Isteni színjáték [Jimin ff.] - Befejezett

HARMINCHATODIK

- Jimin! - szólongattam kétségbeesetten. A férfi nem ébredt fel, homlokát ráncolva fordult fájdalmas grimaszba az arca, ami csak még jobban megrémített. Vére amint a takarómra hullott, rögtön elemeire bomlott, és eltűnt a levegőben. Mintha mérgező lenne az evilági dolgokra. Lábait feltettem az ágyra, és mivel a teste meleg volt, vetkőztetni kezdtem. Először a cipőjét, és a zokniját, majd kigomboltak az ingét, és ameddig csak tudtam, széttártam. Mint mikor lázas valaki. Pedig a démonok elvileg nem lehetnek betegek.

Kivettem a szekrényből egy kis törölközőt, és a hideg víz alá tettem. Leültem Jimin fölé, fejét az ölembe tettem, és úgy próbáltam meg lehűteni. Arcán és mellkasán sokszor végighúztam a hideg anyagot, és megnyugodva fogadtam, hogy sóhajtozik miatta. Legalább érzi, mit csinálok.

- Látod - köhintett fel hirtelen, amitől kezem elemeltem róla, és hatalmas önuralmamba telt, hogy ne csapjam agyon. Vért köhögött, amit gyorsan le is törölgettem, hisz mikor a törölközőhöz ért a vörös folyadék, rögtön el is tűnt. - Mondtam, hogy visszajövök - kezemmel megérintettem a fejét, és kicsit felszegtem, hogy rám nézzen. Tekintete fáradt volt, és fájdalmat sugárzott, amitől összeszorult a szívem. - Ne haragudj, hogy eddig tartott - remegő karját felemelve tenyere közé fogta az arcom. Úgy fogott, mintha hozzám se érne, ezért kézfejére tettem a kezem, és magamhoz szorítottam.

- Miért nem gyógyulnak a sebeid?

- Ezek.. Nem olyan sebek - válaszolta. Megpróbált mocorogni, hogy kényelmesebb testhelyzetbe lehessen, ám minden megmozdulásánál fájdalmasan felszisszent. Így inkább visszaejtette fejét az ölembe, és sóhajtott egyet. - Idő, mire eltűnnek.

- De miért?

- Mert ezeket a tettemért viselem. Azért, hogy megszabaduljak attól a nőtől. Ha meg tudnék fordulni, hinnél nekem. A jel már nincs ott.

- Hiszek neked - simítottam arcára. Leengedtem a kezét, ő pedig abban a pillanatban el is aludt.

Jimin pov's

Ennyire kibaszott szarul még nem voltam bassza meg! Úgy fáj mindenem, mintha hat kutya rágcsálná a csontjaimat, miközben fel vagyok feszítve valahova. Éreztem, hogy YonAh itt van, de nem bírtam ébren lenni. A bátyám átkai roppant erősek, ami meg is lepett. Úgy tűnik, ez amolyan tanulható dolog lett nálunk.

Mikor visszaértem a démon világba, rögtön a palotába mentem. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de arra nem gondoltam, hogy tárt karokkal fognak fogadni. Rögtön lándzsahegyre akartak szúrni, amiknek pengéjét kéken virító idegméreggel vonták be. Alig bírtam kikerülni őket. Csak tudnám honnan tudta meg, hogy jövök.

JiHyun rettentő konok. A személyiségét apánk formálta, elvégre őt akarta, és talán akarja most is ott a föld alatt a trónra. Nem engedte anyám közelébe, aki démon nő létére tisztalelkű volt. Nem akart háborút, mint ahogy elődeink tették a múltban, és megpróbálta lebeszélni apámat. Azonban ez balul sült el. Ha nem jön közbe a nagy mészárlás, apa rátámadt volna az emberekre. Csakhogy ezt a képzelgését beleültette JiHyun fejébe.

Eddig nem foglalkoztatott, de most, hogy ott élek YonAh-val, kisebb gondot okozna. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezért akarok trónra jutni. Nem származna előnyöm abból, hogy megvédem az embereket. Hisz én is csak kihasználom őket. De YonAh megváltoztatott. Ha előző hónapba megkérdezi valaki, hogy mi a célom, gondolkodás nélkül vágtam volna rá, hogy a trónra jutás. De most elbizonytalanodtam. YonAh olyan hatással van rám, ami nem tetszik, mert megváltoztat, mégis tárt karokkal fogadom.

