HUSZONHARMADIK

1K 111 15
                                    

Hazafelé menet beugrottam a boltba, és felvásároltam a fél csoki részleget. Eszembe jutott Yu mennyire örült kiskorában annak a csokoládétortának, ami az összes kedvenc fajtájából volt összegyúrva. Nem kell neki sok idő, és kiváló békítő süteménynek mondható, úgyhogy amint kikerültem a boltból, rögtön hazamentem. Anya még nem volt otthon, ezért az egész konyhát birtokba vehettem.

Hat körül lettem kész mindennel. Tettem rá tejszínhab szívecskét is, ami talán kissé túlságosan csöpögősnek mondható, de nem a mi helyzetünkben. Yu haragja legendás, amit csak a hasán keresztül tudsz kiengesztelni. Kicsit olyan, mint Tae. Neki is elég, ha odaviszek egy doboz sütit, és megölelgetem, miközben sűrűn elnézéseket kérek. Milyen jó lenne, ha rájönnének, hogy nem is különböznek annyira egymástól, és kibékülnének. Tae szemszögéből ez tökéletesen megoldható lenne, de Yu az, aki hajthatatlan.

Egy tálcára tettem a tortát, nehogy a tányér mérete miatt leessen a széle, és felcaplattam a szobája elé. Bekopogtam, de nem próbáltam meg bemenni, mert szinte biztos voltam benne, hogy még mindig kulcsra van zárva. Kis hezitálás után nyitott csak ajtót, fátyolos tekintettel. Lehet, most keltettem fel, amitől talán még jobban utál, mint egyébként.

Kitárta az ajtót, de mielőtt megkérdezhette volna, mit akarok, tekintete megakadt a tortán. Láttam rajta, hogy ha nem figyelt volna, akkor bizony tátva marad a szája.

- Ne haragudj kérlek - emeltem fel a hangom, akár egy kisgyerek, mikor könyörög valamiért az anyjának.

- Te kis mocsok. Tudod jól, hogy ennek nem tudok ellenállni.

- A szemeimnek, vagy a tortának?

- Azért ekkora hatásod nincs - vágta rá unott fejjel, és a tortáért nyúlt, amit én kellő óvatossággal magam felé vontam.

- Akkor nincs torta - incselkedtem vele. Yu nagyot sóhajtva dobbantott egyet lábával, miközben sűrűn pislogott.

- Jól van na. Én is túlreagáltam - adta meg magát.

- Nem fogom többé felhozni a témát, ígérem. De csak azért, mert elviseled értem a jelenlétét, ha együtt megyünk valahova. - magyaráztam, amire egy egyetértő bólintást kaptam.

- Akkor? Bejössz megenni?

- Még jó! - csillantak fel a szemeim. Bevallom, a konyhában már tudtam, hogy ez lesz, ezért két villát hoztam fel. Imádom a békülős desszertezéseket.

------------------

Nagyjából kilenc lehetett, mire kijöttem onnan. Yu szokása szerint úgy belakott, hogy a film közepébe vágott reklámnál eldőlt, és hangosan szuszogva felébreszthetetlen állapotba került. Elvettem mellőle az üres tányért, valamint a kezében levő koszos villát, és igyekeztem úgy kimenni, hogy arra se riadjon fel. Bár ahogy látom, most reggelig ellesz az álmaiban levő dolgokkal.

Lementem a konyhába, és elkezdtem mosogatni. Őszintén szólva semmi kedvem sem volt, de láttam, hogy anya is mennyi mosatlant hagyott benne, ezért gondoltam segítek neki, ha már voltunk olyan bunkók Yu-val, hogy még csak nem is köszöntöttük, mikor hazajött. Yu pipa, most jöhet a nagyobb falat. Azaz Jimin.

Valamiért sejtettem, hogy a szobámban lesz, ezért már úgy léptem be oda. Az ágyon ült, törökülésben, és a kezében levő képet nézegette. Ahogy láttam, ez az a képeslap volt, amit akkor is szorongatott, mikor elvitt arra a havas helyre. Nem tudom, miért azt nézegeti, de nem is volt fontos, elvégre azonnal visszatette, amint meglátta, hogy bejöttem.

- Csukd be a szemed. Hoztam neked egy békítő ajándékot. - hátratettem a kezem, mintha lenne benne valami, holott csak az ujjamat szorongattam. Jimin csalódott, és kissé fáradt tekintettel nézett le rám, majd elém érve tette, amire kértem. Kissé aggasztott, hogy nem szólt egy szót se, még csak pimasz fény sem csillant a szemében, ezért biztosra vettem, hogy a sértődése most nem csak játék. Rosszul esett neki, hogy felé nem nyitok.

Amilyen közel csak tudtam, odahúzódtam, és egy lágy puszit nyomtam az ajkaira. Furcsa és egyben meleg érzés járta át a testem minden porcikáját, mikor párnám találkozott az övével. Ahhoz képest, hogy az enyém reggelre becserepesedik, és ha nem használok rá krémet, akkor olyan is marad, az övé amolyan természetes puha érzetű volt. Megmagyarázhatatlan. Talán a démoni mivolta miatt ennyire tökéletes mindene.

