Isteni színjáték [Jimin ff.] - Befejezett

HUSZONÖTÖDIK

- Lányok! - kiáltott el jó messze. A hely, mintha zárt tér lenne, visszhangozni kezdett. Pár pillanatig nem történt semmi, ezért Jimin mellé léptem, aki csípőre tartott kézzel, mosolyogva várt. Hirtelen temérdek fej bukkant elő a fűszálak alól, és szálltak az égbe. A kis teremtmények amint felszínre jutottak, megnőttek akkorára, mint amekkorák mi vagyunk, és egyenesen felénk repültek.

- Nahát, Jimin! - a tündérnek tűnő teremtmények nagyon megörültek a férfinek. Egymás után köszöntötték őt, és érintették meg a vállát, valamint az arcát. Nem tudtam, mit tegyek, ezért Jimin mögé bújtam, és eltakartam az arcomat. Annyian voltak, mint mikor fényképezés van, és a rajongók ellepik a celebeket. Hajuk aranyló szőke volt, különböző hosszúságban, míg szemük kéken ragyogott, akár a felettük elterülő tiszta égbolt. Nem volt különbség, mégsem voltak hasonlóak.

- Előkészítsünk egy virágágyást? - kérdezte az egyik nagyon magas hangú lány, mire Jimin felnevetett, és hátranyúlva értem, előre húzott magához.

- Ne, most ne. Vendéggel jöttem - utalt rám. Minden szempár rám szegeződött, a mezőt csend lepte el.

- Milyen érdekes teremtményt hoztál - lepődött meg az egyik, a többiek pedig egyetértően bólogattak. Pont az előttem levő volt az, aki először mosolyodott el, és repült közelebb hozzám, hogy megérintse a homlokomat. Nem húzódtam el, mert semmi okom nem volt rá. Kedvesnek és ártatlannak tűntek, még akkor is, ha a ruhájuk hasonló arra, amiben Shio lenni szokott. Persze, ezek visszafogottabbak, és virágokkal díszítettek.

Mihelyst elengedett, ismeretlen érzést tört át az egész testemen. Eluralkodott rajtam valami, ami hasonló a magabiztossághoz, de kétségtelen, hogy a félelem elűzését szolgálta. Lábaim elemelkedtek a talajtól, lebegni kezdtem. Testem pille könnyű volt, mintha az első szélfuvallat el tudna fújni innen messze.

Jimin a csuklómra fogott, mikor már a feje fölött lebegtem. Lábaim magasra emelkedtek, teljesen fordított helyzetben voltam, a férfi azonban magabiztosan tartott.

- Próbáld meg irányítani - vetett szaltót előttem az egyik tündér, mire a többiek körém csoportosultak, és lassan segítettek egyenesbe jönnöm. Nem kellett sok, hogy ismét magaménak érezzem a testemet, és elindulhassak előre. Kicsit lassan, mintha úsznék, olyan érzéssel repültem a lányok után. Jimin végig ott jött mögöttem, de már ő sem a földön, hanem azokon a bizonyos lépcsőfoknak látszódó levegőben levő téglalapokon.

Hagytam, hogy egy-egy könnyed szellő elsodorjon. A tündérek nem tágítottak mellőlem, még akkor sem, mikor már teljesen megszoktam a levegőben lebegést. Vidám kacajuk beragyogta az egész mezőt.

Fogalmam sem volt, meddig játszadozhattunk így. Egy idő után már azt vettem észre, hogy a fűben ülve tanítanak virágkoszorút fonni, de nem azt a fajtát, amit az emberi világban megszokhattam. Ez teljesen más technikával készült, bonyolultabb volt, és az eredmény sokkal látványosabb. A pillangók, akik mellett elhaladtunk az erdőben, most körülöttünk repkedtek, és mikor kész lett az első koszorúm, kiemelték a kezemből, és a fejemre helyezték.

Én voltam egyedül, aki nem illettem a képbe. A szőke lányokhoz az én barna hajam egyáltalán nem passzolt, ráadásul míg nekik világított a szemük, nekem inkább sötétedett, az a furcsán szürkésbarna árnyalatú íriszem. Mégsem tettek megjegyzést a kinézetemre, sőt, úgy tűnt, mintha közülük valónak tekintetének.

Egész nap el tudtam volna ott lenni velük, annyira jó társaságot nyújtottak. Ugyan nem tudnám visszamondani, miről csicseregtek, mert amint az egyik befejezte, a másik már el is kezdte, de mindegyik apró történet érdekes volt.