Isteni színjáték [Jimin ff.] - Befejezett

HUSZONNEGYEDIK

Oké, szóval, mit is jelent az, hogy szeretni valakit? Lényegében Jimin is ezért van itt. Együtt kell leélnünk az életünket, és egy idő után nem fog megelégedni azzal, amit most nyújtok neki. A nagy semmivel. De mit kellene éreznem? Mikor a szívem hevesen dobog, és az arcomba szökik az össze vérem, talán az az? Vagy inkább mikor mosolygásra késztet az alvó arca, és a csak néha felbukkanó, gondoskodó énje?

Sosem gondolkodtam el ezen, elvégre sose volt egy srác, aki miatt erre hajtottam volna a fejem. De a tegnap történtek eléggé felkavartak. Visszacsókoltam, miközben ürességet éreztem, mégis fájt a mellkasom. Mikor Yu-ról, Tae-ról, vagy Yoongi-ról van szó, hezitálás nélkül vágom rá, hogy szeretem őket. De nem úgy, ahogy Jimint kellene. Felé máshogy kéne nézzek.

- Mi az? Nagyon csendes vagy Csak nem történt valami? - tűrt el homloka elől egy tincset, miközben hátradőlt a széken. Yu kísértetiesen kíváncsi tekintetétől sose tudtam menekülni, és sose tudta eléggé megszokni se. Mintha varázslat nélkül is képes lenne arra, hogy rá vegyen az akaratára.

- Nem - sóhajtottam. - Csak valami olyanon gondolkodok, amin talán nem kéne.

- Mondjad, hátha segíthetek - vont vállat könnyedén. Jimin nem tartózkodik a házban, ezért felbátorodva könyököltem az asztalra.

- Milyen az, mikor szerelmes vagy? Mit kéne érezned? - Yu szemei kitágulva pislogtak vissza rám, miközben ajkai enyhén elnyíltak egymástól. Meglepte, mit kérdeztem, és őszintén szólva fordított esetben lehet én is megrökönyödtem volna.

- Jimin miatt kérdezed? Rád erőltet valamit?

- Nem, dehogy - ráztam meg a fejem, és vágtam rá rögtön, mielőtt rosszat képzelne a férfiról. - Egyszerűen csak tudnom kellene, mi az a dolog, ha már jó sok időt vele fogok tölteni, a jel miatt.

- Nézd, még sosem voltam úgy szerelmes, ahogy annak lennie kellett volna, de.. Ez nem megy csettintésre. Azt az érzést igazából nem lehet rendesen körül írni. Inkább csak olyan közhelyekkel, hogy bármit megtennél érte, ha szenvedni látod azt kívánod, bárcsak átvehetnéd a fájdalmát, ilyenek. Ő jelenti neked a világot. De ha ez nincs meg a két fél között, akkor az vak vágány.

- És, ha nincs más választásuk? - pillantottam fel az asztalról, félénken. Mindegy, hogy érezni fogom-e valaha ezt, vagy sem, a jel összeköt bennünket. Örökké Jiminé leszek.

- A ti esetetek más - sóhajtotta lemondóan. - Erre még én se tudok mit mondani, mert nem fogadod meg azt a tanácsom, hogy maradj távol tőle. - mert nem tehetem. Egy idő után megint égni kezdene a combom, amibe talán bele is halhatok.

- Ez érdekes. Szerintem inkább téged kellene kerülnie - a közöttünk beálló másodperces csendet egy férfi hang törte meg, amitől ijedten kaptam fejem az ajtó felé. Jimin a falat támasztotta, keresztbe font karokkal, és szúrós tekintettel. - Nem gondolod? - láttam, hogy nem felém közli a kérdést, hanem a barátnőm felé. Hol őt, hol Jimint néztem, de egyik se szólalt meg, csak magukban morogva próbálták megölni a másikat egyetlen pillantással.

- Hogy érted ezt? - kérdeztem Jimintől, de Yu azonnal felállt.

- Ne feledd, amit mondtam. Nem hihetsz neki, bármilyen hazugsággal álljon is elő - szögezte le, mielőtt elhaladt volna Jimin mellett, és kiment a konyhából. Ott álltam, értetlenül, Jimin pedig fogát csikorgatva.

- Mi ez az egész?

- Elegem lett - vont vállat. - Azt hiszed, én hazudok csak neked? - kérdezte felháborodottan, amire hirtelen nem is tudtam volna válaszolni, azonban nem is igényelte, hiszen folytatta. - Akkor mutatok valamit.

Jimin megragadta a karomat, és magához húzott. Tenyerét a tarkómra tette, és annyira szorított, hogy egy pillanatra nem is kaptam levegőt. Belé kapaszkodva hunytam le szemem, és próbáltam eltaszítani magamtól, ám mikor elhúzódtam tőle, és körülnéztem, már nem a konyhában voltam. Hanem egy erdőben. De ez nem az az erdő, amit úgy ismerek, mint a tenyeremet.

Az avar kékeszöld színű volt, a pillangók aranyló port szórtak maguk után, ami a virágokat szirmokba borította.

- Itt most tavasz van - magyarázta. Érthető, hiszen nálunk ennek az ellentéte. Ott a levelek hullanak, és a virágok elhervadnak, míg itt inkább éledeznek. A zöld beborított fejünk fölött mindent, nem láttam az eget, annyi levél volt.

- Hol vagyunk?

- A démon világban - válaszától kénytelen voltam rá nézni. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy talán viccelődik, de tekintetéből egyértelműen látszódott, hogy nem erről van szó. Tényleg ide hozott. Biztosan akkor teleportált, mikor magához szorított. Ez esetben örülök, hogy nem engedett el. Ki tudja, hol kerültem volna ki.

- Miért hoztál ide?

- Hogy megmutassam - nem mondott többet. Gyengéden megfogta a kezem, összekulcsolta az ujjainkat, és húzni kezdett az egyik irányba. Reméltem, hogy a magabiztosságát nem csak eljátssza, és tényleg otthonosan mozog ebben a nagy, és számomra kiszámíthatatlan erdőben. Ha nem tudnám, hogy ilyen létezik, akkor azt hinném, megbolondultam. A kövek maguktól gurultak arrébb az utunkból, az állatok - megnyugtatott, hogy itt is vannak - a fa törzséről és ágairól néztek le ránk, hogy mit keresünk itt fényes nappal.

Egészen addig bolyongtunk az indák, és a lelógó ágak kavalkádjában, amíg egy tisztásra nem értünk. A végeláthatatlan mezőn gyönyörű virágok nyíltak, amiket még sosem láttam talán. Egy olyan se volt közöttünk, amit felismertem volna. Jimin előre ment, szétnézett, majd szájához emelve ujját füttyentett egy nagyot.