Isteni színjáték [Jimin ff.] - Befejezett

NYOLCADIK

Ez a férfi elmebeteg! Nem elég, hogy a menyasszonyának hívott, még követ is.

A tükörbe pillantva utolsó mentsvárként kerestem a vezető tekintetét, aki majd kisegít ebből, de senkit se láttam a kormány előtt. Úgy éreztem, a busz még mindig megy, mégsem láttam semmi jelét. Egyedül voltam Jiminnel, mindenki, aki még fent volt eltűnt, ki tudja hova. Jimin várakozóan nézett rám, nyilván a figyelmemet akarta, ami most inkább azzal foglalkozott, hogy kiutat találjon magának.

- Miért vagy ennyire ellenem? Csak beszélni szeretnék.

- Jó - feleltem felháborodva. - Akkor mond el, miért tetted rám ezt a szart - fogtam a combom belső felére. - Miért akartál manipulálni és, hogy miért nem akadsz le rólam.

- Milyen kis harcias vagy - felelte roppant nyugodtan, miközben kidugta nyelvét és megnedvesítette alsó ajkát. - Először is, nem én raktam oda. Ez nem tőlem függ, hanem a testemtől. Téged választott, ezért lettél megbélyegezve. - ennek semmi értelme. Miért választott volna pont engem? Miért nem a saját világából szemezett ki valakit?

- Mit akarsz tőlem? - sóhajtottam fel, hátradőlve. Kezem még mindig a táskámban lapult, arra várva, mikor kell Narina-t használnom.

- Együttműködést. Nem vagyok olyan rossz, mint ahogyan azt te gondolod. Egyelőre csak szokjuk meg egymást.

- Mi? Velem akarsz maradni? - lepődtem meg. Valamiért nem érzem azt, hogy hazudna, de ki tudja, mikor használja rajtam az erejét. Semmiben sem lehetek biztos, amíg vele vagyok. És ez bosszant.

- Igen - vont vállat. - Ha eltaszítasz magadtól, arra csak te fogsz ráfázni. Megspórolom neked ezt a szenvedést. - miért kellene nekem azért szenvednem, mert nem akarom őt elfogadni? Mi ez az egész?

- Jimin, engedj ki innen. - kicsit sok volt ez mára. Az, hogy nem találok rá értelmes magyarázatot arra enged következtetni, hogy itt valami sántít.

Láttam rajta, hogy nem szívesen teszi meg. Csettintett egyet, aminek következtében minden visszaállt oda, ahonnan elindultunk. Annak a maroknyi embernek, akik a végállomásig jöttek, fel sem tűnt Jimin megjelenése. Csak én voltam az, aki meredten bámult rá, hátha ki tudok olvasni valamit az arcából. Nevetséges volt ezt gondolnom. Sehova se tudok fordulni, csak ahhoz, hogy higgyek neki, és elfogadjam, hogy jelenleg ez van. De ki lenne képes erre? A múltkor azt mondta, a menyasszonya vagyok, vagy legalábbis leszek. Nem bánhatok vele úgy, ahogy eddig, amíg ki nem derítem, neki mi a véleménye erről. Ha tényleg igazak azok, amiket most a nyakamba zúdított, akkor ez az ő akarata ellenére is történt, tehát neki is ugyan olyan nehéz, mint nekem. Bár, ha a másik oldalát nézem, ő már elfogadta, és készen állna így élni. Meg kell erről kérdeznem Yu-t.

Amint leszálltunk a buszról, kiengedtem az erőmet, és nem foglalkozva azzal, hogy Jimin képes-e követni engem, a házakon ugrálva hazafelé indultam. Jó messze kerültem a kis kitérőm miatt, de a lenge szél, ami vissza akart tartani jól esett. Kiszellőzött a fejem, mire leértem a földre. A haragom elszállt, és már csak a kétely maradt.

Jimin ott volt mögöttem, még akkor is, mikor a házhoz értem. Tudtam, hogy Yu nem fogja beengedni, még a kertbe se, ezért megfordultam, és felnéztem a férfire. Szemei most ugyan olyan barnák voltak, mint mikor először találkoztunk. A megtévesztés mestere. Így olyan, mint egy ember.

- Be akarsz jönni? - tettem fel az első, és legfontosabb kérdést, amire őszintén szólva választ sem vártam, hiszen tudtam, mit fog mondani.

- Igen - vágta rá azonnal. - Miért, mit gondoltál?

- Te mit gondoltál? Értem én, hogy ez amolyan kötelesség, de ne siessünk ennyire. Menj haza, holnap meg... Majd valamikor találkozunk.

