Isteni színjáték [Jimin ff.] - Befejezett

TIZENKETTEDIK

- Akkora egy rohadék! - pufogtam Taehyungnak, aki továbbra is értetlen fejjel tömte magába a chipses zacskó legalján levő apró darabokat.

- Nem értem, mi ezzel a baj. A srácnak a nyelvén van az a cucc, neked meg a combodon. Na és? Egyiket se lehet észrevenni.

- Nem is ezzel van a baj. - hanem inkább Jiminnel, és azzal, amit kinézek belőle. Mire fogja vajon használni? Azon kívül, hogy egymáshoz köt bennünket, van valami feladata ennek a jelnek?

- Mondtam már, hogy dobd ki. - vont vállat Yu. Az elmúlt fél órában most szólalt meg először, mivel akkor érkezett meg Tae is. Sajnos ma se tud estére maradni, mivel a kötelező összejövetel után haza kell mennie. De oda legalább együtt megyünk.

- Tényleg, tudja valaki, hogy ez a hely hol van?

- Igen. - vágta rá Yu. - Nincs messze. De indulhatnánk. Semmi kedvem ott maradni a többiek között. - Tae azonnal pattant, amint kimondta az indulni szót. Yu ezt figyelmen kívül hagyta, és rám pillantott. Ha én ülve maradtam volna, szerintem ő se mozdul meg. Ezt tudva sóhajtottam egyet, és oldalra nyúltam a cipőmért. Kint eléggé hideg az idő, ráadásul csepereg az eső, ezért a csizmámba megyek. Gondolom, nem kell ezért kiöltözni.

Vajon Yoongi is ott lesz? Azóta nem is láttam, pedig nem áll szándékomban kerülni. Lehet, hogy ő nem engedi láttatni magát? Mekkora bunkó! Szerintem én vagyok az egyetlen barátja, aki még az élők csapatát erösíti. Ha megtalálom, biztos lehet egy fejmosásban.

Yu vezetésével elindultunk egy régi úton, amit ha lehetett, eddig mindig elkerültünk. Azt mondta, ez a legrövidebb, és ennek híven pár percen belül meg is érkeztünk. Ez az épület hasonló volt ahhoz, ami előtt Jimin dekkolt pár napot, mielőtt megtudhattam volna, mi is ő.

- Engedd ki Narina-t. - javasolta felém fordulva. Oldalamon a táskámat kereste, én viszont kinyújtottam a kezem, és megidéztem. Yu szemei a kétszeresükre tágultak, Tae pedig füléig érő vigyorral nézte a kezemben tartott fémet.

- Tanultam. - vontam vállat, és nyitottam ki a tetejét. Amint az erő átjárta a testem, az épületet is máshogy láttam. Az emberek egy omladozó romnak hiszik, pedig ez valójában egy szinte égig érő építmény. Ami előtt sorakoznak a lények.

Mi is beálltunk, és hamarosan be is mehettünk. Nem tartottak beszédet, csak oda kellett menni a kijelölt férfihoz, aki rajzolt valamit a homlokodra. Tényleg csak ennyi lenne? Valamiért sokkal varázslatosabbnak képzeltem de így.. Kész csalódás.

Tae és Yu már látták régebben is a szellemeket, őket csak megerősítették. Ha akkor nem jöttünk volna rá a csillagjegyes erőnkre, most a tudtunkra adták volna, mivel az az egyetlen képességünk, amit nem tudnak elvenni tőlünk, és akármikor használhatjuk. Én voltam az utolsó közülük, aki felment, és meghajolt az előttem álló férfi előtt. Nem mondott semmit, csak egy halvány mosoly keretében belenyúlt a tálkába, és a szürke folyadékot a homlokomhoz emelte.

Nem kellett volna semminek történnie, de mikor mentem le a lépcsőn, aminek a végén Yu és Tae várt, hirtelen olyan érzés tört rám, mintha földrengés lenne. Kezemet oldalra emelve próbáltam megtalálni az egyensúlyom, de nem értem el a korlátot, ezért előre bukva legurultam. A fülem besípolt, a látásom homályossá vált. Csak annyira emlékszem, hogy Yu a vállamat rángatva mondogatja a nevem, de én mintha víz alatt lettem volna. Elnyelt valami ismerős sötétség.

-------------

Otthon riadtam fel. A szobában sötétség honolt, ezért felkapcsoltam a villanyt, és a szemem elé emeltem a kezem. Nem éreztem semmit, csak azt, hogy nagyon meleg van, és zihálok. Mégis miért történt ez? Másoknak semmi baja sem volt, ezért haladtunk olyan gyorsan. Az előttem állókból se ájult el senki, pedig voltak egy páran. Mégis mivel lehetne ezt megmagyarázni?

Az asztalon levő cetlire pillantottam. Yu írta. ,,Ha baj van, gyere át". Ránéztem az órára, és inkább visszahuppantam a párnák közé. Pár perce múlt éjfél, nem fogom felébreszteni úgy, hogy holnap amúgy is korán kell kelnie a munka miatt. Tényleg nincs semmi bajom, egyszerűen csak.. Nem értem, miért történt.

- Milyen érzés? - jött mellőlem az ismerős hang. Haragos tekintettel Jimin felé fordultam, aki mielőtt még rá zúdíthattam volna a fejemben kavargó gondolatokat, felemelte az ujját. - Legközelebb menjek ki a folyosóra, és kopogjak? A barátnőd biztos örülne nekem.

- Kapd be. Mit keresel itt?

- Kíváncsi vagyok. Az a pasas ájultan hozott be, pedig ez nem jár semmilyen mellékhatással.

- Hát latod, nálam máshogy működött. Ne beszéljünk róla. - térdeimet felhúztam magamhoz, és előre-hátra kezdtem ringatni a testemet. Jimin felém fordult, és vélhetőleg engem nézett. - A múltkor beszélgetni akartál. - bólintott egyet, én pedig megköszörültem a torkomat. - Te a varázsvilágból jöttél, ugye?

- Számomra az inkább démon világ.

- Mindegy. - ráztam meg a fejem. - Milyen az a hely? - nagyot sóhajtva a plafonra nézett, elgondolkodva.

- Nos, nem sokban különbözik ettől a helytől. Ott nincsenek halandók. Mindenhova repülünk, vagy teleportálunk. És telefonunk sincs. - emelte ki.

- Mi a helyzet az evéssel?

- Mire gondolsz?

- Tényleg lelkeket eszel? - nem kellett neki két másodperc se, hogy leessen, mit kérdeztem. Nem bírta visszafogni, kitört belőle a nevetés, amit úgy akart elfojtani, hogy a párnába fúrta a fejét.

- Azt is tudok, igen. De beérem az itteni koszttal is. Miért? Félsz, hogy kiszipolyozlak?

- Nem éppen. - ingattam meg a fejem, és néztem ismét magam elé. - Csak kíváncsi voltam.

- Sok mindenre vagy kíváncsi. - kontrázta.

- Mit vártál? Még sosem találkoztam démonnal. Neked amúgy is érdekesebb életed van. Tényleg - jutott eszembe még egy dolog. - Teleportálni is tudsz? Mondjuk, ha azt mondom, hogy innen vigyél el engem Taehyunghoz?

- Igen, de oda nem viszlek. - vágta rá, sértődött fejjel.

- Miért nem?

- Nem tetszik az a pasas. Túl közel áll hozzád.

- Szóval.. - gondolkodtam el, és fordultam én is felé úgy, ahogy ő van felém. - Féltékeny vagy? - nem nézett rám, helyette felült, és vállat vont. Tae is ezt szokta csinálni, mikor valami baja van. Bármit megtesz, hogy ne kelljen a szemembe néznie. - Nem kell annak lenned. Taehyungot évek óta ismerem.

- De te az enyém vagy.

- Lehet, hogy ez nálatok így működik, de itt nem. Nem mondhatom meg a testemnek, hogy egy csettintésre szerelmes legyen beléd. Erre kell az idő. - Jimin rosszallóan felsóhajtott, és elnézett az asztalom felé. Nem tudom, mit látott, de nagyon megfogta a figyelmét. Még a szája is tátva maradt. Csak pár perc múlva nézett vissza rám, csillogó tekintettel.

- Csukd be a szemed. - emelte fel a kezét. Hátrébb húzódtam, és meredten bámultam őt, hogy mire készül. - Próbálj meg bízni bennem. Jó lesz.

- Mit akarsz?

- Meglátod, ha becsukod a szemed. - mosolyodott el. Felült, és mellém térdelve fölém hajolt azt várva, hogy teljesítsem a kérését. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy megbízhatok e benne, de semmilyen ok nem jutott eszembe, hogy miért nem. Igaza volt, nem hazudott eddig, ráadásul nem fog bántani, hiszen kellek neki. A bizalmamat kérte, amit nehezen fog megkapni, de ha nem adok neki esélyt.. Hogyan tudna bizonyítani?

Bólintottam egyet, és lehunytam a szemem. Mellettem kicsivel jobban besüppedt az ágy, Jimin pedig az arcomra helyezte a tenyerét úgy, hogy a középső ujja a homlokomon legyen. Hirtelen olyan érzés fogott el, mintha egy örvényben lennék. Nem mertem kinyitni a szemem, még akkor sem, mikor álló helyzetbe kerültem, és éreztem, ahogy Jimin magához ölel. Körülöttem csípős hideg váltotta fel a szoba melegét, mégsem fáztam. A ruhám is megváltozott, ezért lassan, kinyitottam a szemem.