Isteni színjáték [Jimin ff.] - Befejezett

TIZENKILENCEDIK

- Mit mondott neked az a kurva? - kérdezte szinte már ordítva. Csuklómat olyan erősen szorította, hogy képtelen voltam nem felszisszenni a fájfalomra.

- Azt, ami a lapockádon van. De azt nem említette, mi is az. - direkt olyan hangon mondtam, hogy biztosan érezze a kíváncsiságomat. Valamiért nem voltam benne biztos, hogy válaszolni fog, mégis igyekeztem tartani vele a szemkontaktust ezzel ösztönözve őt.

- Ez bonyolultabb, minthogy el tudjam magyarázni. Engedd el.

- Hogyan is engedhetné el, mikor az is egy kötődés jele? - Shio jelent meg ismét a szobában, pedig az előbb azt mondta, hogy elmegy. - Mondd csak el neki Jimin. Nem csak egy szukád van.

- Ne hívd őt így! - förmedt rá a lányra, aki felnevetett, és közelebb repült hozzám. Mögém érve megfogta a vállamat.

- Vele nincs bajom. Sokkal inkább veled. Látom, semmit se változtál.

Jimin pov's

Tudtam, hogy kurva nagy bajban vagyok. Shio eléggé bosszúálló, pláne akkor, ha őt sértették meg. Én pedig minden értelemben a lelkébe gázoltam.

- Mi lenne, ha most én tolnék ki veled? - gondolkodott. A legnagyobb problémám az volt, hogy YonAh közvetlen közelében volt, amit nem tűrtem. Elindultam felé, hogy elkapjam onnan a lányt, de Shio felemelte a kezét, és egy kisebb pajzsot vont maguk köré. Megpöckölte YonAh mellkasát, aki hátra dőlve elájult, de mivel Shio közvetlen közelében volt, így ugyan úgy lebegett, mint az a kurva. - Melyik rúzsomat kenjem a számra?

- Engedd el. Ne keverd bele.

- Egy dologban igazad van. Ennek a szerencsétlennek semmi köze nincs a kettőnk dolgához. De olyan bosszút fogsz kapni, amilyet megérdemelsz. Egy isten nem ölhet embert. Azonban játszadozni játszadozhatunk velük. Szóval - fordult el tőlem. Kezével suhintott egyet, mire apró gömbök jelentek meg előtte, különböző színekben. - Legyen mondjuk a rózsaszín. Egy szín, ami hasonlít a szádhoz.

- Mire készülsz? - kezemet a pajzsra tettem, de amint a bőröm hozzáért, éreztem, hogy nem fogom tudni áttörni.

- Amihez a legjobban értek - felém fordulva a szemem láttára kente be ajkait a rózsaszín rúzzsal, majd maga elé vonta YonAh lebegő, ájult testét. - Holnap teliholdkor, megfordulnak a szerepeitek. A te drágalátos menyasszonyod meg fog veszni érted. Te pedig vagy megdugod, ahogy azt kell vagy ellenállsz. De mindkét esetben szenvedni fogsz, Jimin. - amint kiejtette a nevem, YonAh feje fölé hajolt, és lágy csókot lehelt a homlokára.

Meglendítve kezét felém lökte a lányt, aki azonnal felébredt. Egy hajszálon múlt, hogy el tudjam őt kapni. Akárcsak a múltkorinál, remegő karjait a nyakam köré tekerte, úgy próbált meg magához térni, és felfogni, mi is történt. Amit én is nagyon szeretnék tudni. Mit tehetett vele az a nő?

- Tisztázzuk, YonAh - folytatta, immáron a lányhoz, aki félve bár, de rá nézett az istennőre. - Kifejezetten szimpatikus vagy. Ezért ha ennek vége, remélem még lehetünk barátok. - nem várt, rögtön lelépett, aminek most az egyszer örültem annak ellenére, hogy temérdek kérdésem lett volna hozzá.

- Mi történt? - nézett fel rám. Szemeiben félelem, és értetlenség tükröződött, amit teljes mértékben megértettem, mégsem tudtam válaszolni neki. Helyette inkább letettem az ágyára, és hagytam, hogy elhúzódjon tőlem. Ez tökéletes alkalom lenne arra, hogy közelebb kerüljek hozzá, és a tervemhez, mégsem akarok semmit tenni. Félek, mi fog történni holnap, teliholdkor.

- Ne aggódj. Nem fogom hagyni, hogy bármi bajod essen. - vagy kárt tegyél valakiben. Shio bosszúja felém irányul, azt mondta, én fogok szenvedni.

--------------

Másnap YonAh csöndes volt. Túlságosan is csöndes. Délelőtt itthon segített az anyjának, aki Yu-val együtt nem tartózkodott itthon. Délután eleget téve a feladatának, a halott lelkeket keresgélte, azonban olyan figyelmetlen volt, hogy nekem kellett szólnom, ha láttam egyet. Még a kapukat sem észlelte.