- Sajnálom, hogy elhanyagolva érezted magad. Tényleg hálás vagyok, amiért nem használtad ki a tegnapi helyzetemet, és tepertél le az első olyan megmozdulásomnál. - el akartam lépni tőle, hogy teret adjak kettőnknek, ő azonban egy gyors mozdulattal megfogta a derekam, és visszahúzott.

- Ez mind szép és jó, de hol az ajándékom?

- Hogy-hogy hol? - kérdeztem felvont szemöldökkel, kissé felháborodva. - Már odaadtam.

- Mit?

- A csókot - kissé halkabban mondtam ki ezt a szót, mint ahogyan beszéltem. Szemeim lesütöttem, és inkább a lámpámat néztem, ami az ágyam mellett volt.

- Milyen csókot? Én nem emlékszem csókra - gondolkodott el. Egy pillanatra néztem vissza rá, pont akkor, mikor ő is úgy gondolta, hogy el kéne mélyíteni a tekintetünket. Az a pimaszság, ami hiányzott belőle most új lángokra talált, egyenesen engem célozva meg. - És mivel hazudni csúnya dolog, ezért most elveszem azt, amit nekem ígértél.

- Mi- végigmondani sem volt időm. Jimin felemelt, és egy könnyed mozdulattal bedobott az ágyba. Kezeimmel tompítottam az esésemet, így azok a testem mellé szorultak. A rám nehezedő férfi egy pillanat alatt vette birtokba a testemet, amitől kissé megijedtem, de tagadhatatlan volt, hogy mennyire élveztem az apróbb szikrákat.

Ahogy meleg, dús ajkait az enyémre teszi, és tapasztalt módjára csókolni, szívni, harapdálni kezdi; ahogy ujjai a tincseimbe kapaszkodva bizsergető érzést nyújtanak egyszerűen elsöprő. A szívem és a légzésem is beleremeg ebbe az ismeretlen, de egyszerre bonyolult és mégis egyszerű dologba. Ilyennek nem kellene léteznie, most mégis érzem.

Jimin lassan feltolja magát, de a csókból nem válik el. Kezeivel először az arcomra fog, ott ír le apróbb köröket ujjával, majd a nyakam vonalát követve lesimít a vállamra, onnan pedig a kezemre. Csuklómra fogva felemeli mind a kettőt, majd nyakába helyezi, én pedig mint aki hallja a gondolatait, összekulcsolom ujjaimat, és immáron belé kapaszkodok.

Tenyere csak egy pillanatig tűnt el, amíg elengedett, és vissza nem tért az oldalamra. Kissé megugrottam a váratlan hatástól, de Jimin gyengéden rámarkolt a bőrömre, hogy nyugodjak meg. Nos, ezzel csak még jobban ellehetetlenítette a helyzetemet, ugyanis rögtön az után, hogy megszorított, felnyúlt a mellemig.

Nem fájt, sőt, kifejezetten kellemes érzés volt, mégis felszisszentem, és gerincemet ívbe feszítve elváltam a csókból. Nem tetszett neki, amit meg is mutatott azáltal, hogy visszahajolt számra, és fogával megharapta az alsó ajkamat. A gyengéd lüktetés, amit felváltott nyelvének finom játéka elborította az agyamat. Nem jöttek értelmes gondolatok, csak az a bizonyos köd, ami ha eloszlik, csakis az utána vallhatom be magamnak, mekkora idióta is vagyok, hogy ezt hagytam.

Nem tudom, mennyi idő telt el, mikor Jimin egy lágy mosoly kíséretében elvált tőlem, és megvárva, amíg kinyitom a szemem, egy puszit nyomott a homlokomra.

- Bocs, kicsit elkalandoztak a kezeim.

- Akkor neveld meg őket - javasoltam, miközben elvettem nyakából a kezem, és a még mindig a melleimen levő kézfejére helyeztem őket.

- Oh, arra semmi szükség - markolt rá ismét. Láttam a fején, abban a tekintetben, abban a pimasz mosolyban, hogy tetszik neki a reakcióm. Azért csinálja, hogy többet kapjon, és ezt nem palástolja, még előttem se, aki nehezen veszi észre az ilyen dolgokat. - Tudják ők, hogy jó helyen vannak.

- Én viszont azt tudom, hogy szeretnék fürdeni egy jót, aztán aludni.

- Na jó. Most az egyszer elengedlek - sóhajtott fel, miközben legurult rólam, és kiterült az ágyon. Egy pillanatra bűntudat fogott el, de olyan mértékben, hogy sírni tudtam volna. A testem hiányolta őt. A kezeinek melegét, az ajkai puhaságát, és azt a sugárzó érzést, amit már csak akkor is észreveszek, ha a közelembe jön. Ez még mindig a jel miatt van, ugye? 

Isteni színjáték [Jimin ff.] - BefejezettTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang