Isteni színjáték [Jimin ff.] - Befejezett

ÖTÖDIK

- Én is látni akarom YonAh pasiját! - kiáltott fel Tae, mikor Yu bejelentette, hogy nem jöhet velünk. Taehyung úgy gondolta, a mai nap tökéletes lesz arra, hogy itt ebédeljen, azonban pont akkor tért be, mikor mi már indulásra készen voltunk.

- Nem a pasim. - jelentettem ki, szememet forgatva.

- És nem is lesz addig, amíg le nem ellenőriztem. Na induljunk. - karolt belém. A bejárat felé kezdett húzni, mikor hátulról a másik kezemre fogva, megállásra késztetett a férfi.

- Kérlek, YonAh - nézett rám könyörgő szemekkel. - Jól fogok viselkedni.

- Mondtam már, hogy nem jöhetsz! - Yu felemelte a hangját, amitől Tae egy pillanatra megingott, és hátrált pár centit. Látszott rajta, mennyire meglepte őt, hogy a lány felemelte rá a hangját.

- Yu olyan ellenszenves velem. Egy ölelés segítene? - derült fel hirtelen arca. Kitárt karokkal megindult a hátam mögött levő lány felé, aki abban a pillanatban oldalra ugrott, és a levegőbe csapott, mintha elérné a kezét.

- Ne közelíts! - sosem értettem, ezt a határozott ellenszenvet, és igazat adok Taehyungnak, hiszen nincs rá oka. Most azonban észrevettem valami teljesen mást. Yu nem haraggal, hanem félelemmel teli tekintettel bámult Taehyungra, aki nem értett semmit. Yu pedig igyekezett mindezt leplezni, de én átlátok rajta.

- Menjünk mindannyian. Az egyik a jobb, a másik a bal oldalamon. Téma lezárva. - tudtam, hogy ebbe mind a kettő bele fog menni, még ha húzogatják is egy ideig a szájukat, ezért magabiztos léptekkel elindultam az ajtó felé. Amint kiléptem, úgy értek mellém, és fogtak közre. Számomra mind a ketten nagyon fontosak, és fáj, hogy nem értik meg egymást.

Izgatottan vártam a pillanatot, mikor megpillantom Jimint, és bemutathatom a két lükét, azonban a várakozó mosoly rögtön lehervadt az arcomról, mikor kiértünk az útkereszteződésbe. Jiminnek hűlt helye volt.

- Láthatatlan a barátod? - nézett rám Tae, mivel látta, hogy egyetlen egy pontot figyeltem. Azt, ahol ülni szokott.

- Nem. Itt volt mindkét alkalommal. Nem tudom, hova mehetett. - feleltem. Talán megtalálta azt a valamit, amit itt keresett, és most egy jobb helyen van, mint az utca. Ennek csak örülnöm kellene, nem?

- Nos, akkor én visszamegyek a cuccomért. - sóhajtott fel Yu, majd meg se várva, hogy reagáljunk megfordult, és elindult. Menni akartam utána, hiszen Tae is hasonlóképp cselekedett, a lábaim mégse mozdultak. Merre lehet Jimin? És miért érdekel ez engem ennyire? Csak hagynom kéne, hiszen semmi közöm hozzá. De ha ennek tudatába vagyok, miért nem tudok elszakadni attól az egy ponttól?

Lassacskán feladtam a küzdelmet, és elhatároztam magam, hogy nem váratom meg a többieket, és utánuk eredek. Ekkor hallottam meg, hogy valaki a hátam mögé lépett, de esélyem sem volt elugrani, vagy elővenni Narina-t.

- Csak nem engem keresel? - A hang ismerős volt, azonban csak akkor tudtam feleleveníteni, kihez is tartozik, mikor megfordultam, és szemügyre vettem.

- Jimin - mosolyodtam el. - Merre voltál? - válasz helyett felemelte a kezében levő zacskót, amiben pár darab pogácsa rejtőzött. Szerettem volna elmondani neki, hogy miért jöttem, de eszembe jutott, hogy Yu és Tae valószínűleg már az étteremnél vannak. Őszintén szólva nem is néztem oldalra, hogy megbizonyosodjak erről, teljesen rabul ejtett a férfi tekintete, amivel a lelkemig hatolt. Fél lépést tett felém, így veszélyesen közel érve hozzám, mikor barátnőm hangosan felkiáltott mellőlem.

- YonAh! - Yu iszonyatos sebességgel futott felém, és kapta el a karom, hogy egy határozott mozdulattal elránthasson Jimin elől. Életemben először, ő védelmezett engem azzal, hogy elém állt, és kitárta a karját. - Ne gyere közelebb démon! - Ahogy a szavak elhagyták a lány ajkát, Jimin szája úgy görbült egy ördögi mosolyra. Értetlenül néztem felé, válaszra várva, amire nem méltatott. Keresztbe fonta karját, és felnevetett.