Hallottam a szívét, amint heves tempóban ver a mellkasában. Tudtam, hogy fél, és azon kattog, vajon mi fog ma történni, de megmondom őszintén, én se tudom, ezért még csak megvigasztalni se tudom. Annyit tehetek én is, amennyit ő. Várok, és figyelek. Nem engedem kicsúszni a kezeim között levő irányítást, pláne nem Shio miatt.

Épp az erdőbe vezető úton sétáltunk, mikor a hátunk mögül hangos kiáltásokkal közeledett felénk valaki. YonAh üveges tekintettel nézett hátra, ám azonnal életre kelt, mikor meglátta, hogy a nő már nem él.

- Te vagy az, ugye? - fogott rá a lány vállára. Hangja zaklatott volt, pedig a szellemek nem szoktak elfáradni a futástól. - Kérlek, küldj át a másvilágra! - YonAh még csak pislantani se tudott, olyan hirtelen történtek a dolgok. A nő mögött egy élő kislány futott könnyes szemekkel felénk, azt kiáltozva, hogy ,,anya, ne menj!". A nő azonban ügyet se vetett rá, egészen addig, amíg utol nem érte, és a lábaiba nem kapaszkodott.

- Kérlek, ne hagyj itt! Vagy vigyél magaddal.

- Nem jöhetsz. - fordult felé az anyuka. Leguggolt lánya elé, és egy ölelésbe vonta az aprócska testet, ami remegett a félelemtől. A legnagyobb ellenségünk az a rettegés, hogy elveszíthetünk egy hozzánk közel állót. Legalább is az embereknek. - Sajnos én már elmentem.

- De akkor miért látlak? - a nő tanácstalan fejjel fordult YonAh felé, aki ugyan olyan arckifejezéssel nézett rám. Nagyot sóhajtottam, és ujjammal megérintve a lány homlokát, beleolvastam a fejébe. Hogy nem vettem észre azonnal?

- Ő egy mezei tündér. - szőke haj, virító kék szem. Messziről meg kellett volna éreznem.

Szinte biztos voltam benne, hogy YonAh azért mosolyodott el, mert Yu jutott az eszébe. Nekem inkább egy fintor húzódott az arcomra, amit a lány nem láthatott.

- Sietnünk kell - szólalt fel. - A kaszás bármelyik pillanatban ide érhet.

- Köszönöm. - nézett YonAh-ra lágy tekintettel. Lepillantott kislányára, megfogta a kezét, és úgy indultak YonAh után, aki az erdő szélében megnyílt kapu felé terelte őket. Azonban nem voltunk elég gyorsak. Mire odaértünk, sötét aurát éreztem, de nem a gonoszét. Sokkal inkább egy felettem állóét.

- Hé te! - szólította meg a fiú YonAh-t, aki amint meglátta, ki is az, felvont szemöldökkel maga mögé húzta az anyukát. - Add át azt a lelket.

- Sajnálom Yoongi - úgy tűnik, az egyiket ismeri. Emlékszem az arcára. Vele volt, mikor először látott meg az utcán üldögélni. Azonban nem Yoongi szólította meg. - Ezt nem adhatom.

- Mit képzelsz magadról? - a kaszás dühös hangja szelet szított a két fél között, amit az erdő fái bántak. Mintha vihar közeledne, csakhogy az ég olyan tiszta, mint egy újszülött tekintete. - Az a nő az én listámon van! Nekem kell elvinnem!

YonAh fejvesztve fordult meg, és lökte az átjáró felé a nőt. Bocsánatot kért, és elköszönt tőle, ahogy az anyuka is a gyerekétől. A lány már megértette, hogy el kell mennie, mégis hangosan zokogott, egészen addig, míg anyja el nem tűnt a szeme elől. A kapu becsukódott, YonAh pedig hangosan koppant az egyik vastagabb fa törzsén, miközben nyakát erősen szorította az az elmebeteg kaszás.

- Te istenverte nő! Ezt még megkeserülöd! - tenyere körül fekete levegő kezdett YonAh-ba áramlani, amiről fogalmam sincs, mit jelent, de semmi jót. Mellé lépve megragadtam a csuklóját, de nem tudtam olyan erővel szorítani, hogy el is törjem. Tipikus, sérthetetlen testük van, amin nem lepődtem meg. Azonban fájdalmat tudtam okozni neki, hiszen elengedte a lányt, aki köhögve rogyott a földre.

- Még egyszer hozzáérsz, és a pokolba küldelek. - köptem felé szavaimat. Láttam rajta, hogy vissza akar szólni, ha Yoongi nem előzte volna meg. Vállára fogva csendre intette, és YonAh-ra nézett.

- Ne haragudj. Még újonc, nem tud viselkedni - YonAh bizakodóan nézett kaszás barátjára, aki többre azonban nem méltatta. Hátat fordítva felvette nem emberi alakját, és eltűnt a szemünk elől, a tanítványával együtt. 

Azt hiszem, itt az ideje felkészülni, a felkészülhetetlenre. Az őrmesternek most nem szabad engednem, hogy tisztelegjen, mert a végén baj lesz belőle.