Isteni színjáték [Jimin ff.] - Befejezett

HETEDIK

Tíz után nyitottam ki először a szememet. Tudom, hogy lusta vagyok, mert ilyenkor, mikor nem kell bemennem dolgozni kutathatnám a szellemeket, de imádok aludni. Este lefekszem, és addig punnyadok, ameddig csak akarok. Yu-nak sajnos holnap lesz szabadnapja, pont akkor, mikor nekem be kell mennem.

Lengén öltöztem, hogy ne melegedjek be a sok járkálástól, és kitárva a szobám ajtaját, leugrottam az egyik fa ágára. Célszerű lenne megkeresnem Yoongi-t, mert azóta nem is láttam, hogy elküldött magától. Meg akarom kérdezni, mi volt az a valami, és mitől lett olyan zaklatott. Vajon már akkor is elkezdődött az, amiről Tae tegnap nyilatkozott? Amitől Yoongi meg akart védeni, az egy általam nem látható szellem volt? De engem nem támadott volna meg, hiszen nem látom. Muszáj megkeresnem a férfit!

-----------------

Az egész várost felkutattam érte, mégsem találtam meg sehol. A végén már a házak tetején ugráltam, elvégre a halandók ebben a formámban csak akkor láthatnak, ha én azt akarom. Yoongi-nak viszont még a jelenlétét sem éreztem. Ilyenkor jövök csak rá, mennyire gyenge vagyok. Semmire se vagyok képes, csak átsegíteni a szellemeket, hogy újjászülethessenek. Ehhez képest a többi lénynek sokkal fontosabb munkája van, amivel megvédhetnek másokat.

Leültem a közelben csobogó szökőkút szegélyére, és számhoz emelve Narina-t, visszafújtam belé, az erőmet. Kezemet hátra lendítve belelógattam a hideg vízbe, és játszadozni kezdtem a cseppekkel. Ebben a világban élek, és nőttem fel, mégis vannak olyan fekete foltjai, amiket még a könyvek sem magyaráznak el nekem. Vajon milyenek lehetnek a többi világok? Mondjuk a Pokol. AZ ördögnek tényleg szarva van? És vajon tényleg olyan meleg van, hogy a lelked már attól szenved? Ezeket mind egy gyerekmesében olvastam, de valahonnan ki kellett találniuk, ha mindenki ezt hiszi róla.

Abban is száz százalékig biztos vagyok, hogy nem csak azok a lények léteznek, amiket mi ismerünk. Biztosan vannak kevert vérűek, és olyan egyszerűek, amiket csak egy hajszál választ el a halandóktól. Csakhogy ők a Másik világban élnek. Démon világ, Varázs világ, nevezzük aminek akarjuk. Hiszen ott nem élnek emberek, nem lehet simán világnak nevezni. A föld az egyetlen hely, ahol megtűrik ezeknek a gyenge teremtményeknek a létezését. Elvégre, ez a hely az övüké. Ők népesítik be, ezért nem vehetik el tőlük.

Hirtelen éles fájdalom nyílalt a combomba, pontosan oda, ahol a tetoválásnak tűnő jel is volt. Nem bírtam ki, hogy ne kapjak oda, és kezdjem el dörzsölgetni. Mintha ezer hangya kezdte volna el egyszerre rágni. Lábam teljesen elzsibbadt, mozgatni se tudtam, mert akkor csak még jobban fájt.

- Fájdalmaid vannak? - jött mellőlem egy férfi hangja, amitől összerezzentem. Nem láttam, mikor telepedett mellém.

- Ha jól emlékszem, azt kértem, hogy hagyj békén.

- Én pedig azt mondtam, hogy beszédem van veled. - vágta vissza, majd a combomra nézett. Valahogy olyan érzésem volt, mintha átlátna a nadrágomon. Önkéntelenül is takargatni kezdtem magam. - Csak hallgass meg.

Megráztam a fejem, és felálltam. Nem érdekelt a lábamat szurkáló érzés, eljöttem onnan. Szívemet akárhányszor meglátom őt, elönti a harag. Az egy dolog, hogy be akart csapni, de amilyen módon akarta, az gerinctelen volt. Ráadásul valamiért nem akad le rólam. Vajon amíg engem üldöz, hány lány feküdt alá?

Pufogásomat a következő utcába beérve hagytam abba, mikor megláttam végre az általam keresett személyt. Szemeim felcsillantak, ajkaim széles vigyorra görbültek, lábaimat pedig szaporán szedtem a férfi felé, aki nem vett észre, mert épp dolgozott. Sajnos későn értem ide, az előttem levő ember már meghalt a túlzott vérveszteségbe, ráadásul a lelkét épp most szakították el a földtől.