- Nem rossz. Pedig mindent megtettem, hogy ne látszódjon. - Sajnos, én alapból sem tudom megkülönböztetni a természetfelettiek faját, és nagyon meglepett, hogy Yu kapásból rá tudta vágni.

- Így már mindent értek. Te mocskos manipulátor. Gyere YonAh, menjünk innen. - megfordulva a hátamra helyezte tenyerét, és tolni kezdett, én azonban kifordultam mellőle, és visszaléptem pár lépést Jimin felé.

- Hazudtál nekem?

- Mégis miben? - vont vállat. - Nem kérdezted, mi vagyok, csak eldöntötted, hogy ember.

- De, ha démon vagy - kezdtem bele, azonban el kellett ahhoz gondolkodnom, hogy tudjam, hova is akarok kilyukadni. Amit Yu mondott rásegített a dolgok összerakásába. - Miattad éreztem azt, hogy látnom kel téged? Te ültetted a fejembe azokat a gondolatokat?

- Előfordulhat - bólintott. - De meg kell mondanom, igazán kemény dió vagy. Ezért most megpróbálok valami mást is. - felfoghatatlanul gyorsan termett előttem, mintha teleportálni is tudna. Kezét a derekamra helyezve erősen magához rántott, sikolyomat pedig belém fojtotta puha és meleg ajkaival, amiket az enyémre nyomott.

Szemeim a kétszeresükre tágultak, ahogy éreztem elgyengülni minden végtagomat. Kezeim nem engem szolgáltak, nem tudtam ellökni őt magamtól, ezért hagytam, hadd mozgassa ajkát az enyémen.

Szerencsére Yu-t nem tudta elkábítani. Ideges kurjongatással adta a démon tudtára, hogy amit tett, az tűrhetetlen. Kezében egy indákkal átszőtt penge jelent meg, amivel hadonászni kezdett Jimin felé. A férfi ezt észrevéve elengedett, és felugrott a legközelebbi fára Szemei vörösen izzottak, én pedig tudtam, hogy még mindig engem néz. Nem mondott semmit, amilyen hirtelen előttem termett, ugyan olyan hirtelen tűnt is el.

- Jól vagy? - lépett elém Yu, a vállamra fogva. Úgy éreztem, mintha a bennem levő lánc, amit egészen idáig húztak eltörött volna. Szemeimből potyogni kezdtek a könnycseppjeim, én pedig leguggoltam, és halkan felzokogtam. Nem tudtam volna leírni azt, amit éreztem. Egyszerűen csak fájt a mellkasom. - Nincs semmi baj - hallottam Yu hangját, ahogy próbál nyugtatni, miközben a hátamat simogatja. - Menjünk haza. Anya majd kiír táppénzre.

Nem tudtam semmi mást tenni, csak bólintani egyet.

--------------------------

- Miért csinálta ezt? - kérdeztem, inkább magamtól, mintsem az előttem ülőtől. Yu felemelt egy darabka habot, amit ajkához emelt, és rám fújta.

-A démonok a legmegátalkodottabb lények, akikkel valaha dolgom volt. Utálom az összeset! - morgolódott. - Néha képesek arra, hogy csak a saját szórakozásukból tönkretegyenek egy életet.

- Vajon, Jimin is.. - kezdtem bele, befejezni azonban már nem akartam. Megráztam a fejem, és még lejjebb ereszkedtem a meleg vízben. - Mitől borultam úgy ki? - néztem fel barátnőmre.

- Biztosan megszakította a befolyásolását. Ez nagyon meg tudja viselni az embert. - hát persze. A Narina-ban lakozó erő nélkül, én csak egy egyszerű halandó vagyok. Ugyan olyan gyenge, és kiszolgáltatott. - A lényeg, hogy nem kell még egyszer találkoznod vele. De így már értem, miért ragaszkodtál hozzá annyira. Hogy lehetnek ennyire szemetek. - forgatta meg szemeit, és nézett oldalra, miközben nyakát kezdte masszírozni. Nagyot sóhajtottam, miközben igyekeztem elengedni ezt az egészet, azonban bármire is gondoltam, valahogy mindig ide kanyarodtam vissza. Mintha még mindig manipulálna.

Yu szállt ki először. Sose szeretett addig aszalódni, ameddig én, így egyedül maradtam, a meleg fürdőszobában. Sokáig én se ücsörögtem a kádban, ugyanis egyedül, ráadásul zene vagy telefon nélkül nagyon unalmas, ezért felálltam, és a törölközőért nyúltam.

Ahogy végig simítottam a testemen, hogy letörölhessem róla a habot, feltűnt valami. Biztos vagyok benne, hogy ez eddig nem volt rajtam, elvégre a testemet nap mint nap látom. Most azonban, egy idegen minta éktelenkedik a bal combom belső felén. Próbáltam lekaparni, lemosni, de azon kívül, hogy bevörösödött, semmi mást nem értem el vele. Kívülről úgy néz ki, mint egy tetoválás. Vajon, hogy került ide?