés miatt képes volt így beszélni. És minden nyugati nő nevében bátran kijelenthetem, hogy nem mindenki egy útszélről szakadt prostituált, akit bárki könnyen megkaphat!

- Szégyelld magad!  - sziszegtem fogaim közt, amint leeresztetem kezem magam mellé. - Köszönöm, hogy ilyeneket feltételezel rólam.!- biccentettem immár az arcomon lefolyó könnyeimmel nem foglalkozva és összezavarodott arcát figyelve. - És azt is köszönöm, hogy ezeket az az ember mondja akiben a legjobban megbíztam! - csúsztattam tenyerem mellkasára, majd egy erős lökéssel távolítottam el a közelemből. - Nem volt elég a hónapok óta tartó utálótábor, akik kellő képen elvették az önbizalmam - folytattam. - De mit is vártam egy világhírű celebtől? Aki már akkor féltékenységi jelentet rendezett, mikor csak köszöntem a legjobb barátomnak. Egy olyan embertől, akinek mindene megvan... - lépek el a fal mellől.

- Milyen utálok? - hasít a levegőbe hangja, mely aligha volt halkabb mint az eddigi kiabálása.

- Nézz fel a netre és megtudod - vágtam hozzá a szavakat. Immár hátat fordítva neki.

- Ne beszélj így! - szól rám, s ragadja meg jobb csuklom rászorítva ezzel fájó sebhelyemre.

- Én ne beszéljek így?! - szaladt fel a hangom. - Nem is tudom ki hordta el az állítólagos barátnőjét egy könnyűvérű nőnek! - kiáltottam rá zokogva. S rántottam meg kezem, hogy végre valahára elengedje kacsóm, mire döbbenten kapta oda fejét és eresztett el azonnal.

- Beka.. Én sajnálom! - kezdett el szabadkozni azonnal.

- Végeztünk, Jimin - suttogtam ismételten hátat fordítva neki és csaptam be magam után az ajtót. Folyamatos szipogások közepette futottam le a lépcsőn egyenesen a bejárat felé igyekezve, azonban egy hang megállásra késztetett.

- Beka-yah. - szól mögöttem halkan Taehyung. - Minden rendben?

- Semmi sincs rendben, Tae - rázom meg a fejem felé fordulva. A fiú amint meglátta könnyáztatta arcom, ledöbbenve konstatálta a helyzetet...

- Elviszlek! - jelenti ki egyik pillanatról a másikra, majd siet el egy kulcsért, hogy minél gyorsabban eltüntessek. Alig fél perc múlva egy kabátban tért vissza, kezében a kulcsokkal, még hozzá hasonlóan én is felkaptam az enyém. - Menjünk - szól lágyan, s vezet ki az autójához, amibe beülve azonnal a dormunkhoz vette az irányt.

- Köszönöm, hogy elhoztál! - húztam egy keserű mosolyra ajkaim. - Ha hazamész, nézd meg Őt! - néztem mélyen a szemébe. Fájt, hogy még úgyis aggódtam exemért, hogy porig alázott és sértett. De valljuk be, nevetségesen beleszerettem. Jobb lesz mindkettőnknek, ha hagyjuk egymást. - Viszlát, Tae. Majd valamikor találkoznunk! - öleltem magamhoz a kis űrlényemet, ki eddig csak pozitív emléket adott nekem. Majd pattantam ki az autóból és besiettem a házba, ahol minden szó nélkül robogtam a szobámba, hogy ledőlhessek aludni. Holnap kemény nap vár rám...

Jimin szemszöge:

Értetlenül pislogtam a barátnőm után, ki becsapta maga után az ajtóm ezzel elválva tőlem. Az ujjaim tördelve huppantam le az ágyamra magamhoz véve a laptopom, s kezdetem el pötyögni rajta.

The Secret Stars Beka utálói - írtam be a keresőbe. Az első találatra rákattintva nyitottam meg a rövid cikket melyben a következők álltak:

Korea egyik új bálványcsapata a  The Secret Strars, (ismertebb nevén: Tss ) sikerek mellett erős utálótáborra tett szert. Ám a gyűlölködök, leginkább az Európai származású, magyar lányt támadták. (Eredeti nevén: Kovács Rebeka. Művésznevén: Beka.) A fiatalról rengeteg pletyka terjeng, ám mégis a többség származására tér ki. A lány instagram oldala immár hétszázezer követőnél jár, kommentei többsége mégis trágár megjegyzéseket tartalmaz, mik egyenesen a lányra és származására utal. A csapat többi tagja kevésbé kap eme utálatból, melyet... - idegesen zártam be azonnal az oldalt, megelégelve az olvasást. S léptem vissza egyet, meglesve a keresési találatokat.

A magyar lány utálói központban!

A hétfői támadás előre kitervelt volt? A Tss tagja megsérült!

"Ronda vagy és bevándorló!" - állt Kovács Rebeka egyik képe alatt a komment.

Ajkaimba harapva zártam be a keresőt, hogy a telefonom elővéve megkeressem a barátnőm instagramját, ami már az elsők közt szerepelt kereséseim közt. A nevére rábökve  nyitottam meg az oldalát, s az első fényképre nyomtam, majd  a hozászolásokra. 

"Imádlak Beka <3"

"Húzz vissza oda, ahonnan jöttél"

"Hogy nézhet így ki egy idol?!"

"<3"

"Dagadt"

"Tehetségtelen vagy, lehúzod a csapatot"

"Mit keresel itt? Menj vissza oda, ahonnan jöttél"

Olvasgatva az emberek hozzászólásait elszégyelltem magam. Át sem gondoltam mit mondok neki, csak hozzávágtam a szavakat, nem foglalkozva azok következményével. Csak a düh és féltékenység beszélt belőlem! Egy pillanatra sem gondoltam komolyan semmit! Nem akartam ilyen durva lenni vele. Ráadásul egy kész prostituáltnak neveztem, holott a lány még ártatlan volt. Most pedig elhagyott. Szakított velem, mert egy idegbeteg barom vagyok!

- Aish! - kiáltottam, majd félredobva a telefonom temettem arcomat tenyerembe és kezdett rázni a sírás. - Miért vagyok ilyen hülye? Mond miért? - üvöltöttem torkom szakadtából, olyannyira hangosan, hogy már hangszálaim kezdetem el sajnálni saját hülyeségem miatt. Elöntött az érzés, miszerint le kell vezetnem a dühöm, így felkelve az ágyamról indultam meg az egyik polcom felé, s egy legyintéssel száműztem minden rajta porosodó tárgyat földre. Mik hangos csattanással és koppanással érkeztek a földre. Szitkozódva léptem az asztalom mellé, onnan is lesöpörve mindent amit csak hirtelen elértem. - Mégis miért kellett megszületnem?! - ordítoztam torkom szakadtából rugdosva azt amit éppen csak értem, a falat, az ágyam, mindent.

-Jimin! - rontott be az ajtón Jungkook és Namjoon, egyenesen hozzám sietve. De én figyelmen kívül hagyva őket folytattam eddigi tevékenységem.

- Nyugodj már meg, ember! - kiált rám Namjoon, s igyekszik lefogni a karom. Ekkor az ajtóban megjelenik Yoongi és Seokjin is kik szintén hozzánk rohanva igyekszenek lefogni.

- Szakított velem! Elhagyott! - zokogtam fel amint sikerült felfogjanak és csak egyszerűen kitört belőlem minden fájdalmam. Még megmagyarázni sem hagytam...

Ezt fájt megírom. :( Hányan utáltok most emiatt? 

Már csak két rész maradt + epilógus (•_•)