- Sajnos, ez nálam nem így működik. Kíváncsi vagyok, milyen asszonyt kaptam, éppen ezért nem fogok leszállni rólad. - hátratette a kezét, mint ahogy az ellenőrök szokták a buszokon, és megindult a kapu felé. Ijedten ragadtam meg a karját, és vontam el a kőfal mögé, hogy ha Yu kinézne az ablakon, meg ne lásson minket.

- Ez nem az én házam! Ha Yu meglát, biztos lehetsz benne, hogy kiherél.

- Az a kislány? Hisz még a szél is fújdogálja. - nevetett fel. Felsóhajtva néztem el a szobám felé. Valahogy meg kell oldanunk, hogy ne tudja meg. Vagy legalábbis ne úgy tudja meg, hogy Jimin megjelenik előtte. Így is egy évtized lesz, mire szépen beadagolom neki, hogy az a démon, aki megpróbált manipulálni, itt akar lakni velem. Ez még kimondva is nevetséges.

- Ha mindenképp fel akarsz jönni, akkor várd meg, míg kinyitom az ablakot. Yu nem tudhat erről, világos? - emeltem fel hangomat. Mielőtt válaszolhatott volna, hátat fordítottam neki, és bementem a házba. A konyhából kiszűrődő kellemes illatok rögtön arrafelé hívogattak. Ott találkoztam YouMa-val, Yu édesanyjával.

- Oh, szia YonAh. - köszöntött nagy mosollyal az arcán. - Sajnos, még csak az illata ilyen erős. Kell még neki legalább fél óra. De szólni fogok. - bólintottam, és felmentem a szobámba, miközben bekiabáltam Yu-nak, hogy megjöttem. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy vajon átöltözhetek-e úgy, hogy Jimin lent várja az ablak nyitódását, de arra jutottam, hogy miért ne? A világ összes ideje az övé, ennyit csak kibír.

Mivel ma már nem terveztem sehova menni, így az otthoni cuccomat ástam elő a szekrényem mélyéből. Egy régi, kopott szürke nadrágot, a hozzá tartozó mélyebb színű pólóval. Bár lehet, hogy célszerűbb lenne valami hosszabbat felvennem.

Miután átöltöztem, kinyitottam az ablakot, és kinéztem a kapu felé, ahol eddig állnia kellett volna. Most azonban senki se volt ott, és ezt az árnyék is megerősítette. Nem mertem lekiabálni, hátha Yu meghallja, ezért vállat vonva becsuktam az ablakot, és megfordultam. Ijedten hátráltam pár lépést, amíg el nem értem a falat, mikor az ágyam helyett Jimin vigyorgó arcát fedeztem fel magam előtt.

- Nem értettem, minek kellene nekem az ablak, de rájöttem, hogy te semmit se tudsz rólunk.

- Te egész végig ott álltál? - mutattam arra a helyre, ahol jelenleg volt, mire ő némán bólintott.

- A csipke jól áll, bár feketében még jobb lenne - kacsintott felém egyet, lépteivel pedig az ágyamat célozta be, és ült le. Annyira zavarban voltam, hogy kiabálni se tudtam vele, nemhogy megszólalni.

Taehyungon kívül még senki se látott melltartóba, aki férfinek mondhatja magát, ráadásul Jimin még idegen is.

- Na, nyugi kislány. Nem történt tragédia. Szokj hozzá, és könnyebb lesz.

- Neked könnyű - vágtam rá. Ahelyett, hogy mellé ültem volna, amit minden bizonnyal már alig várt, lecsúsztam a fal mentén, és a földre kuporodtam. Térdeimet átöleltem, hogy még kisebbre húzhassam magam, úgy figyeltem a férfit, aki laza testtartással, értetlen fejjel nézte mindezt végig.

- Nem tudom, hogy az a Yu barátnőd mivel tömte tele a fejed, de jól rád ijeszthetett. Gondolkodj már egy kicsit. Kellesz nekem - mutatott felém. Tudtam, hogy a combomon levő jelet akarta kihangsúlyozni, ami az ékes bizonyítékéi ennek a mondatának. - Miért akarnálak bántani?

- Akkor egyezzünk meg valamiben. Soha többé nem fogsz manipulálni. Fogalmam sincs, hogyan lehetne védekezni ellene, vagy legalább tudni, mikor csinálod, de ne tedd.

- Rendben. Ezen ne múljon -felelte, mintha ez nem lenne akkora dolog, mint amekkorának én gondolom.

Mind a ketten bólintottunk egyet, de ezek után egyikünk se szólalt meg. A hangulat közöttünk kezdett feszült lenni, amit valahogyan oldanom kellett volna, ha nem akarom, hogy a hasam korgása zavarja meg. Épp mikor már rászántam magam arra, hogy végre megszólaljak, apró kopogásokat hallottam meg kintről. Esélyem sem volt szólni Jiminnek, hogy tűnjön el, az ajtóm kivágódott, Tae pedig csillogó szemekkel berontott a szobámba.