Meg kell tudnom, hogy szerelmes e belém. Egyszerűen muszáj. Nem hagyhatom, hogy ez az érzés elhatalmasodjon felettem. Én nem oda való vagyok. Nem mellé. Jobbat érdemel. Az a kedves és ártatlan lélek. De ha tényleg így gondolom, miért szorulnak ökölbe az ujjaim? Miért leszek ideges, ha elképzelem őt mással? Mondjuk azzal a Taehyung gyerekkel. Nem akarom, hogy másé legyen. De nem akarok az emberek világában élni. Arra pedig, hogy válasszon engem, és az én világomat nem kérhetem. Hisz neki ott van dolga. A napjainak úgy kell telni, ahogy eddig.

JiHyun a trónon ülve várt rám. Lerítt az arcáról, hogy tudta, nem fognak elkapni. Magam fogok eljönni hozzá. Az viszont meglepett, hogy JiHyun mögött Kaori várakozott.

- A szukád azt kérte, hívjam elő belőled JiWon-t - kezdett bele. Kaori elfintorodott, de nem szólalt meg.

- Én pedig azért jöttem, hogy megszabaduljak tőle.

- Tudod, hogy annak ára van - nevetett fel.

- Igen. - válaszoltam erélyesen, ami eléggé meglepte. Az egész erőmet fel fogja emészteni, amit most fogok tenni, de megéri. Megszabadulok Kaoritól, és elérem, hogy JiHyun nem tudjon lejönni a földre YonAh-ért. Ha az ő kezébe kerülne a lány, biztosan megölné, amint megszületne a fia. Meg akarom védeni tőle a lányt.

----------------------

Lassan kinyitottam a szemem, és felmértem, hol is vagyok. Újra megálmodtam a történteket. Ahogy JiHyun szolgái megsebeznek, de én az ájulás szélére lökve magam még utolsó lélegzetemmel megátkoztam a bátyámat. Az ősi törvény szerint, egy kapcsolatot csak egy átokkal lehet feloldani. Ez az átok legyen akármilyen, meg fogja viselni a démon testét. Több napig mozdulatlannak kellene lennem, most mégis jobban vagyok, mint mikor elaludtam. De teljesen megérte. Így Kaori nem fog keresni, JiHyun pedig nem tud idejönni. Persze ezzel hatalmas nagy kockázatot vállaltam, hiszen ha hazamegyek, a katonák azonnal a nyomomba iramodnak. Talán már most is várnak engem az erdőkben, a határon. Nem lennék meglepve.

YonAh még mindig simogatta az arcom, de már reggel volt. A nap nem süt olyan erősen, a szürke felhők eltakarták a kék eget, de ez nem is volt akkora baj. Még a szűrt fény is fájt. YonAh elmosolyodott, mikor tekintetünk találkozott. Szemeiből elszántság tükröződött, amit azonnal végre is hajtott azáltal, hogy lehajolt hozzám.

De ez nem egyszerű csók volt. Életemben először, rendesen és őszintén belesajdult valamibe a szívem. YonAh emlékezett arra, amit mondtam neki, a benne levő lélek felemről. Nem tudom, hogyan csinálja, de azzal, hogy úgy csókol, hogy erre gondol, átadja nekem a belé juttatott erőmet. Érzem, hogy a vérem pezsegni kezd, a sebeim pedig gyógyulni. Ugyan lassan, de már elkezdődött, holott normál esetben ennek csak két-három nap múlva kellett volna megkezdődnie.

Hallottam, ahogy YonAh szíve egyre hevesebben kezdett dobogni. Arcomon levő kezét maga mellé tette, hogy megtarthassa a testét. Gyengülni kezdett. De nekem nem volt elég. Tudni akartam, hogy miért csinálja. Kényszerből, ösztönből, vagy már szerelemből. Nem érdekel, ha nem tudok most azonnal trónra jutni. Még egy kicsit szeretnék vele maradni. Azonban tudom kell.

Sajnálom, amit tenni fogok, Yonah...